Végh-ág: elhunyt Végh László, a legidősebb családtag

2014. március 28-án hunyt el Végh László (1923-2014), a Végh-család valaha élt legidősebb férfi tagja.

Halála előtt pár hónappal ismerkedtünk meg, s egyből egy húron pendültünk, már az egyik első szavával "Druszám"-nak nevezett. Életszeretete, szellemi és fizikai frissessége lenyűgözött! Összesen három alkalommal találkoztunk úgy, hogy videófelvétel mellett beszélgettünk. Mesélt az őseiről, a peregi gyermekévekről, a Bugyin megrendezett leventeversenyről, ahol egy fényképezőgépet nyert, a világháborúról, amikor három nap alatt jutott el gyalog a budapesti Margit-hídtól Alsónémedibe, átlopózva a német, majd a szovjet vonalakon! De beszélgettünk a borról, a földművelésről, a régi bálokról, a kosárfonásról, a régi időkről! Minden egyes beszélgetés felejthetetlen élmény volt, amiket Felesége, Julis néni finom süteményei tettek még jobb ízűvé!

Kedves Laci bácsi! Örülök, hogy még ebben az életben megismerhettem! Isten nyugosztalja!

Végh-ág: Ócsai Pekker-harang

   Ócsa római katolikus templomának, a Szentháromság-plébániatemplomnak - mint a legtöbbnek templomnak - három harangja van (nagy-, közép- és kisharang, amit másként lélekharangnak is neveznek).

    A régi harangok eredete csak egy esetében tisztázott; a 80 kilós, A hangú kisharangot ősapám, Pekker György (1790-1857) ócsai bíró öntette Schaudt András pesti harangöntővel 1848-ban. Akkor ez a harang volt a legkisebb a templomban.

    Az első világháború idején a templom nagy- és középharangját leszedték, ugyanis ágyúöntés céljából be kellett azokat szolgáltatni. Így lett 1916-1921 között az ősi családi adományból készült harang az egyetlen a templomban, mígnem 1921-ben a jelenlegi nagyharangot fel nem szentelték. Később egy kis lélekharang is a templomtoronyba került. Így lett a Pekker-féle - eredetileg - kisharangból, középharang.

    A mai napon Édesapámmal volt szerencsém felmenni az ócsai harangtoronyba, hogy megnézhessük a harangot, van-e rajta valamilyen felirat. Sikerrel jártunk, a harang felirata:

KÉSZITTETTE PEKER GYÖRGY.

ÖNTÖTTE SCHAUDT ANDRÁS

PESTEN 1848.

    A harang feliratával átellenben lévő oldalán egy sárkányölő Szent György-motívumot vélek felfedezni, aminek magyarázata lehet az, hogy egyezik a készíttető keresztnevével a szent neve.

     A harang alján és tetején körbe indás, növényes díszítőmotívumokat helyezett el a mester.

    Schaudt András (Württemberg, 1798k - Pest, 1862. nov. 22.) harangöntő 1831-től halálig Pesten élt és dolgozott. Lakása a Kerepesi (mai Rákóczi) úton a Beleznay-házban, műhelye a Nagy Kereszt (mai Kazinczy) utca 2. sz., egyik üzlete, melyben a 300 fonton (168 kg) aluli harangok készen kaphatók voltak, másik üzlete a Hatvani (mai Kossuth Lajos) utcában a ferences templommal szemben volt.

Végh-ág: Kis Ágoston naplója

      Néha az ember nem várt helyről kap segítséget. Ezalatt nem azt értem, hogy rosszban lenne az illetővel, csupán annyit, hogy nem gondolja, ő tud neki segíteni.

     Édesapámtól Szőke Kati néni egyszer régen kérdezte, hogy "Doktor úr, nem vagy mi rokonok?". Ez a kérdés 2010-ig nem is nagyon jött fel újra, nem lévén bizonyítéknak ezen felvetésre.

