fuleric: Aki a bűnözők nyomába eredt

Ha kinyitunk egy monarchia-korabeli magyar politikai napilapot, ugyanúgy megtaláljuk benne azokat a szenzációhajhász híreket és cikkeket, mint manapság. (Ön)gyilkosságok, bankrablások, zajos válások, társasági pletykarovat, ezek mind-mind érdekelték a korabeli embereket.

Az 1880-as évek Budapestje igazi világvárossá vált. Népessége, ipara dinamikusan nőtt, egyre több és több vidéki fiatal próbált szerencsét a fővárosban. A modernitás is beköltözött a XIX. század végére, hiszen kisföldalatti, villamosok, telefonhálózat szelte át egész Budapestet. A modern városhoz azonban már modern bűnözés is dukált. A dualizmus kezdetén fővárosunkban a leggyakoribb bűnesetek közé a tolvajlás és a kocsmai verekedés tartozott. Később már arra is volt példa, hogy jól szervezett bandák által működtetett illegális kártyabarlangok ellen kellett fellépnie a bűnüldözésnek. A csalás, átverés, az úgynevezett „fehérgalléros bűnözés” elleni harc komolyabb, felkészültebb embereket követelt. Így 1881-ben a főváros kialakulásával szinte egy időben megszületett a Fővárosi Államrendőrség, amely – az egyébként szabadkőműves – Thaisz Elek vezetésével meg is kezdte munkáját. Ebben az időszakban, pontosabban 1879-ben kezdett el dolgozni a rendőrségen dr. Farkas Lajos.

Dr. Farkas Lajos arcképe

Farkas Lajos 1853. március 19-én született Farkas Ödön és Szalay Alojzia gyermekeként, Bugyin, a borzashegyi birtokukon.

Farkas Lajos születési bejegyzése a bugyi római katolikus anyakönyvben (legalsó bejegyzés)

A jogi egyetemet Budapesten végezte, majd a rendőrséghez belépve gyorsan lépdelt a ranglétrán. 1884-ben lett a VI. kerületi kapitányság vezetője, 1890-ben pedig az újonnan szervezett újpesti kapitányság első embere, ahol a közbiztonságot megerősítette. 1892. október 25-étől vezette a fővárosi bűnügyi osztályt. 1899 márciusában Pekáry József rendőrfőkapitány-helyettes nyugdíjba vonult, helyére léptették elő Farkas Lajos rendőrtanácsost, akit Zsarnay Győző váltott a bűnügyi osztály élén. Farkas vezetése alatt olyan új módszereket vezettek be, mint a daktiloszkópia 1902-ben, ami az ujjlenyomat alapján azonosította az elkövetőket. Ezt a módszert Argentínában használták először 1896-ban, s a kontinentális Európában az egyik első ország voltunk, ahol ezt alkalmazták. Farkas nyomozócsoportjának több bűnbanda is áldozatul esett.

1893-ban a fővárosi bulvár és bűnözői élet felbolydult – ideérkezett a Papacosta banda. A külföldi kasszafúrók szerte Európában dolgoztak, több mint száz betörés köthető hozzájuk. A bűnbanda tagjai azzal szereztek maguknak – kétes – hírnevet, hogy rekordgyorsasággal tudták, kacsának hívott feszítőszerszámaikkal feltörni a korszakban legbiztonságosabbnak hitt Wertheim márkájú páncélszekrényeket, hatalmas zsákmányokhoz jutva így. Munkamegosztásban és szervezésben is igazi profiknak bizonyultak, hiszen volt köztük lakatossegéd, mérnök, s a bandavezér, az amúgy analfabéta görög földműves, Papacosta. Az újságok olyan szenzációként számoltak be a betöréseikről, mint 100 évvel később a „Viszkis rabló”-ról. Egyes elbeszélések véletlennek, mások tudatos nyomozói munkánk tulajdonítják, hogy 1895-ben a budapesti rendőrök fogták el a nemzetközi banda tagjait.

1898-ban egy különleges tolvajbanda akadt a nyomozók horgára – szinte mindannyian tizenéves lányok voltak. Mintegy húsz előkelő fővárosi kereskedő észrevette, hogy selyemáru-készletét, különösen az értékesebb anyagokat ismeretlenek megdézsmálják. Először mindannyian a személyzetet gyanúsították, de a megfigyeléseik nem vezettek eredményre. Az egyik üzletben bukott le az egész hálózat. A Perl és Klein üzletben két, széles szoknyát hordó tizenéves lány – kihasználva a nagy tolongást – két vég selymet (mintegy 56 métert!) tüntetett el a ruhájuk redőzete közt kialakított nyíláson át. Mielőtt kiléptek volna a boltból, az egyik selyem kicsúszott a szoknyából, amit észrevett az üzlet tulajdonosa és egy kereskedősegéd a menekülő lányok után futott, s elkapta a tolvajt. A rendőrségi kihallgatásokat Farkas Lajosra bízták. A vallomások alapján elfogott tolvajok egy egész hálózatot fedtek fel a nyomozók előtt. A lopott árukat részben Budapesten, részben Bécsben értékesítették, összesen 80 000 korona kárt okozva a belvárosi kereskedőknek (az összeg nagyságát jól mutatja, hogy az örkényi gyógyszertárat 1903-ban 30 000 koronáért értékesítették az épülettel, a teljes felszereléssel, köztük egy szikvízberendezéssel együtt). Az áruk felét később zálogházakban foglalták le a rendőrök, a banda bécsi tagjait az ottani rendőrség vette őrizetbe.

Egy postakocsi-rablás országos botrányt váltott ki 1901-ben. Történt, hogy a Budapest-Székesfehérvár közt közlekedő postakocsit Vértesboglár környékén megtámadták, s a javarészt adópénzeket tartalmazó csomagokat elvitték. Az első híradások csak párszáz koronás zsákmányról beszéltek, később azonban kiderültek a részleteke. A rablók negyedmillió koronát vittek magukkal, a kocsit vezető, négygyermekes Kovács Jánost kétszer hátba lőtték, majd a fosztogatás közben – mikor látták, hogy még él – egy csákánnyal vetettek véget az életének. A brutális rablógyilkosságon annyira felháborodott az ország, hogy a fővárosi rendőröket is bevonták a nyomozásba. A támadókat elfogták, a pénz azonban nem lett meg. A sikeres akcióért a kereskedelmi miniszter Farkast 2 000 koronával jutalmazta.

Farkas Lajos sosem nősült meg, minden energiáját hivatásának szentelte, édesanyjával élt pasaréti otthonukban. Munkájának minőségét kiválóan jelzi, hogy a királytól megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, a német császártól a porosz koronarend III. osztályú kitüntetését, a szerb királytól a Takova-rendet, a perzsa sahtól pedig a sasrendet. 1905-ben idegbajt állapítottak meg nála (ami lehetett egyszerű kimerültség is), ezért majd egy évre szanatóriumba vonult. Ott állapota javult, így újra arra készült, hogy munkába álljon. Egyik délután azonban ágyban, párnák közt hunyt el otthonában. Hatalmas sajtóérdeklődés mellett helyezték örök nyugalomra a Kerepesi úti temetőben, síremléke ma is látható.