2021. szeptember 23., csütörtök

Bírógyilkosság a bugyi kártyabarlangban

1904. június 19-én vasárnap éjjel azzal ébresztették fel Bugyi bíráját, hogy egy vendéglőben illegális szerencsejátékot játszanak fiatalok. A faluban szeretett bíró, Fábián Imre néhány kísérőjével odasietett Hendlein Ádám korcsmájába, ahol néhányan huszonegyeztek. Fábián felszólította a legényeket, hogy azonnal hagyják abba a kártyázást, de ők tovább játszottak. Erre a bíró az asztalról lefoglalta a 76 fillérnyi bankot, mire a 22 éves Szabó László, „a falu legverekedőbb legénye” becsmérelte Fábiánt, mire az pofonvágta. Ezután Szabó elviharzott. Otthon magához vette a revolverét, majd visszatért a korcsmához. Az éppen az ajtóban álló bírót kétszer is hasba lőtte. Fábiánnak még volt annyi ereje, hogy hazamenjen. Felesége orvost hívott, de segíteni már nem tudtak rajta, kétnapi szenvedés után otthonában hunyt el délután fél hatkor.[1]

A boncolását a környék kiváló orvosai végezték, dr. Szilárd Bertalan járásorvos és dr. Lisznyay Elemér örkényi községi orvos. Lisznyay azért lehetett ott a halottkémi vizsgálaton, mert mint a katonatábor (Örkénytábor) melletti település orvosa, vélhetően sokszor látott már lőtt sebet, így tapasztalata volt a hasonló esetekben. A boncoló orvosok megerősítették dr. Kohn József bugyi községi orvos véleményét, hogy a két lövés okozta a bíró halálát.

dr. Lisznyay Elemér örkényi orvos (saját gyűjtemény)

dr. Szilárd Bertalan járásorvos (saját gyűjtemény)

Fábián fiatal feleségét, Csizmadi Erzsébetet és két kisgyermeküket hagyott maga után. Szülei, Fábián András és Csizmadi Erzsébet ekkor már nem éltek. A község költségén temették el, nagy részvét mellett. A sírját sajnos nem találtam meg a temetőben.

A gyilkost a csendőrök letartóztatták és Ócsára vitték. Dr. Laudon Gyula vizsgálóbíró egyből elrendelte a vizsgálati fogság együtt a nyomozást. A fegyenciratokból[2] Szabó Lászlóról megtudhatunk néhány adatot: 160 centiméter magasra nőtt, szőke hajú, nagy orrú, elálló fülű fiatalember volt. Az elemi iskolát elvégezte, napszámosként dolgozott a bugyi földeken, felesége nem volt.

A pestvidéki esküdtszék végül 1905 tavaszán – huszonnégy tanú meghallgatása után – bűnösnek találta Szabó Lászlót szándékos emberölés bűntettében és tízévi fegyházra ítélte, amit a felvidéki illavai börtönben töltött le; 1914. augusztus 4-én szabadult.

Fábián Imre születési bejegyzése a bugyi református anyakönyvben (forrás: familysearch.org)


A cikkhez az alábbi újságok aktuális számait használtam fel, az Arcanum Adatbázis segítségével:

Az Ujság

Budapest

Budapesti Napló

Független Magyarország

Hazánk

Pesti Hírlap

 



[1] MNL PML Bugyi polgári halotti anyakönyv 1904/50. bejegyzés


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése