2022. augusztus 31., szerda

Aki több mint 50 évig tanította a bugyi katolikus diákokat – Bednay József élete

A bugyi temetőben egy séta alkalmával pillantottam meg egy megjelenésében szép, tartalmában ugyanakkor szörnyű síremléket. Hat fiúgyermek neve állt rajta, a legfiatalabb egy, de a legidősebb is csak kilenc évet élt. Mindannyian a helyi római katolikus tanító utódai voltak, akinek élete után elkezdtem kutatni.

Bednay József 1827. augusztus 31-én született Zsámbokon, nemes Bednay András és Gábory Apollónia fiaként. 19 évesen szerzett tanítói képesítést – az akkori tanítóképzés csak középfokú végzettségnek számított, mindössze kétéves tanulmányi idővel.

Bednay József születési bejegyzése a zsámboki római katolikus születés anyakönyvben (forrás: familysearch.org)

De milyen volt ekkor Bugyin az elemi oktatás? Két iskola működött, a református és a római katolikus. Egy 1845-ös jelentés[1] szerint 55 iskoláskorú fiú és 35 lány katolikus élt a faluban, akik közül 45 fiú és 27 lány rendszeres jár a tanodába. A jelentésből képet kapunk a templom mellett álló iskola állapotáról is: két évvel korábban az igazgató (azaz a plébános) „többnyire kéregetésből és tulajdon áldozatjával egészen újonnan épített a tetejét kivéve”. Hogy ez renoválást vagy egy új épület építését jelenti, nem tudjuk, vélhetően azonban egy felújításról volt szó. A tető itt-ott beázott, amit zsindellyel lenne javasolt javítani. Az iskolaépület jó állapotban volt, a tanítói laknak azonban nem volt kerítése és majorsági épület sem állt a tanító rendelkezésére. Az iskolában új padok és tábla is volt. A faluhoz tartozó három pusztáról is írt Gőcze József plébános: Délegyháza-pusztáról 2 fiú és 1 lány járt a falusi iskolába fél mérföldről. Szúnyog-pusztáról, valamint Alsó- és Felsőürbőpusztáról már nem jártak be a gyerekek, így itt „semmi tanítás sem eszközöltetik”. Az utóbbi puszták több, mint egy mérföld távolságban voltak az iskolától.

1846-ban ilyen körülmények közé érkezett meg az ifjú Bednay tanító, akinek a bugyi római katolikus elemi iskola volt az egyetlen munkahelye. Szabó József, mint az alsónémedi alesperesi kerület iskolai tanfelügyelője 1852-ben röviden így jellemezte Bednayt: „a gyermekek elme- és szív fogékonyságához alkalmazott” a modora és példás a magaviselete.[2] Az oktatás ekkor is még egy egytantermes iskolaépületben volt, s egyedül tanította a gyermekeket.

A kántortanító a Katholikus Néplapban többször is megjelentette eszmefuttatásait a bűnökről, pontosabban azok elkerüléséről. A „Ne lopj!” isteni parancsot a faluból vett példákkal mutatta be, fő megállapítása így szólt: „Mindég jobban meg jobban tapasztaljuk azt, hogy Isten büntető keze azon embereket, kik a lopást gyakorolják, elébb utóbb, vagy néha még legott a tettnél is eléri.”[3]

Nem kétség, a munkáját jól végezte: a váci püspök 1854-ben az egyházmegye tanítói közül 12-nek adott fejenként 40 forint jutalmat, köztük a bugyi tanítónak is. Ezt az összeget azok kapták, akik lelkiismeretesen látták el feladataikat.[4]

1854. december 22-én a bugyi Szent Adalbert templomban vette feleségül az Ürbőn született és lakó 19 éves Jelenik Máriát.

Bednay József és Jelenik Mária házassági bejegyzése a bugyi római katolikus házassági anyakönyvben (forrás: familysearch.org)

A házaspárnak sok gyermeke született, azonban a korban általános és magas gyermekhalandóság őket sem kerülte el. A bugyi temető katolikus részén erről tanúskodik a már említett sírkő, mely alatt hat gyermekük alussza örök álmát.

A sírkő a bugyi temetőben (saját fotó)

A sírfelirat a hat gyermek nevével (saját fotó)

1862-ben a Szent István Társulat 99 könyvet ajándékozott a bugyi kántortanítónak. Mivel abban az időben a társulat volt az egyik hivatalos tankönyvkiadó, vélhetően iskolai könyveket kapott Bednay.[5] Szociális érzékenységét jól mutatja, hogy 1888-ban 60 krajcárt küldött a Gönczy-árvaházi alapra[6].

 

1860-ban kiadott ABC-s könyv katolikus elemi iskolák számára - ilyenből is tanított Bednay (saját gyűjtemény)

A tankönyvből kiderül: a szótagolva olvasás már 162 évvel ezelőtt is az oktatás szerves része volt (saját gyűjtemény)

Tizenkét gyermeke közül a legkisebb lánya, Anna a szomszédos ócsai kántortanító, Esztergályos Károly (1864-1935) felesége lett 1891-ben.

Bednay József kántortanító haláláról sajnos nem találtam pontos információt. 1898 januárjában lett Percz Antal kántortanító Bugyin, egy 1903-as dokumentum[7] szerint a volt kántortanító nyugalomban (azaz nyugdíjasként) élt. (jól mutatja a népességnövekedést, hogy az 1902/3-as tanévben már 139 gyermeket, azaz közel az 1845-ös dupláját tanította Percz, mint anno Bednay) 1897 után vélhetően fiai után költözött az idős házaspár Újpestre, ahol gyermekeik asztalosként dolgoztak. Az biztos, hogy a vallási- és közoktatási miniszter 1907 végén az özvegyének évi 300 korona segélypénzt állapított meg[8], így csak annyi bizonyos, hogy 1903 és 1907 között hunyt el.

A kántortanító özvegye 1915. november 5-én este 11 órakor hunyt el hashártyagyulladásban Újpesten, a Lőrincz utca 102. szám alatti házban, ahová gyermekei után költözött, akik asztalosként dolgoztak. Az 1890-ben megnyitott városi temetőben temették el, az akkori Apponyi, Tél és Diófa utca, a villamos vonal és a vasúti töltés által határolt területen. Mivel az 1910-es évekre a temető telítődött, így szükségessé vált új terület kijelölése temetkezés céljára. A régi újpesti temetőt 1964-ig fokozatosan felszámolták, az itt nyugvó elhunytakat különböző kegyeleti helyekre szállították; a volt temető helyén ma lakótelep áll. Így sajnos a volt bugyi kántortanító és felesége sírja ma már nem megtalálható[9]. Legyen áldott az emlékük!

Özvegy Bednay Józsefné halotti bejegyzése az újpesti polgári halotti anyakönyvben (forrás: familysearch.org)

A kutatásomhoz segítséget nyújtott az Arcanum Adatbázis, a családi adatok összeállítása pedig nem sikerült volna a MACSE adatbázisa és a familysearch.org nélkül.

 



[1] HU MNL OL C69 Acclusa 273. oldal

[2] VPKL Informatio Scholaris 1. doboz 1852-es csomó

[3] Katholikus Néplap 1852. január 1-jei szám 7. oldal

[4] Religio 1854. 1. félév 109. oldal

[5] Katholikus Néplap 1862. december 25-ei szám 438. oldal

[6] Néptanítók Lapja 1888. február 11-ei szám 94. oldal

[7] MNL PML IV. 415. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Közigazgatási Bizottságának iratai (1876-1950) b/ általános ügyek III. kútfő oktatási ügyek 4. doboz 965/1903 számú iratköteg

[8] Néptanítók Lapja 1907. november 28-ai szám 9. oldal

[9] A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. 2020. január 24-ei emailje alapján

2022. július 31., vasárnap

Tóth Péter Domonkos ócsai plébános életrajza


Tóth Péter Domonkos (forrás: Váci egyházmegye)

Tóth Péter Domonkos 1942. július 7-én született Lajosmizsén. 1960-ban érettségizett a kecskeméti Piarista Gimnáziumban. 1965. június 27-én szentelték pappá a kecskeméti Nagytemplomban. A felszenteléshez pápai engedély kellett, ugyanis a szeminárium legfiatalabb végzőse még nem töltötte be a kánonjog szerint előírt 23 évet. Szentelése után rövid időre Örkény segédlelkésze lett.

