1918, az első világégés utolsó éve. Senkinek sem volt könnyű, a némedieknek különösen. Még az előző év májusában tűzvész pusztított a faluban, s az alispáni hivatal országos gyűjtést szervezett a károsultak javára, majd 1918 májusában a település teljes tejtermelését rekvirálták, s a törvényhatóságnak még 20 szarvasmarhát is be kellett szolgáltatni. Országszerte élelmiszerhiány lépett fel, hiszen a férfiak a fronton voltak, nem volt, aki megművelje a földet. A Budapest környékéről bejáró munkásság megélhetése is kiemelten aggasztó volt. A fejadag csekély volt, a hadisegély kevés, kiutalása pedig nehézkes. A helyi hatóságok a hatósági élelem kiosztását a kereskedőkre bízták, akik azt azután sokszor üzleti érdekük szerint árulták. Szokás volt még, hogy a kereskedők egyéb áruikat, még a dohányárut is, élelmiszerek ellenében árusították, így azok a szegények, akiknek nem volt teje, túrója, tojása, nélkülöztek. Ebben a hangulatban érkezett el 1918. december 2-a, hétfő. A történtekről több országos napilap is beszámolt, ezeket elemezve próbáltam meg összeállítani a decemberi eleji történések hiteles krónikáját.
1918. december 2-án délután a már hazatért és leszerelt katonák fegyveresen berontottak több némedi kereskedő üzletébe, azokat kifosztották, az árukat az utcára dobálták és az ellenállókat megverték. A községi elöljáróság telefonon segítséget kért Füzesséry nemzetőri parancsnoktól, aki este húszfőnyi nemzetőri csapatot küldött a községbe Szántó Ede főhadnagy parancsnok vezetésével. A rendbontók és a nemzetőrök között tűzharc alakult ki, melyben négy fosztogató meghalt (Szlovicsák János 17 éves római katolikus és Bálint Miklós 14 éves római katolikus fiúk, Molnár Miklós 21 éves református földműves, özvegy Sramek Pálné Baji Éva 26 éves római katolikus földműves). A nemzetőrök többeket letartóztattak, s a községháza fogdájába zártak - Szlovicsák János édesapjának fájdalmát csak növelhette, hogy a világháborúban legfiatalabb öccsét, Szlovicsák Flóriánt és sógorát, Végh Menyhértet is elvesztette; Bálint Miklós édesapja szintén elvesztette testvérét, Bálint Gábort a nagy világégésben.
Másnap, december 3-án Szántó Ede összehívatta a falu elöljáróságát és a fosztogatásban részt vett emberek közül ötöt az elöljárók jelenlétében halálra ítéltetett és utasította a községi bírót, hogy a halálos ítéletet az elítéltek előtt hirdesse ki. Somogyi Béla bíró az ítéletet az öt ember előtt kihirdette és a nemzetőrség tagjai azt nyomban végre is hajtották. Szántó Edének azonban nem volt joga kivégeztetni a fogdába zárt embereket, ezért – hogy magát fedezze – a községi elöljárósággal ítéltette el őket. Korcz Jánost, a 46 éves, református földművest elsőként végezték ki, majd sorban Sütő József, 45 éves római katolikus hentessegédet, Szabó János 41 éves református földművest, Kozma János 34 éves református földművest, végül Bircsák Péter 20 éves római katolikus földművest. Bircsák Péter (1898-1918) 1918 februárjában kötött házasságot Kerekes Etellel, s egyetlen fiuk mindössze hatnapos volt, mikor az édesapát kivégezték – a kiegészítő információkért és a fotóért hálával gondolok a kivégzett Bircsák Péter unokahúgával, Végh Lászlóné Bircsák Juliannával (1926-2015) folytatott családtörténeti beszélgetéseinkre.
Bircsák Péter és Kerekes Etel esküvői fotója |
Mikor Fényes László, a nemzetőrség kormánybiztosa tudomást szerzett az esetről, másik húsz tagú nemzetőri különítménnyel és egy hadbíróval Alsónémedibe sietett. Azonnal megkezdte a vizsgálatot, hogy kiknek hibájából történtek a jogtalan statáriális kivégzések. A kormánybiztos megállapította, hogy – a világháborús harctéren nem mellesleg idegsokkot kapott - Szántó Ede főhadnagyot kiküldetése előtt a nemzetőri kerület parancsnoka kifejezetten figyelmeztette, hogy ítélkezni és statáriálisan intézkedni nincsen joga és a nemzetőri csapat feladata kizárólag a rend helyreállítása.
Szántó Edét a katonai törvényszék fölmentette azzal az indokolással, hogy nem épelméjű, míg a többiek ellen tovább folyt az eljárás a pestvidéki törvényszéken A vádirat ellen a vádlottak védője kifogásokat adott be, aminek alapján a vádtanács az eljárást meg is szüntette 1924-ben.
A kivégzések kapcsán senkit sem ítélt el az állami igazságszolgáltatás.