Több, mint száz éve hősök

Az emléktábla központi eleme (forrás: saját fotó)

Száz esztendővel ezelőtt, 1926. október 17-én vasárnap avatták fel Budapesten, a ferencvárosi Mátyás utca 16. szám alatti pénzügyőr-laktanyában azt a márvány emléktáblát, amely az I. világháborúban életüket vesztett pénzügyőröknek állít emléket. A korabeli nyilvántartás 236 hősi halott nevét őrizte meg (bár a korabeli cikkek sokszor 238 nevet említenek); a bevonult pénzügyőrök egyharmada esett el a világháborúban.

A Magyar Távirati Iroda híre 1926. október 16-án (forrás: Arcanum Digitális Adattár)

A korabeli híradások szerint délelőtt 11 órakor leplezték le Bud János pénzügyminiszter (1924-1928) jelenlétében az Istók János (1873-1972) szobrászművész[1] alkotta, három részből álló hősi emléktáblát. Az ünnepséget a Pénzügyőri Társaskör dalkara nyitotta meg. A leleplező ünnepélyen a pénzügyminiszteren kívül megjelent József királyi herceg, dr. Sipőcz Jenő polgármester, valamint államtitkárok és miniszteri tanácsosok is. A megjelent előkelőségeket Bittermann Béla pénzügyőri felügyelő üdvözölte.

Forrás: Pesti Napló 1926. október 19-i számának 6. oldala (Arcanum Digitális Adattár)

A leleplezés után Bardócz János pénzügyi főbiztos méltatta az elesett hősök érdemeit, majd a polgármester kegyeletes szavakkal átvette az emlékműveket. A katolikus és protestáns egyház megoldása után, a kormányt képviselő pénzügyminiszter, a polgármester és a többi előkelőségek is koszorút helyeztek el a márványtáblánál. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget. 

Forrás: Tolnai Világnapja 1926. október 27-i számának 23. oldala (Arcanum Digitális Adattár)

Az elmúlt hónapokban elkezdtem kutatni a hősi halott pénzügyőrök életét és célom egy minél teljesebb lista összeállítása; ahol lehet, élettörténetekkel, életrajzi adatokkal. Addig is itt a blogomon teszem közkinccsé azokat a pénzügyőri életutakat, ahol sikeres volt a kutatás. Jelenleg 317 pénzügyőr hősi halottról van adatom, ami harmadával több, mint amennyiük neve az emléktáblán olvasható.

Forrás: Tolnai Világlapja 1915. március 11-i számának 14. oldala (Arcanum Digitális Adattár)

Az elesett hősök tiszteletére egy koszorút is elhelyeztem az emlékműnél 2026. október 16-án.

Tisztelet a Hősöknek!

---

[1] Érdekesség, hogy Istók János a pénzügyőrök „szomszédságában” lakott – a Ráday utca 22. szám alatti lakása a Ráday és a Mátyás utca sarkán található ma is.

Örkénytábor képeslapkiadója, azaz Wassermann Vilmos élete

 

Egy kis felvidéki faluból a fővárosba

Wassermann Vilmos 1856. január 1-jén született a Bars vármegyei Nagyszelezsényben, szülei Wassermann Sámuel korcsmáros és Katalin voltak. Fiatalkori életéről nem tudunk semmit. Vélhetően már fiatal felnőttként a dualizmuskori fővárosban próbált szerencsét.

Az első hivatkozás, ami Vilmosról fellehető, az a házasságkötése. 1888. május 23-án Budapesten az akkor pincérként dolgozó és a Kenyérmező utca 4.-ben lakó Vilmos feleségül az 1868. február 20-án Léván született Strassman Ernesztint (másként Eszter), Strassman Bernát fakereskedő és Hog Júlia leányát, aki a Király utca 72. szám alatt lakott szüleivel.

Wassermann Vilmos és Strassman Ernesztin házassági bejegyzése a pesti izraelita hitközség anyakönyvében (forrás: familysearch.org)

Pincérből vendéglátós

A fiatal pár a VII. kerületi Dob utca 29. szám alatt kezdett új életet; ide született első gyermekük, Katalin is 1889. szeptember 27-én. Második gyermekük, Szerén születésekor (1893. február 20.) már korcsmáros, de információt nem találtam arról, hogy pontosan hol. 1894 év vége két szempontból fontos: október 10-én megszületett harmadik gyermekük Margit, majd Wassermann Vilmos megvette a Király utca – Holló utca sarkán lévő, úgynevezett Salzer-féle kávéházat, ahol esténként este 8 órától nemzeti zenekar, vasárnaponként pedig katonai hangverseny szórakoztatta a vendégeket[1]. A Salzer és a Wassermann családok máshol is összefonódtak. A híres fővárosi vendéglős, az EMKE kávéház alapító Wassermann Jónás (1842-1901) lányával ugyanis a Salzer család egyik tagja kötött házasságot[2].

Újsághirdetés a Pesti Hírlapban, 1894-ben (forrás: Arcanum Adatbázis)

A dalcsarnok rendőri felügyelet alá tartozott a millenniumi ünnepségek idején, ugyanis a titkos kéjnők elegánsabb rétege az ilyen szórakozóhelyek állandó közönségéhez tartoztak[3]. A rendőrség pedig igyekezett óvni a közerkölcsöt, több-kevesebb sikerrel.

Ezt a kávéházat 1896 tavaszáig vezette Wassermann Vilmos és Új bécsi sörház néven ismerték[4], majd fél évvel később, már, mint kávéházi üzlettulajdonost találjuk a budapesti vendéglősök között[5].  A századfordulón a VI. kerületi Vasvári Pál utca 4. szám alatti vendéglő volt az övé, ami a Budapesti Kőművessegédek Szakegylete törzshelye is volt akkoriban[6].

Újsághirdetés a Magyar Hírlapban, 1896-ban (forrás: Arcanum Adatbázis)

1903 őszén már egy újabb, ezúttal kóser vendéglőt vett át a Király utca – Kazinczy utca sarkán. Ahogy hirdette, „igyekezni fogok, hogy jó és ízletes ételek, saját termésű kitűnő boraim és a Dreher-féle dupla márciusi sör kiszolgálása által nagyrabecsült vendégeim megelégedését elnyerjem.”[7] De mit is jelent, hogy egy sör márciusi és mitől dupla? A szezon legutolsó sörét márciusban főzték meg, amit az átlagosnál magasabb alkoholtartalommal és több komlóval készítettek, hogy elálljon a nyár végéig a hűvös pincékben. A sörgyártásban a „dupla” kifejezés a magasabb szárazanyagtartalomra (eredeti extrakt tartalomra), azaz a sör „sűrűségére” és testességére utalt, ami magasabb alkoholtartalommal is párosult a sima lágerekhez képest.

Újsághirdetés a Pesti Hírlapban, 1903-ban (forrás: Arcanum Adatbázis)

A Wassermann házaspár leszármazotti családfája saját kutatás alapján

Vállalkozóként Örkény(tábor)ban

Az akkor még Örkényhez tartozó Örkénytábor dinamikus fejlődését jól mutatja, hogy miután a vasútvonal elérte a területet, 1899-ben megnyílt a helyi postahivatal, amely később, 1908-tól állandó jelleggel működött. A táborban időszakosan több ezer katona és tüzérségi üteg állomásozott. A családtagokkal, felettesekkel való kapcsolattartás alapvető igény volt, így a hivatal elképesztő mennyiségű levelet és csomagot kezelt. Mivel a katonák előszeretettel küldtek haza életképeket, a helyi postahivatalban adták fel a táborról készült képeslapokat. A békeidőben normál postaként üzemelő egység a háborús mozgósítások idején szorosan együttműködött a Magyar Királyi Tábori Posta hálózatával, ahol a küldeményekre már speciális tábori bélyegzők és cenzúrapecsétek kerültek.

Egy örkényi és egy örkénytábori bélyegzőlenyomat, mindkettő egy-egy Wassermann-féle örkénytábori képeslapon (forrás: saját gyűjtemény)

Levéltári iratot nem találtam arról, hogy Wassermann Vilmos mikortól üzemeltette az örkénytábori étkezdét és mikortól adott ki képeslapokat a táborról, ezért a helyi képeslapokat hívtam segítségül. Gyűjteményemben 28 Wassermann-féle kiadásban található, van, ami csak színváltozat vagy a rajta lévő szöveg más betűtípusú. A legkorábbi, postán feladott Wassermann-féle örkénytábori lapja 1904-es keltezésű, tehát ekkor már biztosan adott ki helyi lapot, s vélhetően már a tábori étkezdét is üzemeltette. Hogy pontosan mi volt az az első időpont, amikortól a család Örkényben lakhatott, egy támpontot ad Erzsébet lányuk 1899. szeptember 29-i örkényi születése, amikor Wassermann Vilmos már, mint helyi kantinos szerepel az anyakönyvben.

Wassermann - gyűjteményemben lévő - legkorábban feladott képeslapjának elő-... (forrás: saját gyűjtemény)

 

... és hátlapja (forrás: saját gyűjtemény)

A fővárosi címjegyzékek szerint 1905 és 1907 között, valamint 1909-ben lakott Wassermann az erzsébetvárosi Király utca 23. szám alatt, az örkényi – évenként kiadott – választói névjegyzékek szerint pedig 1912-ben és 1916-ban volt állandó lakos kantinosként/vendéglősként a Pest vármegyei faluban[8]. Vélhetően az I. világháború végéig vitte az örkénytábori vállalkozását.

Wassermann Vilmos neve  - középen - az 1916-os örkényi országgyűlési választói névjegyzékben (forrás: MNL PVL)

Vilmosnak volt egy rövid életű örkényi vállalkozása is. 1908. február 26-án alakult meg a Wassermann és Társa közkereseti társaság örkényi főteleppel; a társ ezúttal Wassermann Hermannt jelentette, az iratok mindketten helyi lakosok voltak[9]. Ám alig másfél hónappal később megszűnt Wassermann Vilmos társtagi minősége és cégjegyzési jogosultsága, így Hermann egyedül vitte tovább a „céget”[10]. (Wassermann Hermann vélhetően Vilmos testvére volt – anno 1897-ben ugyanazon címen voltak bejelentve a Király utca 15.-ben.)

 

Néhány Wassermann-lap a gyűjteményemből:

 

Az I. világháború után a pesti Nagykörúton

Az I. világháború vége felé, 1918 nyarán vette meg Wassermann Vilmos a belvárosi Schück Miksáné-féle vendéglőt a Lipót körút 13. szám (mai cím: V. kerület, Szent István körút 13.) alatt, a Vígszínházzal átellenben[11].

A világégés után a magyar gazdaság rendkívül nehéz helyzetbe került, jellemző volt az állandó munkanélküliség és az áruhiány. Ezért a kormány ármaximalizálást vezetett be a főbb élelmiszerekre, nem volt ez máshogy a vendéglőkben árusított termékekre. Egy úgynevezett Árvizsgáló Bizottság rendészeti osztálya ellenőrizte a szabályok betartását. 1920 telén azonban egy érdekes címmel jelent meg egy újságcikk: „Uzsorabíróság ítélkezik az árdrágító vendéglősök fölött”[12]. Az írás szerint 338(!) vendéglős és kávés ellen tettek feljelentést a detektívek. De mi ellen és mit is vétettek a vendéglátók? Például volt, aki háromféle étlapot készített, a maximum árakat nem tüntették fel, a főzeléket feltét nélkül szolgálták fel, vagy a nem ármaximalizált termékeket is a méltányos hasznon felül árulták. És ebbe a – nem túl dicsekvésre méltó – körbe került Wassermann Vilmos, Lipót körúti vendéglője. Hogy feljelentés történt-e az ő esetében, azt nem tudjuk, de a razziák során felmerülhetett a detektívekben, hogy vajon minden budapesti vendéglő és kávés árdrágító-e!?

A Wassermann-házaspár utolsó évei és haláluk

Nem sokkal később a Wassermann házaspár érezhette, hogy élete lassan az utolsó szakaszához érkezhet, ezért 1920. november 13-án egy közös végrendeletet tettek dr. Hajós Béla fővárosi közjegyző előtt[13]. Ebben leírták, hogy „minden vagyonunkat a házasságunk tartama alatt szereztünk”, így a teljes vagyonukat a túlélő társra hagyták, az egy fiú- és öt lánygyermek köteles részének kifizetése mellett; a gyermekek csak mindkettőjük halála esetén örökölték a teljes vagyont.

Strassman Ernesztin 1927. augusztus 4-én hunyt el szívhűdésben, másfél évvel később férje, Wassermann Vilmos is követte őt, ő Parkinson-kór és végelgyengülés következtében hagyta itt evilágot. Mindkettőjük halálhírét közölték az újságok. 

Wassermann Vilmosné gyászhíre a Pesti Hírlapban (forrás: Arcanum Adatbázis)

Wassermann Vilmos gyászhíre a Pesti Hírlapban (forrás: Arcanum Adatbázis)

Közös sírjuk ma is megtalálható a Kozma utcai izraelita temetőben.

A Wassermann házaspár közös síremléke (forrás: saját fotó)

A sírfelirat és egy saját kiadású képeslap a gyűjteményemből (forrás: saját fotó)

---

[1] Pesti Hírlap 1894. november 1-jei szám 18. szám

[2] HU BFL - VII.185 - 1894 - 1125

[3] Forrai Judit: Prostitúció a régi Budapesten (In.: História 1993/8. száma 35. oldal)

[4] Magyar Hírlap 1896. április 10-ei szám 14. oldal

[5] Központi Értesítő 1896. október 1-jei szám 1351. oldal

[6] Népszava 1900. január 27-ei szám 4. oldal

[7] Pesti Hírlap 1903. október 24-ei szám 24. oldal

[8] MNL PVL 222. kötet

[9] Központi Értesítő 1908. március 15-i szám 441. oldal

[10] Központi Értesítő 1908. április 26-i szám 739. oldal

[11] Pesti Hírlap 1918. június 11-i szám 14. oldal

[12] Virradat 1920. november 23-i szám 4. oldal (Uzsorabíróság ítélkezik az árdrágító vendéglősök fölött)

[13] HU BFL - VII.177.a - 1920 - 2800 (https://archives.hungaricana.hu/hu/lear/Kozjegyzoi/579568/)