Várkonyi (Vozár) János, az alsódabasi pénzügyőri szemlész, akinek neve két hősi emlékművön is szerepel

Vozár János 1877. július 21-én született Felvidéken, a vágújhelyi járáshoz tartozó Csejtén, római katolikus családban. Édesapja Vozár Gáspár szarvasmarhakereskedő, édesanyja Hanicz Katalin.

Vozár János születési anyakönyvi bejegyzése (forrás: familysearch.org)

Fiatalként sütősegédként dolgozott. A tényleges katonai szolgálatát 1898-99-ben teljesítette a császári és királyi 11. huszárezredben, mint közhuszár.

A pénzügyőrségnél az első hivatalos esküjét 1895. február 28-án tette le a zombori pénzügyigazgatóságon és kezdett el dolgozni Kulán, vigyázóként. 1896. április 17-én lett fővigyázó. Magyarul, németül, szerbül és tótul írt és olvasott. 1900. július 7-én kitüntetéssel vizsgázott, mint szemlész. Ettől az évtől már az eperjesi pénzügyigazgatóságon dolgozott. Több helyen is szolgált: Kula, Németpalánka, Apatin, Eperjes, Monor, Sükösd, Budafok, Vác.

Vozár János aláírása egy 1896-os iraton (forrás: MNL PVL)

1905. június 12-én Budapest VIII. kerületében feleségül vette Dolezál Mária Stefániát (1881-1950), amihez a budapestvidéki pénzügyigazgatóság adott engedélyt. Vozár ekkor pénzügyőri fővigyázóként dolgozott Kunszentmiklóson (1904-5).

Vozár János és Dolezál Mária házassági bejegyzése (forrás: familysearch.org)

A házasságból hét gyermekük született:

• Jenő (1905. október 6. – ?)
• Mária (1906. szeptember 18. – 1906. szeptember 21.)
• Károly (1907. december 16. – 1907. december 20.)
• Irén (1909. május 7. – ?)
• Viktor Rezső (1910. augusztus 16. – ?)
• Ernő Vilmos (1912. augusztus 14. – ?)
• Zoltán Ede (1913. szeptember 24. – 1916. október 5.)

1905-ben elvégezte a polgári iskola IV. osztályát a budapesti Marján úti polgári iskolában. Alsódabason 1905. május 16-ától szolgált, ahol 1906-ban szemlésszé nevezték ki. 1906 tavaszán szakaszvezetőként szolgált előbb Újkécskén, majd Nagykátán. Utóbbin élt 1910 végén, amikor megkapta a belügyminisztériumi engedélyt[1] a névváltoztatásra, s lett belőle Várkonyi. Három kiskorú gyermeke – Irén, Jenő és Viktor – is ekkor kapott új családnevet. 1910 novemberétől újra Alsódabason dolgozott.

Alsódabasi látkép az 1910-es évekből (saját gyűjtemény)

A világháborúba Alsódabasról vonult be, ami az ócsai pénzügyőrséghez tartozott.

Hadiszolgálatba induló magyar pénzügyőrök a Tolnai Világlapja-nak egy 1915-ös számából (forrás: Arcanum Adatbázis)

A harcokban a császári és királyi 11. huszárezred kötelékében szolgált, népfelkelőként. Harctéri érdemeiről információt nem találtam. A pénzügyőri nyilvántartás szerint 1916. június 5-től a szerbiai Rekovac-on volt katona, ahonnan 1917. január 27-én Varvarin-ba került a Kruševac-i kerületi parancsnoksághoz. A halotti anyakönyvi bejegyzés[1] szerint a szerbiai Kruševac-on halt hősi halált 1918. május 15-én.

Várkonyi János szolgálati és minnősítési táblázatának utolsó oldala, rajta a halál tényének bejegyzésével (forrás: MNL PVL)

Várkonyi János neve két hősi emlékművön is szerepel:

Alsódabason 1925. május 10-én avatták fel a település hősi emlékművét, rajta 59 névvel. Az oszlopot 1966-ban néhány száz méterrel arrébb helyezték a főúttól.

A hősi emlékmű egy 1926. január 9-én feladott fotólapon (saját gyűjtemény)

Az emlékmű 2021-ben (saját fotó)

Az emlékmű központi felirata 2021-ben (saját fotó)

Várkonyi János neve az emlékművön 2021-ben (saját fotó)

1926. október 17-én Budapest IX. kerületében, az 1906-ban épített pénzügyőr laktanyában (ma: Mátyás utca 16.) avatták fel az I. világháborúban hősi halált halt 236 pénzügyőrnek emléket állító, három táblából álló emlékművet, Istók János (1873-1972) szobrászművész alkotását.