     2010-ben aztán - miután már egy éve kutattam őseimet - a kérdés egy beszélgetést eredményezett, melyből kiderült, hogy Kati néni dédapja, Kis Ágoston (1823-1891), jászladányi tanárember naplót vezetett, pontosabban anno, már idősebb fejjel megírta élete történetét. A visszaemlékezés első lapjain az őseiről is ír Kis Ágoston, s megemlíti, hogy édesanyja Végh Anna (1798-1831) volt, aki Alsónémedin született; nagyszülei pedig Végh István (1768-1831) alsónémedi telkes jobbágy és Lakatos Rozália (1771-1827) kerepesi tót leány voltak. Az én részemről Végh Annának két öccse is egyenesági ősapám volt (Mihály és László), lévén hogy apai nagyapám négy nagyszülője közül három is Végh volt; mindannyian rokonok! Így Szőke Kati néni és köztem rokonság mutatható meg! Sőt! Ezáltal az ő testvérének unokája - aki osztálytársam volt általános iskolában - is rokonom, amiről eddig nem is tudtam!

a szerző Végh-őseinek rövid leírása naplója elején

    A Szőke család jászsági eredetével korábban is tisztában voltam, azt azonban nem gondoltam, hogy rokonok lehetünk. A naplóból nem derül ki, hogy a jászladányi születésű Kis Sándor (1800-1878) hogyan és miként találkozott későbbi feleségével, Végh Annával, azonban az esküvőre sor került Alsónémedin, 1821.október 25-én, s a fiatal pár Jászladányra költözött. Érdekes, hogy a naplóíró húga, Krisztina egy alsónémedi legényhez, Z. Kis Józsefhez ment később feleségül.

    A visszaemlékezés segített megtalálni ősanyám - Lakatos Rozália - kerepesi születését, s Végh Anna testvérének, Józsefnek (1796-?) kecskeméti házasságkötését Pokomándi Veronikával (1803-?), s ottani letelepedését is. Sok érdekes adalékot találtam, olvastam a közel ezer oldalas irományban. A terjedelme miatt azonban lemásolni nem tudtam, csupán beszkennelni néhány oldalt, ahol olyan eseményeket ír le a szerző, amik szorosan köthetőek Alsónémedihez vagy a családhoz. A naplóban leírt katonaévek, a Ferenc József és Erzsébet királyné koronázási népünnepélyét leíró részek több, mint olvasmányosak - megelevenedik előttünk a régmúlt.

  A napló természetesen tartalmaz névelírásokat (elsősorban a családnevek tekintetében) és évszámtévesztéseket, ezért is gondolom, hogy nem napról napra írta a szerző, hanem vagy voltak leírt vázlatai, vagy nagyon jó volt az emlékezőtehetsége. A XIX. század közepéről legtöbbször csak (fő)nemesek naplóival találkozhatunk, ezért is tartom különösen fontosnak megemlíteni etz az írásos visszaemlékezést!

    A naplóból a továbbiakban még biztosan idézni fogok!

Szűcs-ág: Nagykőrösi séta

    2013. szeptember 28-án anyai nagyapám nővérével, dr. F. Szűcs Máriával és keresztlányával (édesanyámmal) látogatást tettünk Nagykőrösön és Csemőben. A kirándulás célja volt egy nosztalgikus nap eltöltése gyermekkoruk színterein. Dédapám, F. Szűcs Lajos (1902-1991) 1933-tól mint iskolaszolga, majd 1936. január elsejétől, mint II. osztályú városi altiszt dolgozott a Mentovich utca 2. szám alatt lévő, 1905-ben átadott új épületű négyosztályos Polgári Leányiskolában ("iskolánk 1923-ban felvette a régi magyar nagyasszonyok egyik legnagyobbjának, Lorántffy Zsuzsánnának nevét, annak bizonyságául, hogy a női erények fejlesztését, ápolását ez az intézet mindenkor elsőrendű feladatának tekinti" - olvasható az 1936/37. évi iskolai értesítő 5. oldalán). A nagykőrösi levéltárban talált iskolai évkönyvek egészen az 1943/44. évi tanévig megtalálhatóak és sok utalás található benne F. Szűcs Mária iskolai tevékenységére is.

dédapám (leghátul középen, az ajtónál) egy végzős évfolyammal és a tanári karral

     Az iskola udvarán található külön álló épületben laktak dédszüleim és nagyapám a nővérével. Néhány fotó is fennmaradt ebből az időből!

egy családi kép 1943-ból

    Az iskola az államosítást követően koedukált lett, s felvette Arany János nevét. Ebbe az iskolába járt édesanyám is, mint általános iskolás. Jelenleg a Kolping Katolikus Általános Iskola található az épületben. A nagykőrösi kirándulás részeként - Papp József gondnok segítségével - megtekintettük az iskola épületét, s a szolgálati lakásnak otthont adó épületet is, ahol azóta a gangot befalazták. Az udvarból eltüntették a kutat, s természetesen maga az épület is megújult.

a tornaterem hátsó bejárata a '40-es évek elején, nagyapámmal

a tornaterem hátsó bejárata napjainkban

az egykori szolgálati lakás ma iskolai konyha

     Az iskolán kívül elmentünk még a temetőbe, ahol tisztelettel adóztunk az ősök sírjai előtt, s megnéztük a szépen felújított főteret egy séta keretében. Felkerestük a korábbi lakhelyeket, közösségi tereket, ahová kellemes emlékek fűztek valamelyikünket, valamennyiünket.

   Az ebédre már Cegléden került sor, s végül elmentünk Csemőbe, édesanyám testvéréhez egy kis beszélgetésre, s a falusi temetőben egy koszorút helyeztünk el nagyszüleim sírjánál.

    Részemről nagyon szép és tartalmas volt ez a nagykőrösi kirándulás, s tudom, hogy a többieknek is!

Szűcs-ág: Jászkiséri történet

    2013. szeptember 14-én, egy rövid kirándulást tettünk Jászkisérre. Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, azonban az időpontot nem mi választottuk; aznap délutánra egy esküvőre voltunk hivatalosak Jászberénybe. S hogy miért éppen Jászkisér?

    Szépapám, Fazekas Szűcs Mihály 1846. november 14-én született Jászkiséren, református családban, Fazekas Szűcs András és Orosz Eszter egyetlen gyermekeként. Mihály 1870. december 13-án Nagykőrösön vette feleségül a szintén református Cseh Máriát (Cseh József és Bene Erzsébet leányát). Házasságukból aztán 4 fiú-, s 4 lánygyermek született. Közös boldog életük azonban sajnos nem tartott sokáig, Mihály 1890. október 14-én, Nagykőrösön elhunyt, a hivatalos bejegyzés szerint ajakrákban. Ezt követően felesége majd 42 (!) évig élt özvegységben.

    Mihály édesanyja, Orosz Eszter 1830. január 7-én született Cegléden, evangélikus családban, Orosz Mihály és Kondai Julianna leányaként. Mihály édesapja, Fazekas Szűcs András az első a Szűcs-családban, aki a „fazekas” előnevet, jelzőt kapta a jászkiséri anyakönyvekben; s 1822. július 28-án látta meg a napvilágot Jászkiséren. Jászkiséren az 1840-es években – mint ahogy vélhetően több más településen is – több Szűcs-család is élt a faluban, vélhetően a könnyebb megkülönböztethetőség érdekében kapta ezt az előnevet (a korabeli írásmódban nagyon nehéz volt különbséget tenni a Szűcs és a Szüle családnevek között).

     A továbbiakban Jászkiséren az egyenes ág között csupa olyan nevű őssel találkozhatunk, akiknek nevei általánosak (Szűcs, Molnár, Tót, Tóth). Az 1760-70-es években sajnos az anyakönyveket úgy vezették a lelkészek, hogy csak az újszülöttek/házasultak édesapjainak neveit írták be, nehezítve így a további kutatásokat. A jászkiséri református anyakönyvi dokumentáció 1733-ban kezdődött, számomra Tót Miklós (született: 1734 februárjában, édesapja neve: Tót Ferenc) az első, akit megtaláltam ezekben a könyvekben.

     Az interneten kutakodva vált számomra ismertté, hogy létezik ott egy faluház, melynek neve: Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény. A helyszínen egy kedves hölgy tartott közel kétórás idegenvezetést, bár elmondása szerint ez jóval hosszabb is lehetett volna, ha nem lenne hivatalos ő is éppen egy esküvőre. A kommunista időkben kisajátított nemesi házban és annak kiszolgáló épületeiben is egy nagyon kellemes, hangulatos kiállítást rendeztek be a hozzáértők. Láthattunk tárgyi emlékeket ásatásokról a római korból és a népvándorlások időszakából, a népi élethez szükséges eszközöket, különféle okleveleket, iratokat, egy-egy kompletten berendezett konyhát és hálószobát, s természetesen a névadó, Csete Balázs személyes tárgyait is. A tájház bemutatása mellett képet kaphattunk a ház korábbi tulajdonos-családjának szomorú történetéről is – elmondta az idegenvezető többek között azt, hogy a hajdan volt tulajdonos lánya – immáron idős asszonyként – sokszor eljött a házhoz, de bemenni a kapun,már nem volt lelki ereje.

a kiállítás egy kis részlete

     A tájházból elindulva még megnéztük – kívülről – a nemrég felújított református templomot, ahol őseim igen sokszor megfordultak! Felemelő élmény volt ez a kicsit több, mint két óra, melyet életemben először – s nem utoljára – eltölthettem szépapám szülőföldjén!

 a jászkiséri református templom

Végh-ág: Pereg és Kiskunlacháza II.

