Ócsai katolikus tisztek a Kossuth-szabadságharcban, avagy a Kégl-fivérek története

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc és Ócsa kapcsán szinte kivétel nélkül mindenki csak Halászy Károly történetét ismeri. A szomszédos Alsónémedi református iskolájának tanítóját Ócsán végezték ki 1849-ben, díszsírja a városi temetőben található. Az ócsai római katolikus egyházközség történetét kutatva találtam rá egy testvérpárra, akik Ócsán születtek, római katolikus vallásúak voltak, s tisztként harcoltak a szabadságharcban. Külön öröm számomra, hogy egyikük révén egy 1848/49-es honvédról még fényképeket is sikerült fellelni!

Nemes Kégl János és Farkas Éva 1806. január 8-án kötöttek házasságot az akkor Alsónémedihez tartozó Felsőpakonyon. Összesen 17 gyermekük született, az elsőszülött Anna még Felsőpakonyban, a többi gyermek már az Ócsához tartozó Alsópakonyban. Két testvér rövid élettörténete következik.

1848-as katonai viseletek

Kégl Sándor ’48-as honvéd főhadnagy

Kégl Sándor 1825. február 5-én született az Ócsához tartozó Alsópakonyban, Kégl János és Farkas Éva gyermekeként.

Kégl Sándor születési bejegyzése az egyházi anyakönyvben

Ügyvédként dolgozott, majd a szabadságharcban 1848 decemberétől a Hadi Főtanoda hallgatója Pesten. 1849 januárjában a főtanodával Balmazújvárosba, majd Csanádpalotára költözik. Májustól hadnagy, majd június 26-ától főhadnagy a Csanádon szerveződő 90. honvéd zászlóaljnál. A forradalom bukása után, 1850. jan. 31-én besorozzák az 1. gyalogezredhez, ahonnan még az év október 31-én 500 forintért kiváltja magát[1].

1860. június 14-én feleségül veszi nagyjeszeni Jeszenszky Teréziát, aki 1894-ben hunyt el Szentkirálypusztán, s a peregi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Kégl Sándor és Jeszenszky Terézia házassági bejegyzése a bugyi római katolikus anyakönyvben

 

Kégl Sándorné Jeszenszky Terézia gyászjelentése (1894)

A házaspárnak öt gyermeke született, Mária, Sándor, János, József és Teréz. A gyermekek közül hárman élték meg a felnőttkort, ám családot egyikük sem alapított, így a Kégl-család ezen ága velük kihalt. Kégl Sándor 1905. augusztus 14-én hunyt el, s Peregen, felesége mellé temették.

Kégl Sándor halotti bejegyzése a peregi római katolikus anyakönyvben

Kégl Sándor síremléke

A Kégl-család sírboltja

Kégl Sándorról tudjuk, hogy – gyermekeihez hasonlóan – ő is tanult, nyelveket aktívan használó, a szellemi dolgok iránt is érdeklődést mutató ember volt, erről tanúskodik Teréz lánya feljegyzése is, akivel angolul is beszélgettek otthon. Apaként támogatta fia, Sándor tudományos pálya iránti elkötelezettségét (akit orientalistaként a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagnak választott 1906-ban). Birtokainak központja a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Áporka községhez közeli Pusztaszentkirályon volt[2].

Kégl Sándor

Kégl Sándor otthona teraszán

Kégl Sándor idős korában

Kégl József ’48-as honvéd főhadnagy

Kégl József 1826. június 3-án született az Ócsához tartozó Alsópakonyban, Kégl János és Farkas Éva gyermekeként.

Kégl József születési bejegyzése az egyházi anyakönyvben

Bátyjához hasonlóan ő is ügyvédi pályára lépett, majd 1848-ban a forradalom kitörése után augusztus-szeptemberben a pesti Földváry-féle önkéntes zászlóalj altisztjeként részt vesz a délvidéki harcokban. Október 19-től hadnagy a Szabolcs megyében szerveződő 43. honvédzászlóaljnál, majd 1849. április 19-én főhadnagynak léptetik előre a felső-magyarországi (IX.) hadtestben. 1850. jan. 21-én Bécsben besorozzák – bátyjához hasonlóan – az 1. gyalogezredhez, s október 31-én pénzért ő is kiváltja magát[3].

A kutatásom jelenlegi állása szerint nőtlen volt, halálának időpontja és helye ma még ismeretlen számomra.

Unokatestvérük, Kégl Ferenc tüzérhadnagy az 1849. április 6-ai, győztes isaszegi csatában hunyt el.

„Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak.”

A síremlékről és Kégl Sándorról készült fényképeket az MTA egyik aloldaláról használtam fel, az anyakönyvi bejegyzések a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár adatbázisából, míg a gyászjelentések az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéből vannak.

 

---

[1] Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara – Kégl Sándor szócikk https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Bona-bona-tabornokok-torzstisztek-1/hadnagyok-es-fohadnagyok-az-184849-evi-szabadsagharcban-2/k-D7B/kegl-sandor-E46/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJNVSI6IFsiTkZPX0tPTllfQm9uYV8xIl19LCAicXVlcnkiOiAiYWxzXHUwMGYzblx1MDBlOW1lZGkifQ

[2] http://kegl.mtak.hu/hu/04.htm

[3] Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara – Kégl József szócikk

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Bona-bona-tabornokok-torzstisztek-1/hadnagyok-es-fohadnagyok-az-184849-evi-szabadsagharcban-2/k-D7B/kegl-jozsef-E44/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJNVSI6IFsiTkZPX0tPTllfQm9uYV8xIl19LCAicXVlcnkiOiAiYWxzXHUwMGYzblx1MDBlOW1lZGkifQ

II. Rákóczi Ferenc születésnapjára, avagy hogyan rokon a kislányunk, Viola a fejedelemmel

 
Ma ünnepeljük az erdélyi fejedelem születésnapját, aki 1676. március 27-én látta meg a napvilágot Borsiban.

II. Rákóczi Ferenc

Viola anyai ükmamája, csicseri Orosz Márta (1900-1990) ükapjának (csicseri Orosz Pál) ükapja, csicseri Orosz Pál - a szabadságharc egyik ezredese - volt Rákóczi Borbála férje, aki a mellékelt leszármazotti tábla szerint a fejedelem negyed-unokatestvére. Azaz II. Rákóczi Ferencnek és Violának van közös őse, Rákóczi János (1517-1561).

Ezért is szoktam mondani - mikor megyünk át a volt Lágymányosi-, a mostani Rákóczi hídon - hogy megyünk át a családi hídon.

Nem mellesleg, most van a II. Rákóczi Ferenc emlékév.
https://hu.wikipedia.org/wiki/II._R%C3%A1k%C3%B3czi_Ferenc_eml%C3%A9k%C3%A9v

Drahos Imre bugyi fiákeres a fővárosban I. rész

Az alábbi történetre egy temetői sétán találtam. Egy késő őszi napon a Fiumei úti sírkertben megpillantottam a sírkövet, amin az alábbi családnevek szerepeltek: Drahos, Sáska. Gondoltam, ha vannak nevek, amiket Bugyihoz tudok kötni, ezek azok lesznek. A megérzésem nem hagyott cserben.

A kiegyezés utáni években a fővárosi (tömeg)közlekedés még gyerekcipőben járt, azokat jórészt magánvállalkozók üzemeltették. Az omnibusz 1832-től közlekedett Pesten, az első lóvasutat 1866-ban nyitották meg, a villamosok 1887, a földalatti szerelvények 1896 óta futnak a városban. Ha valaki messzebb szeretett volna eljutni a fővárosban, nem volt más választása a XIX. században, mint fiákerre ülni. Ezek a bérkocsik általában kétlovas fogatú, rugós karosszériájú könnyű kocsik voltak, amelyekre harmonikaszerűen leereszthető ernyőt szereltek. A bérkocsisok közt pedig találunk a falunkból indultakat is.

Drahos Imre 1841. október 1-jén született Bugyin, református családban, Drahos József földműves és Kovács Juliánna gyermekeként.

Drahos Imre születési bejegyzése a bugyi református anyakönyvben

Drahos Imre a bugyi születésű Sáska Klárát vette feleségül 1865. december 13-án, s öt gyermekük született.

Drahos Imre és Sáska Klára házasságkötési bejegyzése a bugyi református anyakönyvben

Az első három még Bugyin, Klára és Zsigmond azonban már a Ferencvárosban, így vélhetően a család 1870-71 táján költözött a fővárosba, azonban belül is a mai IX. kerületbe. Az anyakönyvekben csak legkisebb fia, Zsigmond születési évében szerepel „fiakkeres”-ként Drahos Imre, így annyit tudunk biztosan, hogy 1874-ben már bérkocsisként dolgozott.

Minden fiákeres hajtónak mestervizsgát kellett tennie, amiről hajtási igazolványt kapott, a mai jogosítvány elődjét. A vizsgán rőzséből nyolcas alakzatokat formáztak, melyek mellett úgy kellett kígyóvonalban elhaladni, hogy ne érintsék azokat a kocsi kerekeivel. A rendelet azt is előírta, hogy a fiákeresek nyáron kilenc, télen pedig nyolc óra után nem tartózkodhatnak házon kívül, talán hogy kipihenten és józanul tudjanak másnap szolgálatot teljesíteni. A kocsikat pedig nyilvántartásba vették és megszámozták. Egy későbbi, 1901-es rendelet már azt is előírta, hogy milyen ló nem fogható a kocsi elé. Elcsigázott, szánalmat vagy undort keltő, testi hibás, sebes, sánta vagy töréses, félszemű, gondozatlan, piszkos, rugós és harapós állatot nem volt szabad foglalkoztatni.

fiákeresek a mai Ferenciek terén 1880 körül (a kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.054)

1877-ben Drahosék a fővárosi középítési albizottságtól engedélyt kaptak, hogy toldalékot építsenek a Tűzoltó utca 40.-ben lévő házukhoz, az akkori Pest szélén. A szülők halálukig nem költöztek el innen, csak saroképület lévén nyolc év múlva már a Viola utca 48. lett a címük.

a ferencvárosi Viola utca 48. napjainkban

Drahos Imre nem csupán a munkáját végezte fiákeresként, hanem aktívan részt vett a szakmai szervezetek munkájában is, 1885-ben például tagja volt a bérkocsisok miniszteri küldöttségének, s vallásos emberként pénzadománnyal támogatta a budai református templom építését. Vállalkozása bővülését mutatja, hogy egy év múlva egy istállót építtettek a józsefvárosi Illés utca 6. szám alá. A korabeli Józsefváros ezen része már külvárosnak számított, ott jobbára istállók álltak, ahol a bérkocsisok tartották lovaikat, munkaeszközeiket, erre utalnak a még ma is használatos utcanevek (Bérkocsis, Kis fuvaros, Nagy fuvaros).

1888. január 23-án délelőtt fél 11-kor szörnyű baleset történt, ugyanis Riz János kocsis fiákere olyan gyorsan hajtott az utcán, hogy Drahos Imrét két kocsi közé szorította és az arcát annyira összezúzta, hogy a súlyos sérültet a Rókus kórházba szállították. Drahos Imre a balesetből felépült, azonban 1889. május 3-án, mindössze 48 évesen elhunyt tbc-ben.

Drahos Imre magánzó (azaz magánvállalkozó) halotti bejegyzése a ferencvárosi református anyakönyvben

Vállalkozását fiai, Imre és Zsigmond vitték tovább, özvegyen maradt felesége pedig hamarosan újra férjhez ment a kunszentmiklósi Sáska Zsigmondhoz. (folytatjuk)