 |
| Az ócsai temető madártávlatból, előtérben a római katolikus parcellákkal 2020-ban (fotó: Mihoc Valerian atya) |
Az ősi ócsai temető létrejöttének története
A temetkezési szokások a történelem során koronként és kulturánként számtalan változáson mentek át, ezért a régészek számára is kiemelkedően fontos leletegyüttesek a különböző korszakokból feltárt temetők.
A magyar temetők lakott területeken belüli helyzete is többször változott. A honfoglalás korában az állandó vagy ideiglenes településeken kívül temetkezett a magyarság. Az államalapítás, a kereszténység felvétele és annak az Árpád házi uralkodók törvényeiben tetten érhető megerősítése következtében azonban a középkor századaiban szakítva a korábbi szokásokkal, elkezdték a települések templomai mellé temetni az elhunytakat. Mivel azonban a templom udvarán, kerítésén belül kevés volt a hely, így gyakran előfordultak egymásba temetkezések. A templommal nem rendelkező falvak meghalt lakosait a templomos falvak temetőjében kellett eltemetni. Előkelőbb és gazdagabb nemesi családok templomban is temetkezhettek.
A keresztény magyarok temetkezési szokásai sok-sok száz évig semmit sem változtak. Míg a pogány magyarok az elhunytakat ligetes, erdős területeken földelték el, hitvilágukban a halál egyet jelentett a természettel, az anyafölddel való egyesüléssel, addig a kereszténység felvételével ezt a szokásukat el kellett hagyni, mert az egyház szigorúan megtiltotta ezt a fajta temetkezést. Már a XI. században I. (Szent) László király (1077-1095) törvényében[1] az áll, hogy „ha az úr szolgájának testét, vagy a falusi bíró a szegény sorsú idegen vagy falubeli holttestét nem viszi az egyházhoz, ugyanúgy bűnhődjék”, azaz a templomba, a templom köré kellett temetkezni egészen a XVIII. század végéig. Jellemzően a gazdag földesurak, egyházi személyek végső nyughelye volt a templomok kriptáiban[2], a köznépet pedig a templomok körül temették el.
Ezt erősíti meg, hogy középkori temetkezési helyeket a premontrei templomon belül és a keresztház északi felében is találtak a korábbi feltárások. A templom körül, annak északi, déli és keleti oldalán pedig középkori katolikus és XVI-XVIII. századi református temetkezéseket találtak. A déli kapu előterében nagyszámú újkori sír került elő.[3],[4] A XVIII. század utolsó harmadáig Ócsán a – vélhetően – közös, református és katolikus temető a mai Zrínyi-Pesti-Némedi utca által határolt területen volt, ezt erősíti meg az első katonai felmérés (1782-1785) térképrészlete is, ahol a régi és az új temetőt is jelölték.
 |
| Ócsa két temetője kereszttel jelölve az első katonai felmérésen 1782 és 1785 között (forrás: maps.arcanum.com) |
Mára Terézia rendelete, az új temető létrejötte
Mária Terézia királynő (1740-1780) „Generale normativum in re sanitatis” című 1775-ös - egyébként (köz)egészségügyi - rendelete előírta, hogy minden régi temetőt, amely épületek, lakások közelében van, fel kell számolni, és a települések szélén kell új temetőket kialakítani. A halottakat két napon belül leszögezett koporsóban el kell földelni. A rendelet nagyon részletes, tartalmazza például azt is, hogy milyen mélyre kell ásni a sírokat. Az 1777-re felépült és felszentelt római katolikus templom köré tehát nem biztos, hogy temettek már elhunytakat, a mai területen lévő temető katolikus részének megnyitását nem tudjuk egy konkrét dátumhoz kötni. Hogy a korábban a helyén állt kápolna mellett voltak-e temetések, arról nincsenek feljegyzések. Egy 1994-es cikk szerint a református részbe 1786-ban temettek először, egy Bozsár nevű férfit[5]. Magyar Sándor szerint a református Bodzsár-család kertjének egy részéből lett a református temető 1778-ban és így elsőként az adományozót, Bodzsár Sándort temették oda[6]. A kert egy másik, elkülönített részében hozták létre a katolikus részt[7]. Az egységes, állami szabályos szerint mindkét felekezet egyidőben nyithatta meg az új temetőjét.
A református halotti anyakönyvek közelebb visznek a pontosításhoz: eszerint 1778. február 22-án hunyt el Botsar János 76 évesen, és „Leg elsőbe it e’ temettetet az Ujj Temetőben..”. Az anyakönyvi bejegyzésből még megtudjuk, hogy prédikációval – és nem énekszóval – temették el.
.jpg) |
| Bodsár János halotti bejegyzése az ócsai református anyakönyv felső sorában (forrás: familysearch.org) |
A prédikációval való temetés egy teljes, ünnepélyes temetési szertartás volt, amikor a pap vagy lelkész prédikációt (azaz gyászbeszédet) mondott az elhunyt életéről, erényeiről és a halál keresztény értelméről. Ezt a fajta temetést a tehetősebb, rangosabb vagy közösségileg megbecsült emberek kaptak: nemesek, vagyonos polgárok, egyházi vagy egyházi tisztséget személyek. Az énekszóval való temetés egy egyszerűbb, szerényebb szertartás volt, ahol nem hangzott el prédikáció, csak egyházi énekeket énekeltek. Ilyen temetést kaptak általában a szegényebb rétegekhez tartozók, vagy akiknek nem futotta a prédikációra (mivel annak megtartása díjköteles volt). Az utóbbi temetés természetesen ugyanúgy vallásos és tiszteletteljes volt, csak nem tartalmazott személyre szabott gyászbeszédet.
Vélhetően Bodsár János mellé helyezték 5 évvel később az 1783. január 6-án, 65 évesen elhunyt özvegyét. Hasonló bejegyzés – ahol utalnának az új ócsai temető megnyitására – az alsónémedi római katolikus anyakönyvekben nincsen sem a helyi anyaegyházközségre, sem az ócsai filiára vonatkozóan.
.jpg) |
| Bodsár Jánosné halotti bejegyzése az ócsai református anyakönyv legfelső sorában (forrás: familysearch.org) |
Mivel az ócsai református anyakönyveket 1744-től vezették, Bodsár János házasságkötéséről nincsen írott hivatkozás. Fennmaradt viszont az aláírása egy hivatalos iraton. 1777. október 6-án a főszolgabírónak írtak az ócsaiak, melyben elismerik, hogy a robotot teljesítették, és nem volt semmilyen konfliktus köztük és a földesurak között. A levelet aláírta Czinka Miklós főbíró, Varga András törvénybíró, Bodsár János, Ballo András és Juhász István esküdtek, valamint ellenjegyezte még a helyi jegyző is.[8]
 |
| A hivatalos irat... (forrás: MNL PVL) |
 |
| ... és rajta Bodsár János aláírása is (forrás: MNL PVL) |
Korábban is találunk adatot a Bodsár családra, az 1715-ös[9] és az 1720-as[10] ócsai úrbéri összeíráson ugyanis olvasható már egy Joan(nes) Bódsár/Bocsár nevű földműves. Vélhetően ő az édesapa – az 1702 körül született Bodsár János 13 és 18 évesen még nem számított nagykorúnak.
 |
| Joan Bocsár, azaz Bodsár János neve alulról az ötödik sorban az 1715-ös... (forrás: adatbazisokonline.mnl.gov.hu) |
 |
| majd az 1720-as úrbéri összeírás felülről hetedik sorban (forrás: adatbazisokonline.mnl.gov.hu) |
A Bodsár-Botsár vitára megoldást ad(hat), hogy a d-t betűk zöngés-zöngétlen párosok, 2-300 évvel ezelőtt ezek összekeverése „mindennapos” volt. Személy szerint én az aláírást veszem mindig alapul. Érdekességképp megjegyzem, hogy a ts betűkombináció sokszor módosult cs-re, így a családnevet vehetjük akár Bocsár-nak is!
Mária Terézia királynő „Generale normativum in re sanitatis” című 1775-ös rendelete
A temetők szabályozásához
1.§
A városokban, falvakban és mezővárosokban a templomok mellett és a házsorok között található temetőket, miként erről már korábban az egész birodalmat illetőleg rendelkezés történt, helyezzék át a falvakon kívülre.
2.§
Minden kerítéssel gondosan körülvett temetőt őrizni kell, nehogy oda apró vagy nagyobb jószágok bejuthassanak.
3.§
Ha véletlenül egyik vagy másik településen ezeket az előbb említett rendelkezés szerint még nem helyezték volna át, vagy megfelelően nem teljesítették volna, az ezt akadályozó gátak felszámolása után minden további késedelem nélkül kellőképpen hajtsák végre, arra az esetre pedig, ha lenne olyan település, ahol az említett módon kialakítandó temető számára alkalmas közterületet nem találnának, akkor magánszemélyektől méltányos áron, közpénzen kell azt megszerezni.
4.§
A már korábban temetőknek kialakított helyeken, és az ezután arra szánt területeken is a holttesteket ássák mélyebbre.
5.§
A sírgödröket ne össze-vissza ássák, és azok kívánsága és vágya szerint, akik a temetést rendezik (ahogyan azt bizonyos településeken eddig megfigyelhettük, és miként ez gyakorlatban volt), hanem a hely kiválasztása nélkül, a sorokban való kihagyást mellőzve egymás után készítsék. Hagyják figyelmen kívül hogy gazdagabb, vagy szegényebb emberről van szó, csak arra legyenek tekintettel, hogy akik közt szülő-gyermek, vagy rokoni kapcsolat van, illetve házastársak, azokat egymás mellé temessék.