Viola János (1820-1905), Viola János és Pekker Zsuzsanna legidősebb fiúgyermeke Peregről választott magának feleséget, Sóki Mária (1851-1909) személyében. Mária, Sóki András (1818-1900) és Szebellédi Terézia (1822-?) gyermekeként látta meg a napvilágot Peregen. A Sóki család nevét az anyakönyvekben sokféleképpen írják (Sóki, Sóky, Soóky, Sooky), azonban minden esetben szerepel előtte a "nemes" jelző. Köszeghi Sándor: Nemes családok Pestvármegyében (1899) című művében a 343. oldalon szerepel egy nemes Soóky-család, a leírás szerint Nyitra vármegye egyik legrégibb neme családja; az azonosság a két család között egyelőre még nem bizonyított. A párnak az 1867. november 6-i, peregi esküvőt követően összesen 13 gyermeke született, közülük hét élte meg a felnőttkort.

Ha az első világháborút vesszük alapul, akkor a házaspár több veszteséget is elszenvedett:

 az ócsai I. világháborús hősi emlékmű

Fiuk, Viola András (1884-1917), mint a császári és királyi 32. gyalogezred póttartalékosa 1917. október 10-én, az oroszországi Dereslavl Jaleszkiji-ben hunyt el (mai neve: Pereslavl-Zalessky), vesegyulladásban. Érdekesség Andrással kapcsolatban, hogy feleségül Hefler Máriát (1890-1972), első unokatestvérét vette el, mely házassági szándék- azaz hogy első unokatestvérrel házasodnak/nősülnek - gyakran fordul elő a Viola-családban.

Viola András neve a hősi emlékművön

Viola József (1882-1954), a Viola-Sóki házaspár másik fia is részt vett az első világháborúban, ő túlélte a harcokat, bár egy repeszdarab maradt a tüdejében (az unoka, Hamar Lászlóné szíves közlése).

Viola József (1882-1954) időskori fényképe

Viola Anna (1885-1976), a Viola-Sóki házaspár leánya anyja szülőfalujában, Peregen találta meg élete párját. Szikora Mihállyal (1881-1951), anyai ágon első unokatestvérével 1902. november 26-án, Ócsán házasodott össze, majd a fiatal pár Peregre költözött. Szikora Mihály bátyja, Szikora Péter Pál (1886-1917) 1917. december 31-én, orosz hadifogságban hunyt el. Jellemzően mindig az adott év utolsó napját adták meg az ezredek a halál napjának, ha nem tudták azt pontosan. A Szikora-Viola házaspárnak négy gyermeke született: János, Mihály, Anna Éva, János. A két középső gyermek egy szintén testvérpárt választott társául, Répás József-Répás Terézia gyermekeit, Terézt és Andrást. Szikora Mihály (1908-?) és Répás Teréz (1911-1980) leszármazottai között több, jelenleg Bugyin élő családot is ismerünk. Viola Anna fényképének digitalizálását Szikora Julianna tette lehetővé számomra, amit ezúttal is köszönök neki!

Viola Anna (1885-1976) fiatalkori fényképe

Ha már szóba került az első unokatestvérek közti házasságkötés, akkor megemlítendő, hogy a Viola-Sóki házaspár egy másik fia, Viola János (1880-1963) is egy közeli rokonát - ugyancsak első unokatestvérét - vette el feleségül, Viola Juliannát (1883-1964).

Végh-ág: Pereg és Kiskunlacháza I.

Az utóbbi egy-két hónapban igyekeztem a peregi és a kiskunlacházi anyakönyvekben Véghek és Violák nyomaira bukkanni és mondhatom, sikerrel jártam.

