 |
| Klein Erzsébet születési bejegyzése (forrás: familysearch.org) |
A gyermekek közül a legidősebb Világoson (Julianna, 1878-1937), majd Kecskeméten (Árpád, 1880-?, László 1889-1918 és Rozália, 1891-1905), végül a már említett két lány és még két fiú, Jenő (1895-1944) és Sándor (1900-1929) Lajosmizsén születtek.
 |
| Klein Sándor síremléke a lajosmizsei zsidó temetőben (fotó: Balog Csaba Sántaőz) |
 |
| Klein László síremléke a lajosmizsei zsidó temetőben (fotó: Balog Csaba Sántaőz) |
A családfő, Klein Lázár 1910. június 7-én hunyt el Lajosmizsén, gyomorfekély következtében.
 |
| Klein Lázár halotti bejegyzése a lajosmizsei polgári halotti anyakönyvben (forrás: familysearch.org) |
 |
| Klein Lázár borostyánnal benőtt síremléke a lajosmizsei zsidó temetőben (fotó: Balog Csaba Sántaőz) |
Erzsébet 1914. június 28-án férjhez ment Buchwald Rezső (1889. április 23., Marosvásárhely – 1961. szeptember 27., Budapest) szolnoki pincérhez, akitől 1920-ban el is vált.
 |
| Klein Erzsébet első házasságkötési bejegyzése (forrás: familysearch.org) |
Négy évvel később, 1924. szeptember 21-én másodszor is férjhez ment: Berger Ernő (1883. február 20., Szabadka – 1935. június 9., Budapest) felesége lett. A házaspár Kispesten élt a Sárközy Pál utca 28. alatt. Berger a székesfővárosi elektromos műveknél volt óraleolvasó, felesége háztartásbeli.
 |
| Klein Erzsébet második házasságkötési bejegyzése (forrás: familysearch.org) |
1935. június 9-én hunyt el
egy budapesti kórházban szervi szívbajban a férj, akit a Kozma utcai temetőben
temettek el.
 |
| Berger Ernő halotti bejegyzése (forrás: familysearch.org) |
A magyar zsidóságot 1938-tól a zsidótörvényekkel és egyéb adminisztratív eszközökkel egyre inkább jogfosztott állapotba taszították. A kispesti zsidókat 1944. június 30-án deportálták a monori gettóba, köztük özvegy Berger Ernőnét és a városban lakó testvéreinek családjait. A tábort a helyi elöljáróság a város szélén, a téglagyár területén jelölte ki, ahol a gyárat bérlő Vadász Kálmán részére kiállított községi igazolás szerint július 1-től 9-ig állt fenn. A VI. deportálási zóna, vagyis Budapest környékének zsidóságát a gettósítás után a hatóságok két fő gyűjtőtáborban tömörítették Budakalászon és Monoron, ahonnét július 6. és 8. között Auschwitz-Birkenauba deportálták őket.
A monori gettóban borzalmas
állapotok uralkodtak, mintegy 20-an hunytak el a tábor területén azokban a
napokban (több szakirodalmat is átolvasva 16 és 20 közti számot találtam, a
halotti anyakönyvben én 18 bejegyzést számoltam össze). Több túlélő is élete
legszörnyűbb napjaiként emlékezett vissza a monori időszakra. Íme két példa:
S.P. kispesti tanonc visszaemlékezése (DEGOB jkv 636.): „Ezek a legrosszabb napok voltak, még a legrosszabb németországinál is rosszabbak. Nem volt víz, rettenetes forróság volt, őrültek meg az emberek. Később, pedig zuhogott az eső, és nem volt fedél. Ennivalónk nem volt, miért vegyünk, rengeteg öngyilkos volt, kínlódott az egész terem. Asszonyok, akik soha életükben nem feküdtek földön, ott kellett nekik feküdni a sárban, köveken, a hatalmas esőben úsztak a csomagok.”[1]
S.E. váci háztartásbeli visszaemlékezése (DEGOB jkv 3554.): „Nem tudtuk, hogy hová visznek bennünket. A zsidótanács süttetett részünkre kenyeret, ezt magunkkal vihettük. Másnap délben Monorra érkeztünk. Az itt eltöltött hét legborzalmasabb időszaka volt deportálásunknak. Már a kiszállásnál hajszoltak, de azután természetesen órákon át álldogáltunk a forró júliusi napon. Akik nem tudtak menni, az öregek, betegek rettenetesen szenvedtek, hajszolták őket, miközben ilyen és hasonló megjegyzések, szidalmak hangzottak: "Ha nem tudsz menni vén büdös zsidóasszony, majd belédlövök!" A téglagyár előtt egy SS katona állott, akkor már láttuk, hogy sok jót nem remélhetünk. A súlyos betegek, öregek, gyermekek mind-mind a szabad ég alatt tanyáztak az egyre szakadó esőben, ami külön istenverése volt akkori helyzetünkben. Mikor este lefekvésre került a sor, óriási probléma volt, hogyan fogunk elhelyezkedni a földön, a vizes gödrökben. Meg kell jegyeznem, hogy a pestkörnyékiekkel együtt kb. 12.000-en voltunk: a Jászság, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Csepel, Vác és a váci járás, továbbá néhány pesti internált is. Élelmezésünkről a hatóság egyáltalában nem gondoskodott. Zsiradékot, tejterméket, sajtot be kellett szolgáltatni a közös konyhára, ellenkező esetben szigorú vizsgálatot helyeztek kilátásba megfelelő büntetéssel. Vártuk, hogy az említett élelmiszereket összeszedjék, ez azonban nem történt meg, céljuk kizárólag az volt, hogy ezzel is remegésben tartsanak. Kineveztek zsidó rendőröket, a katonaviseltek közül, halálra rémisztgetve őket, hogy ők felelősek mindenért és mindenkiért, ha legcsekélyebb dolog előfordulna, őket lövik főbe. Általában tízpercenként jelentek meg a rendeletek. Vizünk nem volt, a téglagyár területén lévő kút tele volt bacilussal, abból nem volt szabad innunk. Időnként százas csoportokat állítottak össze, akik bementek a faluba vízért, ez azonban mindig verekedéssel járt. Felállítottak tízes sorokba, az SS-ek ordítozva a csendőröket keresték, azután elhelyezték őket köröskörül gépfegyverrel felszerelve, ijesztgetésül el is sütötték a fegyvereket, azután tíz percig halotti csend volt. Mikor már teljesen ki voltunk merülve, sokan az öregek és gyerekek közül félig elájultak, ránk szóltak, hogy csináljunk helyet és feküdjünk le. Ismét véres verekedés, tülekedés a fekvőhelyekért. Egyáltalában borzalmas volt a légkör és a környezet. Egyik éjszaka, amikor ismét szünet nélkül zuhogott az eső, az öregek, nem bírva már az állást, lefeküdtek a sárba, ott kimerülten elaludtak. 3 és fél 4 között megérkezett két SS, mikor meglátták a gödrökben fekvő embereket, műfelháborodást rendeztek, hogy ide terelték őket és rendes szállásról nem gondoskodtak. Természetesen ezután is minden maradt a régiben. A nappalok továbbra is azzal teltek el, hogy az éjszaka csurom vizesre ázott holminkat teregettük széjjel. Akkoriban négy napig jóformán szünet nélkül esett az eső.”[2]
A monori gettóban elhunytak
névsora olvasható a MOZSA (Dr. Miklós László Monori Zsidó Alapítvány) honlapján
is: https://mozsa.hu/dynamic/visszaemlekezesek_elem_pdfhu_7.pdf.
