Ezzel a kis írással azoknak a Bugyihoz köthető személyeknek szeretnék emléket állítani, akik 1956-ban, a forradalom idején, az akkori eseményekkor hunytak el. Szándékosan nem írtam áldozatokat, hiszen rengeteg áldozata volt minden totalitárius rendszernek, erre egy külön könyvet kellene szentelni. Áldozatoknak tartom azokat, akiket „csak” a továbbtanulástól tiltottak el, akiktől elvették a földjüket, az üzletüket; egyeseket börtönbe vetettek, megkínoztak, mint ahogyan történt ez a bukott forradalom után dr. Werner Károly állatorvossal és Csernus Lászlóval, a községi tanács vb-elnökével is.
Eddigi kutatásaimban három olyan személyt találtam, akik a forradalmi eseményekben hunytak el. Nem szeretnék értékítéletet mondani senki felett sem, nem vettem számításba, hogy ki melyik oldalon állt azokban az időkben. Adjunk hálát Istennek, hogy az elmúlt évtizedekben nem kellett olyan eseményeket átélnünk, mint az 1940-es és 1950-es években élőknek. Ha a három életrajzot valaki kiegészítené vagy tud más elhunytról is, köszönöm, ha jelzi felém.
Lengyel László tsz-elnök
 |
| Lengyel László |
1922. január 29-én született Nagykátán, Lengyel Károly és Horváth Erzsébet gyermekeként. Apja uradalmi juhász volt, ő maga 1945-ig napszámosként dolgozott az Offner-birtokon, majd a földosztás után a saját földjén gazdálkodott. 1946. november 29-én Bugyin feleségül vette a sári születésű Rumó Erzsébetet. 1951-ben alapító tagja lett a bugyi Új Élet Termelőszövetkezetnek, 1954-től elnökké választották, majd két évvel később belépett a Magyar Dolgozók Pártjába[1].
1956. október 30-án délelőtt Szmrek Benjámin földműves és három társa Sáriból két lovas kocsival kimentek Ürbő pusztára, hogy egy kaszálógépet és a Szmrek Benjáminnak járó kukoricát átvegyék. Ifjabb Laja István - aki nemzetőr volt - puskáját is magával vitte, amit útközben Szmrek Benjámin elkért tőle és azzal a levegőbe, illetve nyulakra lövöldözött. Lengyel László tsz-elnök házához érve bementek, de senkit nem találtak otthon. Az enyhén ittas Szmrek és Laja ekkor kutattak a házban, ahonnan 100 forintot Laja magához is vett. A házból kijőve találkoztak Lengyel nyolcéves fiával. A gyerek, látva az idegeneket, kerékpárjával a közeli tsz-központba ment, hogy édesapját értesítse. Szmrek Benjáminék a lovas kocsival szintén a tsz-központ felé hajtottak. Lengyel László, fia értesítésére motorkerékpáron haza indult, így útközben találkoztak. Lengyel közölte, hogy a kukoricát még nem tudja kiadni, mert nincs kész az elszámolás, majd felelősségre vonta Szmrek Benjámint, amiért a lakásába behatoltak, egyidejűleg integetett a háza előtt tartózkodó személyeknek, hogy jöjjenek oda. Ezt látva Szmrek Benjámin a térdein fekvő puskát elsütötte, minek következtében a lövedék a közvetlen közelben álló Lengyel László nyakába fúródott és azonnal meghalt. A Pest Megyei Bíróság szándékos emberölés bűntettében találta bűnösnek Szmrek Benjámint, akit másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa szervezkedésben való részvételben és gyilkosságban mondott ki bűnösnek, s kivégeztette 1957-ben[2],[3].
 |
| Lengyel László síremléke a bugyi temetőben |
Az akkor államhatalom többféleképpen is emléket állított Lengyel Lászlónak. 1957-ben egy még névtelen, de a köznyelvben csak rádai útnak hívott részt neveztek el róla a településen (akkor még csak néhány ház volt a ma már benépesült utcában), ami a rendszerváltás után lett hivatalosan is Rádai utca[4]. A Pest megyei Tanács díszudvarán egy márvány emléktáblára írták a nevét az „ellenforradalom alatt elhunyt megyei hősök” közé[5], a Dabas járási tanács falán is emlékmű őrizte a nevét[6]. 1969-ben a bugyi tanácsházán is emléktáblát avattak a tiszteletére[7]. Változtak az idők, Lengyel László nevét ma már csak a síremléke őrzi a bugyi temetőben.
 |
| Lengyel László bugyi emléktáblájának avatása a Pest Megyei Hírlapban (1969) |
Kancsár Gyula rendőr
 |
| Kancsár Gyula |
1920. május 19-én született Bugyin, Kancsár Gyula és Sallai Erzsébet elsőszülött gyermekeként, szegényparaszti családban, édesapja napszámosként dolgozott. Négyen voltak testvérek, szülei korán elhunytak, ezért testvéreivel árvaházban nevelkedett. Az elemi iskola elvégzése után mezőgazdasági cseléd volt.
1946-ban belépett a hadseregbe, majd átkerült a rendőrséghez, ahol 1949-ben főtörzsőrmesteri rangot kapott. A Magyar Kommunista Pártnak 1947-től volt a tagja. 1950-ben vette feleségül Hajdú Katalint, két gyermekük született: Gyula és Károly. 1951-ben Dévaványa rendőrőrsének parancsnoka lett, majd az ottani kegyetlenkedései miatt 1954-től a szarvasi járásban, Csabacsűdön teljesített szolgálatot, mint körzeti megbízott. Munkája elismeréseként megkapta a Közbiztonsági Érem bronz és arany fokozatát is.