Végh Menyhért Mihály (1820k-1906) és Farkas Julianna (1836-1906) középső, s az egyetlen felnőttkort megélt gyermeke, Végh Menyhért 1868. július 3-án született Alsónémedin, s 1891-ben Peregen feleségül vette a taksonyi születésű, katolikus vallású Darmstadter Katalint (1872-1958), Darmstadter József és Pártl Anna gyermekét. Ez a házaspár alapított egy jelentős Végh-ágat a mai Kiskunlacháza területén (Pereg és Kiskunlacháza 1950-ben egyesült). Végh Menyhért szülei idős korukra Kiskunlacházára, gyermekükhöz költöztek, s ott is hunytak el; ő maga 1956. február 6-án hagyta el a földi létet.

A Végh-Darmstadter házaspárnak öt gyermeke született. Végh Erzsébet (1891-1957) a református Varga János (1886-?) cipészhez ment feleségül, eddig három gyermekük születési időpontjait találtam meg (János, Károly, Irén) - a két fiú a református, míg a lány a római katolikus vallás szerint keresztelkedett meg.

Végh Rozália (1893-1915) a református földművest, Seregély Andrást (1895-1940) választotta élete párjául, ám a Jóisten csak egy évet adott a párnak, ugyanis alig 11 hónappal az esküvő után elhunyt az ifjú ara; gyermekük nem született. Ezt követően az özvegy bevonult katonának a császári és királyi 32. gyalogezredhez, ahol kitüntetéseket is szerzett: Legénységi I. osztályú ezüst vitézségi érem, Bronz vitézségi érem, Károly csapatkereszt. A háború után, 1919-ben feleségül vette a katolikus Juhász Máriát (1900-1952). Érdekesség, hogy a második házasságkötésekor Seregély András tanúja az első házasságból "származó" apósa, Végh Menyhért volt! A házasságból két gyermek született, s a másodiknál már állami rendőr volt Seregély András, aki 1926-ban megkapta a vitézi címet. Azt, hogy miért kaphatta a vitézi címet, jelenleg nem tudom. Becze János elmondása szerint (aki feleségének dédapja volt Seregély András) a háborúban idegileg összeomlott, amikor a halottak belei között kellett kúsznia. A vitézi címmel kapott vitézi telket is, de nem fogadta el, mert Kiskunlacházától messze kapta. Vitéz Seregély András halálakor már nyugalmazott rendőr főtörzsőrmester volt.

 vitéz Seregély András (1895-1940)

Érdekesség még, hogy Seregély András ugyanannak a Seregély-családnak a leszármazottja, amelynek egyenesági (igaz, leányági) leszármazottja vagyok magam is; a család ugyanis hamar két ágra szakadt, az egyik Kiskunlacházán, a másik Alsónémedin telepedett le.

Végh Julianna (1898-1978) férje a római katolikus vallású földműves, Szomor Imre Mihály (1893-1940) volt, eddig három gyermekükről tudok (Julianna, Imre, Julianna).

Végh József (1900-1948) földműves feleségül vette a református Galambos Borbálát (1904-1975), gyermekükről nem tudok.

Végezetül jöjjön a középső Végh-Darmstadter gyermek, Végh Mihály (1895-?). 1917-ben vette feleségül a református Bak Juliannát (1897-?), akitől - eddigi kutatásaim alapján - három gyermeke született. Végh Antalról (1918-?) és Végh Mihályról (1920-?) még elég hiányosak az ismereteim, ám Végh Lászlóról (1922-1956) már bővebben tudok írni. 1954-ben feleségül vette Jeney Valériát, házasságuk azonban csupán két évig tartott, ugyanis a szobafestő és -mázolóként dolgozó Végh László 1956. november 8-án Kispesten, a Hunyadi utcában, mellkas lövés elvérzés következtében. Halálát felesége jelentette be a tanácsnál, akivel a Hunyadi utca 162.-ben laktak.

Végh László halotti bejegyzése 1956-ból

Az időpont és a halál módja arra inspirált, hogy tovább kutassam Végh László halálának körülményeit. Eddig csak annyit sikerült kiderítenem, hogy Kispesten, az Ötvenhatosok terén lévő, 1993-ban felállított emlékművön - mely az '56-os kispesti áldozatok előtt tiszteleg - az ő neve szerepel (az ugyancsak ott szereplő Viola Gyula és Turcsik András nem tagjai az általam kutatott Viola- és Turcsik-családnak). Ezt az egyezőséget állapította meg érdeklődésemre Fazekas János László, az '56-os Szövetség elnöke is!

 a kispesti '56-os emlékmű

Végh László neve az emlékművön