Hitoktatóként szolgált Tápiószecsőn (1965-68), Abonyban (1968-70), Dányban (1970-71), Kiskunfélegyházán (1971-74), Újpesten (1974-75), Kecskeméten (1975-80), Aszódon (1980), majd plébánosként első állomása Ladánybenén volt 1980 és 1983 között. Ócsán 1983-tól 2008-ig szolgálta az egyházat.[1] Vezetése alatt megújult a templom, s a kárpótláskor visszakerült ingatlanok rendezésekor vált lehetővé a volt egyházi iskola modern plébániává alakítása. 1998-ban Ócsáért díjjal tüntette ki az önkormányzat, amit azok kaphatnak, akik legalább tíz éve szolgálják a település kultúráját, oktatását, egészségügyét vagy sportmozgalmát[2].

 

Tóth Péter Domonkos atya és ócsai elsőáldozók az 1990-es évek elején (forrás: Ócsai Római Katolikus Egyházközség)

A templomtorony levéltelének felügyelete 1993-ban (forrás: Ócsai Római Katolikus Egyházközség)

Az 1990-as évek elején kirobbant és később elmérgesedett, úgynevezett „dabas-sári iskolaügy”[3] rendezésében tett erőfeszítéseiért a megyéspüspök a címzetes ócsai préposti címmel tüntette ki az atyát 1995-ben. Tóth Péter Domonkos 1994-től[4] és 1997 között több tanéven át vállalta a hitoktatást a sári önkormányzati iskolában, s többször is közvetített a vitás felek (a dabasi önkormányzat és a váci püspökség) között.

Tóth Péter Domonkos atya és alsónémediek az ócsai Somogyi Béla utcai kereszt szentelésekor, 1991-ben (forrás: saját fénykép)

Lelkészi munkáján túl jelentős a szerepe az egyházi újságírásban. 1972-től több száz írása jelent meg a Katolikus Kalendáriumban, Gazdakalendáriumban, valamint társszerzője volt a Családi ünnepek és Istennek tetsző életek című időszakos kiadványnak.[5] 1972 és 1990 között a Katolikus Szó szerkesztőjeként, majd 1991 és 2008 között az Ócsai Hírmondó főszerkesztőjeként hirdette Isten országát. Cikkeit jellemzően csak monogramjával szignózta.

Tóth Péter Domonkos (b1) ócsai, Kapás Attila (b2) bugyi, Pásztor Győző (b4) dabas-sári plébánosok és dr. Beer Miklós (b3) váci püspök Tóth atya 2008-as ócsai búcsúmiséjén (forrás: Ócsai Római Katolikus Egyházközség)

2008-as nyugdíjazása után a veszprémi Regina Mundi templomhoz került és a Szent László plébánián végzett áldozatos kisegítői munkáján túl, több mint 80 különböző egyházközségben szolgált a hívek javára. Domonkos atya 2015. július 19-én tartotta aranymiséjét a Regina Mundi plébániatemplomban[6].

Tóth Péter Domonkos 2022. július 30-án tért meg Teremtőjéhez – egy napon Pásztor Győző (1933-2022) volt sári plébánossal (1981-2020), esperessel, mesterkanonokkal.



[2] Ócsáért díj a prépostnak (In: Népszabadság 1998. február 18-ai szám Pest Megyei Krónika melléklet 28. oldal)

[3] 1993-ban a sári plébános, Pásztor Győző egyházi általános iskolát nyitott Dabas-Sáriban, amit az önkormányzati képviselők egy része hevesen ellenzett. Az iskolanyitás országos publicitást kapott, melynek rendezése több évig tartott a plébános, az önkormányzat és a püspökség között. A konfliktus miatt Pásztor Győző nem vállalta, hogy a nem egyházi iskolában hitoktatást tartson. A Szent János Katolikus Általános Iskola azóta is működik.

[4] Stolmár G. Ilona: A Dabas-Sári „iskolapélda” (1994) 274. oldal ISBN 963-044-203-5

[5] Új főpap a váci egyházmegyében (In: Népszabadság 1995. július 4-ei szám Pest Megyei Krónika melléklet IV. oldal)