2014. július 6., vasárnap

Végh-ág: elhunyt Végh László, a legidősebb családtag

2014. március 28-án hunyt el Végh László (1923-2014), a Végh-család valaha élt legidősebb férfi tagja.

Halála előtt pár hónappal ismerkedtünk meg, s egyből egy húron pendültünk, már az egyik első szavával "Druszám"-nak nevezett. Életszeretete, szellemi és fizikai frissessége lenyűgözött! Összesen három alkalommal találkoztunk úgy, hogy videófelvétel mellett beszélgettünk. Mesélt az őseiről, a peregi gyermekévekről, a Bugyin megrendezett leventeversenyről, ahol egy fényképezőgépet nyert, a világháborúról, amikor három nap alatt jutott el gyalog a budapesti Margit-hídtól Alsónémedibe, átlopózva a német, majd a szovjet vonalakon! De beszélgettünk a borról, a földművelésről, a régi bálokról, a kosárfonásról, a régi időkről! Minden egyes beszélgetés felejthetetlen élmény volt, amiket Felesége, Julis néni finom süteményei tettek még jobb ízűvé!

Kedves Laci bácsi! Örülök, hogy még ebben az életben megismerhettem! Isten nyugosztalja!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése