Az alábbiakban bemutatom helytörténeti gyűjteményem egy darabját. De ki is volt Freitag Alajos?
 |
| Freitag Alajos nagykőrösi kéményseprő számlája 1892-ből (forrás: saját gyűjtemény) |
Freitag Alajos 1864. június 16-án született Újpesten, római katolikus családban, Freitag Márton és Lakatos Zsófia gyermekeként[1].
 |
| Freitag Alajos születési bejegyzése a legalsó sorban a fóti római katolikus anyakönyvben (forrás: familysearch.org) |
A kéményseprőszakmát kitanulva 1892-ben alapította meg önálló vállalkozását Nagykőrösön[2]. 1894. június 17-én vette feleségül Pali Jozefa és az öt évvel korábban elhunyt római katolikus tanító Kudlik Gyula lányát, Amáliát[3] (1874-1948).
 |
| A Freitag-Kudlik házasságkötés a nagykőrösi római katolikus anyakönyvben; középső bejegyzés (forrás: familysearch.org) |
 |
| Freitag Alajos, mint választópolgár az 1898-as nagykőrösi országgyűlési választói névjegyzékben (forrás: MNL PVL) |
A házaspárnak öt gyermeke született: Alajos, Béla, Antal, Ferenc és Pál. A család kezdetben az I. kerületben lakott. Freitag Alajos élete végéig szakmájában dolgozott – mint ahogyan az szokás volt akkoriban! 1939. augusztus 29-én hunyt el Nagykőrösön Freitag Alajos, májsorvadás következtében[4]; a helyi római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.
 |
| Freitag Alajos halotti bejegyzése a nagykőrösi polgári anyakönyvben (forrás: adatbazisok.mnl.gov.hu) |
Miről mesél nekünk a számla?
Az itt látható régi számla nem csupán egy egyszerű gazdasági irat: valójában egy letűnt városi világ lenyomata, amelyben a mindennapi megélhetés, a mesterségek becsülete és az ünnepekhez kötődő szimbolikus jelentések szorosan összefonódtak.
A dokumentum egy kéményseprési díjról szóló számla, amelyet Freitag Alajos kéményseprőmester állított ki 1892 végén. Már a dátum is sokatmondó: december 31., az év utolsó napja, amikor a számvetés, az elszámolás és a jövő reménye egyszerre van jelen.
Érdekes még, hogy 1892 a valutareform éve is, amikor az addigi forint-krajcár pénznemet felváltotta a korona-fillér. A számlán még az osztrák értékű forint összeg szerepel, vélhetően a következő évben már koronás számlákat használt Freitag.
A számla tipográfiája, nyelvezete és díszítése is szemet gyönyörködtető. A gondosan megrajzolt fejlécben megjelenő alakok – létrával, seprűvel felszerelt kéményseprők – nem pusztán dekorációk, hanem a mesterség rangját és közösségi jelentőségét hangsúlyozzák. És ne feledkezzünk meg Szent Flórián ábrázolásáról, aki a jobb kezében lévő dézsából éppen önti a vizet a tűzre – nem véletlen, hiszen a tűzoltók és a kéményseprők védőszentje! A kézzel írott részek, a pecsét és az okmánybélyeg mind azt mutatják, hogy a XIX. század végén a városi adminisztráció és a kézműves szolgáltatások világa már szigorú rend szerint működött, ugyanakkor megőrizte személyes jellegét.
A számlából az is kiderül, hogy a kéményseprés nem alkalmi tevékenység volt, hanem rendszeres, ellenőrzött szolgáltatás. A tiszta kémény a tűzbiztonság záloga volt, különösen a sűrűn beépített mezővárosokban, mint amilyen jelen esetben Nagykőrös. Egyetlen elhanyagolt kémény is egész utcákat veszélyeztethetett, ezért a kéményseprő nemcsak mesterember, hanem a közbiztonság őre is volt.
A számla aktualitását különösen érdekessé teszi az a kulturális hagyomány, amely a kéményseprőket az újévi szerencsével köti össze. Magyarországon – és Közép-Európa más részein is – régóta él az a hiedelem, hogy aki újév napján kéményseprővel találkozik, annak szerencsés lesz az éve. Nem véletlen, hogy a kéményseprő figurája az újévi képeslapokon, naptárakon és dísztárgyakon is gyakran megjelenik.
Ez a hit több forrásból táplálkozik. Egyrészt a kéményseprő munkája a tűzveszély elhárítását szolgálta, vagyis közvetve az élet és a vagyon megóvását jelentette. Másrészt az év eleji tisztítás szimbolikusan is értelmezhető: az óév „szennyét” eltávolítva, tiszta lappal indulhat az új esztendő.
Ez a régi számla ma már nemcsak arról árulkodik, mennyibe került a kéményseprés 1892-ben, hanem arról is, hogyan gondolkodtak az emberek a munkáról, a rendről és a szerencséről. Az újévi köszöntés és a kéményseprők közötti szoros kapcsolat máig élő hagyomány, amelynek gyökerei ilyen, látszólag hétköznapi iratokban is felfedezhetők. Amikor ma újév napján mosolyogva kéményseprőfigurát ajándékozunk, vagy kabátgombot fogunk a szerencse reményében, tulajdonképpen ugyanahhoz a több mint százéves városi gondolkodásmódhoz kapcsolódunk, amelynek egyik csendes tanúja ez az 1892-es nagykőrösi számla.
Bár a papír mára megsárgult, a tinta megkopott, de az üzenet változatlan: rend, tisztaság és jó szerencse nélkül nincs biztonságos és reményteljes új esztendő.
Boldog Új Évet Kívánok 2026-ra!