A hősi halott pénzügyőrök emlékművének utolsó táblája, rajta Várkonyi János nevével (saját fotó)

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumát is megkerestem, hátha vannak náluk személyi kartonok, tablóképek, amiken lehet információ Várkonyi Jánosról. Sajnos nem tudták kiegészíteni kutatási eredményeimet.

Az életrajzi adatokkal 2024 novemberében jelentősen egészítettem ki írásomat, az alábbi levéltári fondra rátalálva: MNL PVL 162. Vám- és Pénzügyőrség Közép-Dunántúli Regionális Parancsnoksága jogelődjeinek iratai (1800-1999) 110. csomó V-16 köteg

A kutatásomhoz segítséget nyújtott az Arcanum Adatbázis, a Magyar Nemzeti Levéltár Pest Vármegyei Levéltára, a házasságkötés és a névváltoztatás megtalálása pedig nem sikerült volna a MACSE adatbázisa és a familysearch.org nélkül.

 

---

[1] MNL PML XXXIII. 1. Alsódabas polgári halotti anyakönyv 1918/38. bejegyzés

[2] 166010/1910 BM-engedély (forrás: MNL OL 30808. mikrofilm 632. kép 2. karton, Névváltoztatási kimutatások 1910. év 39. oldal 32. sor)

A Bugyi-i Tejszövetkezet részvénye (1935)

Az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ Részvénytársaságot (OMTK) 1922-ben alapította a Földművelési Minisztérium. Célja volt, hogy a háborús zűrzavarban tönkrement tejszövetkezeti hálózatot újjászervezze, az értékesítést, a termelést és a fogyasztást állami eszközökkel összehangolja. A dániai mintára tervezett szövetkezet rövidesen az ország legnagyobb tejipari vállalatává nőtte ki magát.

A vállalat a IX. kerületben, az Ipar utca 4.-ben nyitotta meg az első fővárosi telepét, napi 30 000 literre méretezve. 1928 májusában megvették a Magyar Gazdák telepét a Horthy Miklós út 119-121. alatt (ma Bartók Béla út) és itt már naponta 100 000 liter tejet is fel tudtak dolgozni. Termeltek palackozott üveges tejet, kannatejet, hab- és kávétejszínt, joghurtot, tejfelt, túrót, tea- és csemegevajat is. 1932-ben már a sok ezer nagy-, közép-, és kisbirtokos tejszövetkezeten belül termelt éves 60 millió liter tejet értékesített a központ.

Az OMTK három pilléren állt: szövetkezeti tulajdonrésszel rendelkező nagybirtokos, közép- és kisbirtokos tehenészetek állították elő az alapanyagot. A tejet a legkorszerűbben felszerelt üzemekben dolgozták fel és állították elő a termékeket és a fogyasztóhoz részben a saját fiókhálózaton, valamint a Hangya Szövetkezet üzletein keresztül juttatták el a jó minőségű termékeket. Bugyihoz legközelebb Pestszenterzsébeten egy, Kispesten három fióküzlet állt a fogyasztók rendelkezésére.

A bugyi gazdák is megszervezték a saját szövetkezetüket, a Bugyi-i Tejszövetkezetet. Az 1933. május 25-ei alakuló közgyűlésen elfogadták a szövetkezet célját, ami nem volt más, mint a „tej- és egyéb gazdasági termékek feldolgozása és legelőnyösebb értékesítése, az ezek előállításához szükséges anyagok, gépek, és eszközök beszerzése, a tejtermelés előmozdítása és ez által tagjai anyagi helyzetének javítása.”

A tagok üzletrészt vásárolhattak 12 pengő értékben, amiről részvényt kaptak. A bugyi részvényt – is – a híres Pallas Nyomda nyomtatta. Az eddigi kutatásaimban más címletű részvényeket is találtam (2 pengő - Gyoma és Vidéke Tejszövetkezet, 10 pengő - Jászberényi Tejszövetkezet).

A Bugyi-i Tejszövetkezet részvénye

A részvényhez tartozó szelvényutalványok

Az igazgatóság 3-7 tagból állt, az első tagjai volt dr. Garay László, dr. Pajor Aladár, Kristóffy Endre, Sáska Kálmán és Holczmann Mihály.[1] Jól látszik, hogy a község prominens tagjai – a jegyző, nagygazdák – lettek a szövetkezet vezetői.

Az igazgatósági tagok idővel cserélődtek:

igazgatósági tagok
Garay László dr.	1933	1941
Kristóffy Endre	1933	1941
Holczmann Mihály	1933	1938
Pajor Aladár dr.	1933	1937
Sáska Kálmán	1933	1937
Sáska László id.	1937	1941
Albusz Frigyes dr.	1937	1941
Szalay János	1938
Fazekas Zsigmond	1938
Szadai László	1941
Szalay Gábor	1941	1942
Sáska László ifj.	1941
Szadai János	1941

A tejtermelés felfutásának több kiváltó oka is volt: a legelők, kaszálók méretei csökkentek és gyengült a minőségük is, ami kedvezett a takarmánynövény-termesztésnek. Az így termelt „felesleget” a magyar szürkemarháknál jobban tejelő, úgynevezett pirostarkák tartására fordították. Soroksárról milimárok (tejkereskedő asszonyok) járták a környező falvakat – így Bugyit is – és vásárolták fel a tejet. Skripecz Ágoston azonban saját Ford-T típusú autójával szállította a tejet a fővárosba.[2]

A szövetkezet utolsó ismert taglétszáma 1943 évvégi adat; ekkor 438-an tagja volt Bugyin^[3].

1947-ben az új szövetkezeti törvény szerint fokozatosan kezdték beterelni az állami ellenőrzés alá a szövetkezeteket. A kibontakozó szocialista diktatúra a szövetkezeti mozgalmak államosítását és az erőszakos szövetkezetesítést tűzte zászlajára.

A részvényt tavaly kaptam ajándékba távoli rokonomtól, Szőke Kati nénitől, akinek édesapjáé, vitéz Szőke Rezsőé volt az értékpapír. A kutatási adatok megtalálásában nagy segítségemre volt az Arcanum Digitális Tudománytár.

---

[1] Központi Értesítő 1936. március 5-ei szám 176. oldal

[2] Czagányi László: Bugyi község története I. kötet (2000) 454. oldal

[3] Tejgazdasági Szemle 1944. szeptember 15-ei szám 8. oldal

„Kéményseprőt látok, szerencsét találok!"

Ha kéményseprőt látunk - különösen újév reggelén - és megfogjuk egy gombunkat, szerencsénk lesz egész évben. Ezt a szokást talán mindenki ismeri. Azt már kevésbé, hogy ha a seprűjéből sikerül elcsenni egy szálat, és azt magunknál tartjuk, az biztos szerencsét jelent, és azt, hogy teljesül a kívánságunk.

De hogyan alakult ez ki? Miért szerencsés egy kéményseprővel találkozni? Nézzünk utána!

A tűz évezredek óta meghatározó szerepet játszik az emberi kultúrában. Babonás tisztelet övezte az élet forrásának tekintett tüzet, amely azonban nemcsak meleget és ételt adott, hanem, ha elszabadult, tömegkatasztrófákat okozott. Az ókori rómaiak hite szerint a család védőszelleme a tűzben lakott, míg a sztyeppei népek úgy tartották, a sámán a sátor füstnyílásán át közlekedik a szellemekkel. Az európai hagyomány szerint a kéményen át közlekedik a Mikulás. Ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz a képhez, hogy a kéményseprő olyan, mint egy jó szellem. 

A tűz azonban bajt is okozhat: a fából készült vagy zsúpfedeles, nádfedeles házak könnyen lángra lobbanhattak. Ezért, aki megóv ettől, és a kéményt rendben tartja, az fontos személynek számít. 

Magyarországon a kéményseprő mesterség a középkor vége felé terjedt el, amikor az épületeket már sokszor téglából építették. Az első kéményseprők Itáliából érkeztek hazánkba, a kéményseprés pedig gyorsan megbecsült és tisztes szakma lett. A régi világban a kéményseprő szíveslátásban részesült, családi barátnak számított, aki járta a falvakat, beszélgetett, és akit kikérdeztek: hol mi újság van, hozta-vitte a híreket, derűt hagyva maga után.

 

Mindezek a közvetlen kapcsolatok, a megelőzés fontos feladata hozzájárult ahhoz, hogy a kéményseprőkhöz kötődően kialakult ez a babona.

 

Helytörténeti gyűjteményemből bemutatok két 1890-ben kiállított kéményseprő nyugtát Latházáról, amit Józsa Imre kéménytisztító mester írt alá két tanú jelenlétében. Kívánok mindenkinek boldog és szerencsés új esztendőt!