6. §
A sírok sorban való elhelyezésének rendjét egészen addig folytassák, amíg a temető meg nem telik, és ha 30 év előtt telne meg a terület, akkor a sírokat, amiket először készítettek korábban ne nyissák meg, és ezekbe újra ne temessenek, míg 30 év el nem telt, hanem közben alakítsanak ki másik helyen az előbb bemutatott módon létrehozandó temetőt.
7.§
Hogy az imént meghatározott évek elteltét pontosan meg lehessen állapítani, ezért a helységek papjait és lelkészeit kötelezzük arra, hogy gondosan jegyezzék fel, hogy melyik évben, hónapban és napon került az első eltemetett holttest az újonnan kialakított temetőbe.
8. §
Az új temető kialakítása után a korábbi, falun belül létrehozott temetőben ezt követően semmilyen rendű és rangú embernek ne engedjék meg semmilyen ürüggyel, hogy oda temetkezzen, hanem a kellő időben egyengessék azt el, és mindenféle ásást és építkezést mellőzve használatra, a föld felületét szántásra hagyják meg.
9. §
Hogy mind az egyházi, mind a világi hatóságok, miként a magasabb kormányszékek pontos információval rendelkezzenek a minden temetőről, ezért a korábbi 13. § alatt leírt módon a temetők összeírását hajtsák végre a B jel alatt csatolt formanyomtatvány rubrikáit kitöltve.
10. §
A törvényhatóságok szigorúan ügyeljenek a zsidókra, és ők pedig saját híveiket figyelmeztessék arra, hogy ezen rendelkezéseket tartsák be, nehogy babonás és megszállott szertartásaik miatt a közegészség kárt szenvedjen.
A temetési szertartásokhoz
1. §
A holttesteket 48 óránál korábban ne temessék el, csak akkor, ha a beteg valamilyen fertőző betegségben szenvedett.
2. §
Két napnál tovább fedetlenül ne őrizzék a halottat, hanem minél gyorsabban helyezzék koporsóba.
3. §
Miután a temetési szertartás nem a templomnál, ahogyan néhány helyen eddig tették, hanem közvetlenül a temetőnél az előbb említett módon lezajlott, és bár ezt még talán számos helyen eddig nem tették meg, ezután a halottat haladéktalanul vigyék el, és ott azon nyomban a föld mélyére helyezzék.
4. §
A lakomákat, torokat, és más efféle szükségtelen szokást és szertartást a népnek szigorúan megtiltjuk.
5. §
A népnek csak azon szükséges és elkerülhetetlen költségeket engedélyezzük, amelyek a plébánost, a tanítót és a harangozót illetik meg.
6.§
De ezen a költségeket se növeljék felesleges harangütésekkel.
7.§
Előfordul mégis az ország tekintélyes családjai körében, hogy mikor ezek azon a helységen kívül halnak meg, ahol kriptájuk van, a holttesteiket arról a helyről, ahol meghaltak, a temetéshez átszállítják, így viszont a nagyobb távolságra való szállítás következtében, leginkább nyáron ártalmas és veszélyes kigőzölgéseket okozhatnak.
Hogy ez a szokás a közegészség számára kárt vagy veszedelmet ne okozzon, ezért a helyi hatóság és a helyi papság gondoskodjon arról, hogy ezen családokat a holttest mihamarabbi elszállítására kötelezze, ők pedig szigorúan ügyeljenek arra, hogy a holttest számára kettős koporsót készíttessenek kemény fából, és a halottat ebbe helyezzék bele, mésszel szórják be, majd a koporsót teljesen zárják le, és azt szurokkal alaposan kenjék be, majd közvetlenül a családi kriptába vigyék, és ott a rendeletben meghatározott módon helyezzék el.
8. §
A kriptába a temetés alkalmával egyedül csak azokat a személyeket engedjék be, akiknek a feladata a temetés és a falazás elvégzése.
[1] I. törvénykönyvének 25. pontja
[2] sírbolt
[3] Ócsa örökségvédelmi hatástanulmánya (2015) 20. oldal
[4] LUKÁCS-CABELLO-CSENGEL (1991) 18. oldal
[5] FTVK Ócsai Hírmondó 1994. évi 3. szám 10. oldal
[6] Magyar Sándor: Utcák, terek és intézmények Ócsán (1992) 61. oldal
[7] Élet és Tudomány 2010. október 29-ei szám 1393. oldal
[8] MNL PML IV. 1. Pest-Pilis-Solt Vármegye Nemesi közgyűlésének iratai D/ Közigazgatási iratok 20. doboz (1777-1778) 15. folio
[9] https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/az-1715_-evi-orszagos-osszeiras/adatlap/3856 (2022. november 1-jei letöltés)
[10] https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/az-1720_-evi-orszagos-osszeiras/adatlap/776 (2022. november 1-jei letöltés)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése