Káldy Pál első világháborús frontról írt képeslapjai nővérének, Rózsikának, Ócsára

Alsókáldi Káldy Pál (1862-1936), az ócsai református elemi iskola tanítójának fia, Pál az I. világháború utolsó harmadában harcolt a fronton. Gyűjteményemben három hazaírt képeslapja található.

Káldy Pál 1899. augusztus 31-én született Ócsán, a nagykőrösi születésű Káldy Pál és az alsónémedi származású Garay Julianna fiaként. Alapfokú tanulmányait Ócsán végezte a református elemi iskolában. A felsőbb  osztályokba három helyre is járt – ugyanis nem volt jó tanuló. A történelem és a testnevelés ment neki igazán, a többiből gyengén teljesített. Az első két osztályt a budapesti X. kerület kőbányai magyar királyi állami főgimnáziumban, a harmadik-ötödik osztályt a nagykőrösi református főgimnáziumban, míg a többi osztályt a budapesti X. kerület tisztviselőtelepi magyar királyi állami főgimnáziumban[1] végezte el. Utóbbiban tett úgynevezett hadiérettségit 1917. március 2-án, s be is sorozták katonai szolgálatra[2] a magyar királyi 23. gyalogezredbe.

„Ezek tehát fegyverrel szolgálják a hazát, együtt harcolnak volt tanulótársaikkal, akik az előző években cserélték fel az iskolát a kaszárnyával. El-ellátogatnak hozzánk sűrűen. Alig volt olyan nap, amikor katona-diákunk ne jött volna hozzánk. Bármily rövid szabadságra engedték őket haza, nem mulasztották azt a hajlékot meglátogatni, hol legboldogabb éveiket töltötték. Büszke örömmel jegyezzük fel ezt a tényt krónikánkban, mint bizonyságtevőjét annak, hogy volt tanítványaink és az iskola között erősebbé vált a kapocs amióta az iskolát elhagyták. Sűrűn jöttek a levelek a harctérről, a hadifogságból tanároktól és volt tanítványoktól. Meleg érzés szól az írásokból, mindenik egy-egy lüktetése az iskola szívének. – írta az iskolai értesítő[3], dicsőítve ezzel a már bevonult ifjakat.

A gyűjteményemben Pál három képeslapja található, a lapok címzettje minden esetben nővére, Káldy Rózsa volt.

Feladás dátuma: 1917. december 26.

Tábori posta száma: 290

"Kedves Rózsikám!

Most éppen tartalékban vagyunk és így kellemesen töltjük el a Karácsonyt már amennyire lehet a fronton kellemesen eltölteni. B.uék.

csók

Pál"

A lapból megtudjuk, hogy Pál nem közvetlenül a frontvonalon, hanem néhány kilométerrel hátrébb töltötte a karácsonyt. Azaz nem volt kitéve az ellenséges tűznek, igaz, nem is került azon kevesek közé, akik erre az időre szabadságot kaptak.

Karácsonyi díszítés egy kantinnál, az I. világháborúban (kép forrása: Fortepan / Babarczy Eszter)

A tisztikar igyekezett a legénység megajándékozásáról és jobb ellátásáról gondoskodni. Távol az otthon melegétől, a szeretteiktől, lelkileg is rendkívül fontos volt ez a katonáknak. A közlegények elsősorban cigarettát, pipadohányt kaptak, de az ellátmányban ilyenkor előfordult olyan étel is – például sonka, szalonna – ami ünnepinek számított a fronton.

Feladás dátuma: 1918. január 4.

Tábori posta száma: 290

"Kedves Rózsikám!

Ezt a csunya galíciai lapot küldöm neked de nem azért mintha más nem volna hanem azért hogy bemutassam milyen lapokat lehet itt kapni Galliciában.

Lapodért ezer csók.

Csók

Pálci"

A lap információt ad arról, hogy Galíciában állomásozott a magyar királyi 23. gyalogezred 1917/18 fordulóján.

Feladás dátuma: 1918. március (a nap nem beazonosítható)

Tábori posta száma: 290

"Kedves Rózsikám!

Ne haragudj ha talán nem is kapsz lapot tőlem de igazán a legjobb akarat mellett sem lehet mert most útban vagyunk de hogy hova igazán nem tudom. A lapokat úgy arra mint erre nem kézbesítik valami 10 napja nem hoztak postát.

csók

Palci"

A levelet Ócsa helyett már az Erzsébetfalva, Bocskai út 4. szám alá kézbesítették. Káldy Pál levelében jelzi a(z) – egyébként kiválóan működő – tábori posta nehézségeit. A folyamatos levelezés lelkileg rendkívül sokat jelentett mind a harcolóknak, mind az otthoniaknak. A postai küldemények akadozása a harci morált is könnyen befolyásolhatta.

Arról nem találtam információt, hogy Káldy Pál bármilyen kitüntetést kapott volna a világháborúban.

A harcok utáni életéről is csak elvétve találtam információt. 1927-ben, Ócsán vette feleségül a jászapáti születésű Nagy Ilonát. A Horthy-korban az Ócsai Hitelszövetkezetnek és az Ócsa és Vidéke Hangya fogyasztási és értékesítő szövetkezet tisztviselője volt.

Az Ócsai Hitelszövetkezet egy 1920 körüli képeslapon (forrás: saját gyűjtemény)

Káldy Pál 1969. szeptember 29-én, 70 évesen hunyt el Budapesten, a Kútvölgyi úti kórházban.

---

[1] Az iskolát 1975-ben bezárták, ma az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum működik az épületben.

[2] A budapesti X. kerület tisztviselőtelepi magyar királyi állami főgimnázium 1916-1917. évi tizedik értesítője (1917) 37. oldal

[3] A budapesti X. kerület tisztviselőtelepi magyar királyi állami főgimnázium 1916-1917. évi tizedik értesítője (1917) 11. oldal

Erzsébet királyné szobra örkényi képeslapokon

Erzsébet királyné 1898 novemberi tragikus halála után a Monarchiában és külföldön is mozgalom indult el, hogy emlékhelyeket állítsanak azokon a helyszíneken, ahol a királyné megfordult. Pálóczi Horváth István külföldi tanulmányútjáról hazatérve Örkénybe ebből a célból – többek közt – egy mellszobrot rendelt, ugyanis korábban a királyné is járt a községben. A szobrot a kaszárnya épülete előtti parkban – a mai Pálóczi Horváth István Szakképző Iskola kertjében – állítottak fel 1899. november 19-én, amit Kutsera Ágoston plébános is megáldott és megszentelt.

1918-ban az Örkényben állomásozó bosnyák katonák ledöntötték I. Ferenc József király mellszobrát, amit a lovaglótéren állították fel – szintén 1899-ben – a lovaglótéren, a mai református templom helyén. Látva ezt a pusztítást, pálóczi Horváth István az eredeti lábazattal együtt, több darabban, ökrösszekereken átszállíttatta a királyné szobrát az örkénytábori (ma Táborfalva) lovarda mellé, ahol újra felállították.

Erzsébet királyné szobra a II. világháború végéig állt ott, későbbi sorsa ismeretlen.

Helytörténeti gyűjteményemben találhatók képeslapok a szoborról Wassermann Vilmos, a Magyar Fénynyomdai Rt., Herczog Mór és Sári János kiadásaiban, 1918 előttről. Ezek láthatók a cikkben.

Egy ócsai izraelita, Löwy Károly végrendelete 1857-ből

Az ócsai izraelita temető részlete (saját fotó)

Löwy Károly ócsai izraelita kereskedő 52 évesen 1857. március 8-án német nyelven végrendelkezett lakóhelyén. Tanúja három helyi zsidó férfi volt, akik leszármazottaival még sokáig találkozunk Ócsa későbbi történelmében.

A hétgyermekes kereskedő végrendeletéből sok mindent megtudhatunk. Például azt, hogy három gyermekét már korábban kiházasította, ezért minden vagyonát a további négy gyermeke közt osztja szét. Gáspár (1794-1874) nevű testvérét pedig felkéri, hogy legyen gyámja gyermekeinek és "ő vezesse az Isten útján a még kiskorú gyermekeimet, adjon nekik minden tekintetben tanácsot, legyen az apjuk és gondoskodjon arról, hogy a mind a mai napig fennálló mesterségem, kereső foglalkozásom ugyanilyen menetben, irányban továbbhaladva, mindaddig amíg lehetséges, gyermekeim vezetése alatt maradjon." A testvér síremléke még ma is megtalálható a sírkertben.

A testvér, Löwy Gáspár sírkövének héber és német nyelvű... (saját fotó)

... és magyar nyelvű oldala (saját fotó)

Az, hogy Löwy Károly végóráiban rendelkezett vagyonáról, mi sem mutatja jobban, mint hogy másnap, március 9-én elhunyt vízkórban (ami egyfajta vizesedést, ödémát jelent). Sírja sajnos ma már nem található meg az ócsai izraelita temetőben. Leszármazottai közt színészt, MÁV-dolgozót, magánhivatalnokot és természetesen kereskedőt is találunk.

Részlet az alsódabasi rabbisági kerület halotti anyakönyvéből, alulról a harmadik Löwy Károly bejegyzése (forrás: familysearch.org)

A végrendelet fordítását köszönöm nagynénémnek, Némethné Végh Annának.

"Végrendelet

Az Úristen nevében, emberi kötelesség szerint, földi életem hátralévő néhány órájában, megszerzett vagyonomat a felkért tanúk előtt a következőképpen akarom szétosztani kedves gyermekeim között és ki akarom nyilvánítani utolsó akaratomat:

1.  Hét gyermekem van, két fiú, név szerint Moritz, nős és Sámuel, még kiskorú; öt lányom van, kettő férjezett, név szerint Sofie és Karoline és három még kiskorú: Marie, Netti és Rosalie – Isten áldja meg mindannyiójukat.

2. Mivel olyan szerencsés voltam, hogy még életemben három gyermekemet, Moritzot, Sofiet és Karolinét kiházasítottam, és akkori vagyonom nagysága szerint nekik többet adtam, mint amennyi a jelenlegi hagyatéki tömegből a még kiskorú gyermekeimnek jut, akiknek még egy apa vagy gyám gondoskodására és oltalmára van szükségük, ezért így mindent, teljes vagyonomat, úgymint a pénzt, a rekvizítumokat, az árukat, a bútorokat, röviden mindent, ami az enyém, a négy hátrahagyott gyermekemnek, Marienak, Nettinek, Sámuelnek és Rosalienak hagyományozom a következő megjegyzésekkel:

3. Marie lányom 19 éves és a valamennyivel fiatalabb Netti, ezért első kötelességem, hogy a fennálló szokások szerint őket mint házasságkötés előtti lányokat, akiknek Stafierungra és hozományra van szükségük, de Rosalie, a legfiatalabb lányom is, aki még a legzsengébb ifjúságát éli és aki még nagy gondoskodásra és ellátásra szorul és majd ha őt Isten házasságra érett éveihez vezeti, neki is Stafierungra és hozományra van szüksége, kiváltképpen a fiammal szemben, aki sokkal inkább keresőképes és ehhez a házasságkötésével hozományra számít – a vagyonomat íly módon kell a gyermekeim között szétosztani.

4. A négy említett gyermekem a hagyatéki tömegből ugyanolyan részt kap, de azzal a fenntartással, hogy a fiamnak a fent említett okokból kifolyólag 400 fl, azaz négyszáz aranyforinttal kevesebb jár, mint a többieknek.

5. Az épp most említett 400 aranyforintot viszont a következőképpen használom fel: mivel Sofie nevű lányom házasságkötése alkalmából 200 forinttal kevesebbet kapott tőlem, mint a többi, házasságot kötött gyermekem, így neki pótlólagosan 200 forintot, azaz kétszáz aranyforintot hagyományozok – a fennmaradt további 200 forintot a három, még kiskorú lányom javára fordítom, Gáspár nevű fiútestvéremet, akit végrendeletileg gyermekeim gyámjává és teljes vagyonom gondnokává teszek;

Ezért ő vezesse az Isten útján a még kiskorú gyermekeimet, adjon nekik minden tekintetben tanácsot, legyen az apjuk és gondoskodjon arról, hogy a mind a mai napig fennálló mesterségem, kereső foglalkozásom ugyanilyen menetben, irányban továbbhaladva, mindaddig amíg lehetséges, gyermekeim vezetése alatt maradjon.

Miután ép elmével mindezt a fentieket leírattattam, úgy minden gyermekemnek apai áldásomat adom és kinyilvánítom, hogy Löwy Gaspar nevű testvérem minden tekintetben gyermekeim meghatalmazott gyámja.

Ócsa, 1857. március 8.

Aláírások

Sigmund Reich felkért tanú

Tusák József felkért tanú

Moritz Goldhammer tanú"

A végrendelet első... (forrás: MNL PVL)

... és második oldala (forrás: MNL PVL)

A végrendelet levéltári forrása: MNL PVL IV. 77. a) 4. doboz 890. végrendelet

Az alsónémedi első világháborús hősi emlékmű

Az emlékmű az eredeti helyén egy 1930-as évekből származő képeslapon, utólag színezve (forrás: saját gyűjtemény)

Az első világháború végén, de különösen az utána következő 15 esztendőben mind több és több település vagy valamilyen intézmény vezetése állított emléket a nagy háborúban elhunytaknak. Már az első világháború (1914-1918) elején, 1915-ben kiadott Sándor János belügyminiszter egy körrendeletet a hadi emlékművek emeléséről. A rendeletben a miniszter közölte, hogy a frissen felállított Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB) „a megemlékezés megörökítésének legalkalmasabb módját az emléktábla, vagy szabadon álló emlékmű létesítésében látja s azt reméli, hogy a városok és községek sietve fogják törvényhatóságaik és községi elöljáróságaik utján elhunyt hős szülötteik iránti kegyeletből megszerezni ez emlékműveket.”[1] A HEMOB „Szabadon álló hadiemlékek, katonasírok, emléktáblák és emléklapok” című, 1916-ban kiadott kiadványában már katalógusba foglalt emlékmű-kínálattal is jelentkezett.

 

Az 1917. évi VIII. törvénycikk („A most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről”) azonban már kötelességként írta elő a településeknek a hősi emlékek felállítását. A törvény második paragrafusa szerint „Minden község (város) anyagi erejének megfelelően, méltó emléken örökíti meg mindazok nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáéit életüket áldozták.”[2] Ugron Gábor belügyminiszter körrendeletében elismerte, hogy „kis- és nagyközségekben megfelelő lehet egy egyszerű művészies kivitelű érc- vagy márványtábla, amelyet valamely középület falán helyeznek el. Nagyobb és tehetősebb községben azonban teljesen önálló emlékmű lesz egyedül méltó kifejezője a kortársak köteles hálájának, és ébrentartója az utókor hazafias kegyeletének. […] Az emlékművek helyének jó megválasztása szintén elsőrendű fontosságú. […] megfelelőbbnek látszik a község belterületén választani ki erre a célra a legszebb helyet, hogy a hősök emlékezete mintegy állandóan a község lakosai közt éljen, hogy a megbecsülés mértéke ebben is méltó kifejezésre jusson, és hogy ez a megbecsülés is segítsen a háború rokkantjainak, özvegyeinek és árváinak lelkéről lehetőleg eloszlatni a bánat felhőit, és ébrentartani a késő utókor számára is a hazaszeretet, az önfeláldozás és a kötelességteljesítés nemes érzéseit.”[3]

A vesztes világháború utáni zűrzavarban és anyagi bizonytalanságban az emlékművek ügye nem volt elsődleges a települések számára. 1921 után azonban egyre nagyobb számban érkeztek megrendelések a HEMOB-hoz, ahol több száz típustervet tartalmazó szoborkatalógusból választhattak a megrendelők.

A hatóságok csak a HEMOB által művészi szempontból elfogadott tervek megvalósítására adhattak ki engedélyt, amit a Belügyminisztérium több körrendeletben is megerősített. A díjtalan tanácsadó szervként is működő bizottság 1923 augusztusában kiadott tájékoztatója az emlékművek formáját is meghatározta.[4]

Alsónémedin 1924. február 5-én tartott a községi képviselőtestület közgyűlést. Jelen volt Surányi István bíró, Csontos József jegyző, Kiss Albert, Acsai Miklós, Surányi Antal, Nyáradi János, ifjabb Györgyövics Pál, Somogyi Péter, Juhász Sándor, Jalics Ferenc, Szabó Balázs, Ribárik István, Garai Pál, Borbély László, Szabó A. Pál, Z. Kiss Menyhért, Zupka Béla, Szlovicsák József, Kiss Flórián, Kurta József, Z. Kiss József, Garay Miklós, idősebb Józan Pál képviselőtestületi tagok és Schaffuer Béla nyugalmazott huszárkapitány, a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB) kiküldöttje.

A 8/1924. napirendi pontban Schaffuer Béla ismertette az 1917. évi VIII. törvénycikkelyt és a 20331/1922. számú belügyminiszteri rendeletet, s hazafias és kegyeletteljes szavakkal méltatta az elesett hősök emlékét. Bemutatta továbbá a HEMOB által jóváhagyott emlékmű-tervezeteket, s felkérte a képviselőtestületet, hozzon döntést egy emlékmű felállításáról. A közgyűlés a 8/1924. számú határozatában kimondta, hogy „a hősök emlékét méltó módon megörökíti. Erre a célra kiválasztotta Márkusz[5] Béla szobrászművész U I. jelzésű tervét, melynek költségét 130 m/m búza értékben megállapítja,- a mellékköltségre pedig 30 m/m búza értéket szavaz meg,- ez utóbbit azonban lehetőleg házi kevelésbe??? fogja keresztülvinni. Ezen költséget a község közpénztárából, részint a költségvetési feleslegből, részint az előre nem látott bevételekből fogja fedezni. Utasítja az elöljáróságot, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg úgy, hogy az emlék f.é. május végén leleplezhető legyen. A szerződés megkötését,- az Országos Bizottság utján az elöljáróságot utasítja.”[6]

Alsónémedi 1924. február 5-ei képviselőtestületési közgyűlésének jegyzőkönyve... (forrás: MNL PVL)

... és a második oldala (forrás: MNL PVL)

Az emlékművet nem állították fel tavasszal, azonban az országgyűlés 1924 májusában elfogadta a Hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapjának szentelő törvényt[7], a nemzeti ünneppé tett ünnepnapot a magyar nemzet a hősi halottak emlékének szentelve. Vélhetően a községi vezetők tudtak erről a törvénytervezetről korábban, s ezért szerették volna, hogy már májusban álljon az emlékmű.

A szeptember 3-ai közgyűlésen – a később vitéz-zé avatott – Csontos József jegyző kérte a hősök emlékszobrának felállítási helyét meghatározni, s rendelkezzen, milyen neveket véssenek a szoborra; az emlékmű ugyanis elkészült, s a szobrász sürgeti annak átvételét. A közgyűlés az 56/1924. számú határozatában rögzítette, hogy a „képviselőtestület a szobor felállítási helyét a gyűlés végén a helyszínen fogja megállapítani; fekete betűk bevégzését határozza el s felhatalmazza elöljáróságot ez ügyben szükséges intézkedés megtételére.”[8]

 

A közgyűlés 56/1924. számú határozata (forrás: MNP PVL)

A szeptember 20-ai közgyűlésen a jegyző előadta, hogy a hősök szobra pár nap alatt készen lesz, s mivel felállítása a község (és nem a szobrász) feladata, annak szakszerűségét csak egy szakember kivitelezheti, így az elöljáróság kérte a képviselőtestület felhatalmazását, hogy egy szoborbizottságot felállítsanak, s az tárgyaljon egy szakemberrel a felállításról és a szobor leleplezés körüli teendőkről. A közgyűlés a 61/1924. számú határozatával megadta a felhatalmazást, s beválasztotta a szoborbizottságba a református lelkészt és az elemi iskola rektorát, a római katolikus plébánost és a római katolikus elemi iskola kántortanítóját, Garay Miklós községi bírót, Csontos József jegyzőt, valamint Surányi Antalt és Juhász Gábort.[9]

 

A közgyűlés 61/1924. számú határozata (MNL PVL)

A hősi emlékmű felállításának pontos dátumáról a hivatalos iratok nem adnak információt. Ribarik István római katolikus plébános a Historia Domust nem vezette ezekben az években, azt csak utólagosan írta be a meglévő iratok alapján a következő plébános, Sisa Imre. Ezen utólagos bejegyzés alapján tudjuk, hogy a hősök emlékszobrát 1924 októberében állították és szentelték fel.

Bejegyzés a Historia Domusból (Forrás: alsónémedi római katolikus Historia Domus I. kötet 56. oldal, VPKL)

Az emlékmű felállításáról tudósított a Tolnai Világlapja is. Mivel az újság október 22-én jelent meg, így a szentelés időpontját 1924. október 1. és 21. közé tehetjük. Az újságban lévő fénykép és rövid leírás szerint a szoborra 140 hős nevét vésték fel, s a felszentelésen ott volt Agorasztó Tivadar pest megyei alispán, vitéz Vida ezredes, a honvédelmi miniszter képviselője és Szántó Pál főszolgabíró[10]. Az emlékművet az akkori római katolikus elemi iskola előtti téren állították fel, a mai Hős utca elején.

Az 1924-es avatás egy fényképen (forrás: Szegvári Tibor gyűjteménye)

Az avatás egy sajtófotón (forrás: Vasárnap 1924. november 2-i szám 3. oldal)

Az avatás egy másik sajtófotón (forrás: Tolnai Világlapja 1924. október 22-i szám 43. oldal)

Az alsódabasi járásban ugyancsak 1924-ben állítottak emlékművet a világháborúban elhunyt hősöknek Alsódabason és Sáriban.

Fotólap az alsódabasi emlékműről (forrás: saját gyűjtemény)

Képeslap a sári emlékműről (forrás: saját gyűjtemény)

Az emlékmű gondozását a hősi halált haltak családtagjain kívül a község is szívénviselte, ugyanis még az 1944. évi költségvetésben is elkülönítettek 100 pengőt a hősi kert gondozójának díjára, valamint 50 pengőt a koszorúra[11].

Alsónémedi 1944-es költségvetésének részlete (forrás: MNL PVL)

Az emlékmű később átkerült az 5-ös főút másik oldalára, környezete ma is rendezett, a műalkotás szépen felújítva hirdeti a hősök neveit.

Az emlékmű az utóbbi évtizedekben kétszer is kiegészült egy-egy emléktáblával: 2006-ban Trianonra, 2014-ben pedig az I. világháború kitörésének és az alsónémedi hősök emlékére.

A trianoni emléktábla (forrás: saját fotó)

Az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára állított tábla (forrás: saját fotó)

Az alsónémedi emlékmű 2024 szeptemberében (forrás: saját fotó)

Markup Béla, a hősi szobor alkotója

 

Markup Béla fényképe (forrás: Tolnai Világlapja 1912. január 28-i szám 271. oldal)

1873. augusztus 23-án született Hámorban, a később Miskolchoz csatolt településen. A híres szobrász, Strobl Alajos tanítványa volt a budapesti Országos Magyar Mintarajziskolában. Első sikereit állatszobraival aratta, ma is megtekinthetőek például az Országház lépcsőin lévő kőoroszlánjai vagy a Széchenyi gyógyfürdő kupolacsarnokának hattyúi és delfinjei. Külföldi tanulmányutakon is csiszolta tudását, eljutva így olasz, francia és német művészeti centrumokba. Az első világháborúban bevonult katonaként már 1914 végén hadifogságba esett, s végül 1920 elején tért haza a Japán melletti Vlagyivosztokból. A hadifogság azonban nem törte meg pályáját, ahogy előtte, úgy 1920 után is hazai és nemzetközi díjakkal ismerték el művészetét. Markup egyik alkotását rendelte meg az ócsai elöljáróság is, a szomszéd településen 1926-ban avatták fel a hősi emlékművet – rajta alsónémedi vonatkozású nevekkel.

A szintén Markup-féle hősi emlékmű Ócsán (forrás: saját fotó)

Markup Béla 1945. július 3-án hunyt el Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Érdekesség, hogy sírkövét saját maga faragta.[12]

Markup Béla talán legismertebb alkotásai az Országházat őrző oroszlánok (forrás: saját fotó)

---

[1] Magyarországi Rendeletek Tára, 1915. Budapest, 1915. 831-833.

[2] A törvény szövege: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=7380 (2024.06.15-ei letöltés)

[3] Magyarországi Rendeletek Tára, 1917. Budapest, 1917.1913-1916.

[4] SOMFAY (2012) 120. oldal

[5] elírás, helyesen: Márkup

[6] MNL PVL V. 1007. Alsónémedi képviselőtestületi közgyűlés jegyzőkönyve 1918-1924 kötet, 373-374. oldal

[7] 1924. évi XIV. törvénycikk, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92400014.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D39 (letöltés: 2020. december 28.)

[8] MNL PVL V. 1007. Alsónémedi képviselőtestületi közgyűlés jegyzőkönyve 1924-1930 kötet, 11. oldal

[9] MNL PVL V. 1007. Alsónémedi képviselőtestületi közgyűlés jegyzőkönyve 1924-1930 kötet, 13. oldal

[10] Tolnai Világlapja 1924. október 22-ei szám 43. oldal

[11] MNL PVL V. 1007. D/ b) Alsónémedi elöljáróság vegyes iratai 1. doboz

[12] https://hu.wikipedia.org/wiki/Markup_B%C3%A9la (letöltés: 2020. december 28.)