A levéltári iratok alapján egyértelmű, hogy Berger Ernőné Klein Erzsébet 1944. július 8-án délután 5 órakor hunyt el a monori gettóban. Halálát tüdővizenyő, szervi szívbaj okozta.[3] A helyi zsidó temetőben temették el, jeltelen sírban.
 |
| "Nem selejtezhető" irat Klein Erzsébet haláláról (forrás: MNL PML V. 1075 Cb 62. doboz 6340/1944. számú irat 3. lap) |
 |
| A monori jegyző jelentése Klein Erzsébet haláláról (forrás: MNL PML V. 1075 Cb 62. doboz 6340/1944. számú irat 4. lap) |
 |
| Klein Erzsébet halottvizsgálati bizonyítványa Monorról (forrás: MNL PML V. 1075 Cb 62. doboz 6340/1944. számú irat 1. lap) |
 |
| A monori izraelita temető (saját fotó) |
Klein Erzsébet halálozási dátumát
és helyszínét is valótlanul állapította meg a kispesti járásbíróság 23961-1947
számú végzése. Eszerint ugyanis Auschwitz-ban hunyt el 1944. augusztus 15-én, ami téves.
 |
| Klein Erzsébet - téves - halotti anyakönyvi bejegyzése Kispesten, valamint még négy családtagjának bejegyzései (forrás: familysearch.org) |
A kispesti halotti anyakönyvekben 1944-től folyamatosan olvashatók a holokauszt áldozatainak halálozási bejegyzései. 1947-ben a 632. bejegyzés Klein Erzsébeté, míg a következő három is a Klein családhoz köthető: testvére, az ugyancsak Lajosmizsén született Klein Gizella (özvegy Garzó Ernőné) és annak gyermekei: a 18 éves Mária és a 19 éves László. Mind a hárman Auschwitz-ban lelték halálukat. A haláltáborban pusztították el még öccsét, Klein Jenőt, annak feleségét, Grószhausz Elzát és leányukat, a 16 éves Évát. Őket hármukat a lajosmizsei halotti anyakönyvbe jegyezték be.
A Lajosmizse történetét feldolgozó könyvben Berger Ernőné Klein Erzsébet neve a haláltáborban elhunytak közt szerepel[4]. Jelenlegi kutatásom igazolta, hogy Klein Erzsébet még Magyarországon, Monoron hunyt el, s ott is temették el, így a halálvontra – ami Auschwitz-ba szállította volna – már nem került fel. A könyvben megemlítik még, hogy – visszaemlékezések szerint – Schwartz Ferenc lajosmizsei hentes vagy a monori téglagyárban vagy az onnan induló vonaton hunyt el[5]. Levéltári bizonyítékot egyik helyszínre sem találtam, vélhetően a vonaton történt halálozásokat már nem is dokumentálták sem a magyar hatóságok, sem a németek.
Berger Ernőné Klein Erzsébet neve
sajnos nem szerepel a kispesti holokauszt-emlékművön, amit az izraelita
temetőben állítottak fel. Ugyancsak hiába keressük nevét a lajosmizsei II.
világháborús emlékművön vagy Dabason, a Térségi Holokauszt Emlékpontnál
2014-ben felállított emléktáblán. Igaz, utóbbin szerepel öccse és családja,
Klein Jenő, a felesége és leányuk.
Úgy érzem, van még tennivalónk!
Legyen áldott az áldozatok emléke!
 |
| Holokauszt-emlékmű a kispesti izraelita temetőben (saját fotó) |
 |
| Az alsódabasi járás holokausztáldozatainak emléktáblája Dabason (forrás: a Holokauszt Emlékpont Facebook-oldala) |
 |
| Klein Erzsébet közeli családtagjainak családfája (saját kutatás) |
A kutatásomhoz segítséget nyújtott az MNL PML és az Arcanum Adatbázis, a családfa összeállítása nem sikerült volna a MACSE adatbázisa és a familysearch.org nélkül.
[1] http://www.degob.hu/index.php?showjk=636 – 2022.01.17-ei letöltés
[2] http://www.degob.hu/index.php?showjk=3554 – 2022.01.17-ei letöltés
[3] MNL PML Monor polgári halotti anyakönyv 1944/124 bejegyzés, 1944. július 11-én
[4] Kürti László: Lajosmizse II. kötet (2019) 128. oldal
[5] Kürti László: Lajosmizse II. kötet (2019) 124. oldal