1956. október 29-én Dévaványáról egy 18 fős, felfegyverzett társaság érkezett tehergépkocsival Csabacsűdre, azzal a szándékkal, hogy kivégzik Kancsárt. A felkelők körbezárták a körzeti megbízott irodáját, s betörtek az épületbe. Kancsár Gyula azonban nem került a kezükre, inkább öngyilkos lett[8],[9],[10]. A Belügyminisztérium 1957-ben hősi halottá nyilvánította, posztumusz rendőr alhadnaggyá léptette elő, s megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet is[11]. Emlékét a szarvasi rendőrkapitányság falán emléktábla őrizte[12], melyet 1990 után leszedtek. Sírja ma is megtalálható a csabacsűdi temető egy elhagyatott szegletében.
 |
| Kancsár Gyula síremléke a csabacsűdi temetőben |
Baranyai Gyula főkönyvelő
Baranyai Gyula 1929. december 31-én született Bugyin, Tujmer Gyula és Rupf Margit fiaként, nevét 1934-ben változtatta Baranyai-ra édesapja. Horváth Máriát 1950-ben vette feleségül Székesfehérváron. A forradalom kirobbanásakor Budapest XXII. kerületében, a Báthory utca 8. szám alatt lakott, s mint főkönyvelő dolgozott.
Budapesten 1956. október 25-én hajnalra a szovjet csapatok visszafoglalták a Rádió épületét, majd reggel hat órakor a rádió beolvasta a kormány közleményét mely szerint „az ellenforradalmi puccskísérletet felszámolták”. A hírek hatására délelőtt fegyvertelen tüntetők tömege gyűlt össze Budapest több pontján: a Deák téren, a Bartók Béla úton, az Amerikai úton, az Astoria Szállónál. A tüntetési menetek az Országház elé, a Kossuth térre vonultak, ahol Nagy Imre megjelenését követelték. Közben az Astoriánál és máshol a várost ellenőrző szovjet harckocsik legénysége nyíltan a tüntetőkkel barátkozott, majd több szovjet harckocsi a tüntetők mellé állt és az embertömeggel együtt a Kossuth térre érkezett, ahol már számos szovjet harckocsi állomásozott egy napja. Délelőtt 11 óra körül mintegy 5 000 békés tüntető gyűlt össze az Országház előtt. Ekkor a Földművelésügyi Minisztérium, illetve a tér körüli más épületek tetejéről az ÁVH mesterlövészei tüzet nyitottak a tüntetőkre. Erre a szovjet harckocsik egyik része is a tömeg közé lőtt, míg a forradalomhoz pártolt másik részük a háztetőkön megbújó orvlövészekre tüzelt. A tömeg csak nehezen tudott a térről elmenekülni. A vérengzésnek 61 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje volt egy ENSZ-jelentés szerint. A valós áldozatok számát több százra tehetjük[13]. Ebben a sortűzben hunyt el Baranyai Gyula is, sírja a Farkasréti temetőben található, ahol emléktábla is őrzi emlékét, mint a forradalom mártírja.
 |
| 1956-os halottak a Farkasréti temetőben, közte Baranyai Gyula |
 |
| Baranyai Gyula síremléke a Farkasréti temetőben |
A forradalom 35. évfordulóján, 1991-ben emlékművet állítottak a Parlament közelében a sortűz emlékére, a szemben lévő Földművelésügyi Minisztérium épületén pedig emléktáblát avattak a túlélők. Az épület falán lévő golyónyomok is tanúskodnak a véres csütörtöki sortűzről. A sortűzről szóló, 2014. október 25-én megnyílt 1956-os emlékhely kiállításának falán apró kis táblákon szerepelnek az azonosított áldozatok nevei, köztük Baranyai Gyuláé is – az ingyenes kiállítást ajánlom akár iskolai kiránduláson is megtekinteni. Baranyai utolsó ismert lakóhelye Budafok-Tétény volt, ahol a városházán lévő kerületi áldozatok közt neve nem szerepel, tavaly írott levelem az önkormányzatnak sajnos süket fülekre talált, (még) nem vésték fel a nevét.
 |
| a Kossuth téri áldozatok emlékfala, köztük Baranyai Gyula nevével |
 |
| lejárat a Kossuth téri kiállításhoz |
Felhasznált források:
Az ellenforradalom támadása a néphatalom ellen Pest megyében (1957)
Böőr László: Volt egyszer egy emléktábla… (In: Memoria rerum 2008)
Czagányi László: Bugyi község története (2000)
Hunyadi Károly: A munkás-paraszt hatalom védelmében (1981)
Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára
Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből (1985)
Pest Megyei Hírlap
Sindely Pál: Csabacsűd története és népélete (2014)
Szabó Ferenc: A forradalmi munkásmozgalom Békés megyei harcosai (1979)
[1] Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből (1985) 58. oldal
[2] Böőr László: Volt egyszer egy emléktábla… 78-79. oldal (In: Memoria rerum 2008)
[3] Az ellenforradalom támadása a néphatalom ellen Pest megyében (1957) 52. oldal
[4] Czagányi László: Bugyi község története (2000) II. kötet 674. oldal
[5] Pest Megyei Hírlap 1957. május 28-i szám 1. oldal
[6] Pest Megyei Hírlap 1957. augusztus 22-i szám 3. oldal
[7] Pest Megyei Hírlap 1969. augusztus 27-i szám 3. oldal
[8] MNL BéML XXV. 5. f. 391/1957.
[9] Hunyadi Károly: A munkás-paraszt hatalom védelmében (1981) 107. oldal
[10] Szabó Ferenc: A forradalmi munkásmozgalom Békés megyei harcosai I. kötet (1979) 230-231. oldal
[11] Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből (1985) 43. oldal
[12] Sindely Pál: Csabacsűd története és népélete (2014) 133. oldal
