Temetéseken elhangzott beszédek általában akkor maradtak fenn az utókornak, ha az elhunyt egy neves személyiség volt. Ezért is örültem meg ennek a levéltári találatnak, amiben egy nagykőrösi hadirokkant, Bende János temetésén elhangzott beszéd olvasható. Milyen az élet? – nem ezt kerestem, de nagyszerű, hogy megtaláltam!
A beszéd felépítése is érdekes. Megismerhetjük, merre harcolt Bende. A szerb és a román/orosz fronton teljesített szolgálatot, majd meg is sérült. És mintha egy közelgő (világ)háborút is vizionálna a beszéd.
 |
| A nagykőrösi református temető (forrás: foursquare.com) |
Elhangzott az 1938.
március 11-én elhunyt 25 százalékos hadirokkant, Bende János temetésén
Nagykőrösön[1]. Bende János 59 évesen hunyt el tüdőgyulladásban a VII. Sas utca 8. szám alatti házában, kisföldbérlőként dolgozott. Felesége Sallay Julianna volt, már elhunyt szülei pedig Bende János és Bodonhegyi Mária.
„Ezeréves Magyar dicsőségnek lángpallossal született fia!
Árpádnak hős gyermeke. A legszentebb magyar anyaföldnek véres viharokban határainkért és minden magyarért vérét és életét áldozó hős honvéd katonája Becsületében legázolt, hősiességében megláncolt, szívünkben és lelkünkben összetört, felsebzett testű csonka katonák bajtársi szövetsége veszi körül hulló könnyekkel áztatott koporsódat.
Az ezeréves történelem szimbólumát – a hősök zászlóját – hajtjuk meg előtted, hogy egy utolsó köszönetet mondjuk néked, hősiességedért és hazaszeretetedért. Köszönjük néked, hogy 1914-ben a Száva partján előre szegzett szuronnyal álltál szilárdan őrséget annyi vad ellenséggel szemben a magyar határ védelméért. Köszönjük Néked, hogy a Kárpátok égbenyúló hegycsúcsairól bajtársainkkal együtt – oroszlánbátorsággal – megfélemlítetted és elűzted akkor a százszorta több ellenséget. Akkor nem volt előtted félelem csak a hazaszeretet és mint a megváltó Krisztus – némán kétségbeesés lázadás nélkül – 23 esztendőn keresztül hurcolta bensődben a háború sorvasztó betegségeit.
Megilletődve és összetört lélekkel állunk e sírnál, egy újabb sír mely napról napra több és több lesz a hősök temetőjében és kétségbeesésünkben kiáltunk segítségért, vajon mi lesz, ha mindannyian elpusztulunk.
Viruló tavasznak ibolyaillattal telített levegőjében dermesztő hideg fuvallatot hoz felénk nyugatról a szél. És e viharfelhőket látva újabb kétségbeesésünkben a Magyarok mindenható Istenéhez fordulva kérdezzük, hogy nincs még elég hősi sír a magyar temetőkben, hogy nincs még elég gyászt hordó özvegy és atyát veszített árva e csonka földön?
Magyarok Mindenható Istene, árvák, özvegyek és katona bajtársaink nevében leborulva e hős katona sírjánál, előtted kérünk, ne engedd, hogy emberi mivoltukból kivetkőzött dölyfös nagyurak a saját érdekükből letiporjanak bennünket és ne engedd, hogy hősi sírokat csináljanak a magyar búzamezőkből.
Tenéked pedig kedves bajtársunk adjon a legfelsőbb hadúr – fáradalmaidért és hazaszeretetedért – megdicsőülést és örök nyugodalmat. Isten veled Bende János bajtársunk. Ott fent találkozunk a Viszontlátásra.”[2]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése