Török Béla 1881-ben született Sükösdön, izraelita családban. Kiskunhalason nyert kereskedői szakképzettséget, majd felszabadulása után több évig segédként dolgozott, később önállósította magát[1]. 1908 körül elvette feleségül a szintén 1881-es, ám alsódabasi születésű, a családjával ekkor már Örkényen lakó, izraelita vallású Blau Ibolyát.
Török és apósa, Blau Henrik közkereseti társaságot alapítottak 1909. október 9-én, örkényi székhellyel és így megnyithatták közös szatócsboltjukat[2]. A munka mellett a család is gyarapodott, ugyanis az ifjú házasoknak két gyermeke született a Kőrösi utca 130. szám alatti házukba. Lányuk, Julianna 1909. szeptember 1-jén látta meg a napvilágot, azonban ő sajnos két hónappal később elhunyt, az anyakönyvek szerint veleszületett gyengeség következtében. A házaspár másik gyermeke, Sándor, 1912. május 27-én született.
Nem sokkal később azonban kitört az I. világháború, ami alaposan felbolygatta a Török-család életét. A családfőt besorozták, végigküzdötte a nagy háborút, harcolt a szerb és az orosz frontokon, egyszer meg is sebesült. Elismerésül megkapta a szolgálati érdemkeresztet.[3]
A háború után Török visszatért a szatócsüzletébe (amit addig vélhetően felesége vezetett), s nem csak jótékonykodásával tűnt ki, hanem közösségi szerepvállalásával is. Az Egyenlőség című lap szerint többször is adományozott pénzt jótékony célokra, de volt községi képviselői tag is.[4] A visszaemlékezők szerint Török Béla alapító tagja volt az 1925 februárjában, Örkényben létrejött ipartestületi dalárdának[5].
 |
| Török Béla örkényi vegyeskereskedése egy képeslaprészleten; a bejáratnál valószínűleg ő áll (forrás: saját gyűjtemény) |
 |
| Az 1931-ben feladott képeslap teljes első oldala... (forrás: saját gyűjtemény) |
 |
| ... és a hátoldali jelzés, miszerint Török Béla adta ki a képeslapot (forrás: saját gyűjtemény) |
A jótékony célokra való adakozást fia is folytatta. A kecskeméti református gimnáziumban 1930-ban érettségizett Török Sándor nem volt kifejezetten jó tanuló, az utolsó tanév végén 2-es, 3-as évvégi jegyeket szerzett[6] és az érettségije is csupán „egyszerűen érett” minősítést kapott[7]. Ezután a jogi pályát választotta, majd Kispesten kezdett el élni és dolgozni, ugyanis a tízéves érettségi találkozójára, már, mint ottani ügyvéd ment el[8]. Sándor is többször adakozott volt gimnáziumának vagy a külföldön tanuló magyar izraelita diákok számára.
És ekkor eljött 1939 szeptembere és kitört a II. világháború. A család a körülményekhez képest az elején békében élhetett. 1942-ben azonban a XV. törvénycikk „zsidótlanította” a mezőgazdaságot, államosította a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanjait. Az örkényi zsidók telkeit (is) az Országos Vitézi Szék kapta meg. Törökék 5,84 kataszteri hold földjét az elején nem adta oda a vitézi rend senkinek, afféle tartalék volt, hogy az új világháborúban egy arra érdemes legénységi vitéz megkaphassa (amire soha nem került sor). 1943 végén a vitézi szék, vélhetően, hogy bevételt szerezzen a föld után, bérbe adták azt Ordasi Ferenc helyi lakosnak egy évre 1 100 liter mustért és az adókért, valamint a felszereléseket 687 pengő 15 fillérért.[9]
 |
| Török Béla által is aláírt 1943-as leltár, amiben elfogadja az élő- és holt eszközökért felajánlott összeget a vitézi széktől, még azelőtt, hogy a szervezett bérbe adta volna azokat Ordasi Ferencnek (forrás: MNL PVL) |
A németek 1944. március 19-i bevonulásától sajnos felgyorsultak a zsidók életét megkeserítő rendelet-alkotások. Ezek egyike volt, hogy minden családnak egy vagyonnyilatkozatot kellett beadnia a magyar királyi pénzügyigazgatóságnak. Török Béla és neje együtt töltötték ki az iratot[10] 1944. április 28-án. Ebből megtudjuk, hogy a szatócsüzletük már nem volt meg, így gazdálkodóként határozták meg foglalkozásukat. A fiuk, Sándor velük lakott – talán féltette idős szüleit a kialakult helyzetben vagy éppen fordítva, aggódó szülei vélték nagyobb biztonságban a vidéki Örkényben, mintsem a nagy Kispesten. A családnak két házbirtoka volt: egy a Kőrösi utca 130. szám alatti örkényi ház, a másik pedig egy Kossuth Lajos utca 16. szám alatti ház, Kispesten. A két ingatlan értékét 40 000 plusz 250 000, azaz 290 000 pengőre értékelték. Az ezüstneműk közé felsoroltak hat darab villát és kést, összesen 150 pengő értékben. Az ékszerek közt felírtak még női aranyórát, egy gyémántköves aranygyűrűt és két aranygyűrűt – utóbbiak vélhetően az esküvői gyűrűik voltak. Ezeket 750 pengőre értékelték. És mint gazdálkodók, természetesen az ehhez szükséges tárgyaik, termékeik is megvoltak: három darab permetező, egy darab morzsoló, egy 23 hektoliteres hordó, 55 hektoliter bor és 50 liter pálinka, melyeket 17 860 pengőre taksáltak.
 |
| Az 1944-es vagyonbejelentés főlapja (forrás: MNL PVL) |
1944. május 31-én reggel megindultak a deportálások, az örkényi zsidókat Lajosmizsére költöztették, majd onnan a hírhedt monori téglagyárba kerültek, ahonnét július 9-én Auschwitz-ba szállították őket és elpusztították. Morbid helyzet, de vélelmezhető, hogy a Budapesti Közlönyben megjelentek szerint, dr. Török Sándor nevét akkor törölték jogerősen a helyettesi ügyvédi névjegyzékből a zsidótörvények miatt, amikor tán már nem is élt.[11]
A deportálások után azonban a helyiek sem tétlenkedtek. Mindössze két(!) nappal Törökék Lajosmizsére kényszerítése után, az örkényi elöljáróság és egy pénzügyőri kiküldött leltárba vették az elhagyott Török-házat, a Kőrösi utca 130. alatt. A jegyzőkönyv[12] szóhasználatáról is süt az a közöny, ami az akkori társadalmat jellemezte. A „lakásának őrizetét senkire sem hagyta” vagy a „lakásának bútora egy részét visszahagyta” kifejezések mind azt próbálják sugallni, mintha önszántukból hagyták volna el otthonaikat az örkényi zsidók. Ott maradtak a mindennapi használati tárgyak, a fésűk, a bútorok, a váza, a könyvek, a tojástartó, a falitükör, egy pár lúdtalpbetét vagy éppen a varrógép. De itt maradtak a gazdasági eszközök, a tengeridaráló, a boroshordók és a káposztagyalu is.
 |
| A deportálás után felvett leltárív első oldala (forrás: MNL PVL) |
Nem sokáig voltak azonban „gazdátlanok” ezek a tárgyak a házzal együtt – 1944 augusztusától haszonbérbe kapta ezeket a Vitézi Rend örkényi Szövő-Fonó tanüzeme az Országos Vitézi Rendtől[13], így a külterületi ingatlanok után a házukat is elvették Törökéktől...
 |
| A Vitézi Rend és a tanüzem közti haszonbérleti szerződés első oldala (forrás: MNL PVL) |
A Török-család mindhárom tagja (Béla és Ibolya a szülők, valamint Sándor a fiú) Auschwitz-ban elpusztult. Senki nem jött, nem jöhetett vissza, haza, hogy újra életet leheljen a Kőrösi utcai házba. Emléküket csupán a dabasi Holokauszt Emlékpont emléktáblája őrzi.
 |
| A dabasi emléktábla (saját fénykép) |
A holttányilvánításuk[14] az örkényi zsidók közül elsőként történt meg még 1947-ben, a hivatalos eljárás 1944. július 30-át állapította meg a vélelmezett halálozás időpontjaként. Egyenesági leszármazott nem lévén életben, az oldalágiak örököltek: mégpedig a belterületi kertes házat, az Örkény környékén elterülő erdőt és szántókat, na és persze a kispesti házat. Az örökséget végül Török Sándor (Béla testvére), Beck Jenőné Török Magda (Béla testvérének örökbefogadott lánya), valamint Bán Jenő (Blau Ibolya unokaöccse) kapták 1/4-1/4-2/4 arányban.
 |
| Török Béláné Blau Ibolya holttányilvánítási eljárásának iratborítója (forrás: MNL PVL) |
Az örkényi zsidóság nagy hányadát megsemmisítették a holokausztban. Emlékük legyen áldott!
[1] Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (1939) 206. oldal
[2] Központi Értesítő 1909. október 28-i szám 2302. oldal
[3] Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (1939) 206. oldal
[4] Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (1939) 206. oldal
[5] Mi újság Örkényen? 2010. februári szám 12. oldal
[6] A kecskeméti református gróf Tisza István reálgimnázium értesítője az 1929.-30. iskolai évről (1930) 69. oldal
[7] A kecskeméti református gróf Tisza István reálgimnázium értesítője az 1929.-30. iskolai évről (1930) 71. oldal
[8] A kecskeméti református gróf Tisza István gimnázium évkönyve az 1939-40. iskolai évről (1940) 42. oldal
[9] MNL PVL IX. 702. 7. köteg 427. iratköteg
[10] MNL PML VI.101 C/1/B 30. doboz 4265/1944
[11] Budapesti Közlöny 1944. július 27-i szám 3. oldal
[12] MNL PML VI.101. C/1/C 85. doboz számozatlan irat
[13] MNL PVL IX. 702. 7. köteg 427. iratköteg
[14] MNL PML XXV. 21. 28. doboz 1947/3832 és 3833
