2022. július 31., vasárnap

Tóth Péter Domonkos ócsai plébános életrajza


Tóth Péter Domonkos (forrás: Váci egyházmegye)

Tóth Péter Domonkos 1942. július 7-én született Lajosmizsén. 1960-ban érettségizett a kecskeméti Piarista Gimnáziumban. 1965. június 27-én szentelték pappá a kecskeméti Nagytemplomban. A felszenteléshez pápai engedély kellett, ugyanis a szeminárium legfiatalabb végzőse még nem töltötte be a kánonjog szerint előírt 23 évet. Szentelése után rövid időre Örkény segédlelkésze lett.

Hitoktatóként szolgált Tápiószecsőn (1965-68), Abonyban (1968-70), Dányban (1970-71), Kiskunfélegyházán (1971-74), Újpesten (1974-75), Kecskeméten (1975-80), Aszódon (1980), majd plébánosként első állomása Ladánybenén volt 1980 és 1983 között. Ócsán 1983-tól 2008-ig szolgálta az egyházat.[1] Vezetése alatt megújult a templom, s a kárpótláskor visszakerült ingatlanok rendezésekor vált lehetővé a volt egyházi iskola modern plébániává alakítása. 1998-ban Ócsáért díjjal tüntette ki az önkormányzat, amit azok kaphatnak, akik legalább tíz éve szolgálják a település kultúráját, oktatását, egészségügyét vagy sportmozgalmát[2].

 

Tóth Péter Domonkos atya és ócsai elsőáldozók az 1990-es évek elején (forrás: Ócsai Római Katolikus Egyházközség)

A templomtorony levéltelének felügyelete 1993-ban (forrás: Ócsai Római Katolikus Egyházközség)

Az 1990-as évek elején kirobbant és később elmérgesedett, úgynevezett „dabas-sári iskolaügy”[3] rendezésében tett erőfeszítéseiért a megyéspüspök a címzetes ócsai préposti címmel tüntette ki az atyát 1995-ben. Tóth Péter Domonkos 1994-től[4] és 1997 között több tanéven át vállalta a hitoktatást a sári önkormányzati iskolában, s többször is közvetített a vitás felek (a dabasi önkormányzat és a váci püspökség) között.

Tóth Péter Domonkos atya és alsónémediek az ócsai Somogyi Béla utcai kereszt szentelésekor, 1991-ben (forrás: saját fénykép)

Lelkészi munkáján túl jelentős a szerepe az egyházi újságírásban. 1972-től több száz írása jelent meg a Katolikus Kalendáriumban, Gazdakalendáriumban, valamint társszerzője volt a Családi ünnepek és Istennek tetsző életek című időszakos kiadványnak.[5] 1972 és 1990 között a Katolikus Szó szerkesztőjeként, majd 1991 és 2008 között az Ócsai Hírmondó főszerkesztőjeként hirdette Isten országát. Cikkeit jellemzően csak monogramjával szignózta.

Tóth Péter Domonkos (b1) ócsai, Kapás Attila (b2) bugyi, Pásztor Győző (b4) dabas-sári plébánosok és dr. Beer Miklós (b3) váci püspök Tóth atya 2008-as ócsai búcsúmiséjén (forrás: Ócsai Római Katolikus Egyházközség)

2008-as nyugdíjazása után a veszprémi Regina Mundi templomhoz került és a Szent László plébánián végzett áldozatos kisegítői munkáján túl, több mint 80 különböző egyházközségben szolgált a hívek javára. Domonkos atya 2015. július 19-én tartotta aranymiséjét a Regina Mundi plébániatemplomban[6].

Tóth Péter Domonkos 2022. július 30-án tért meg Teremtőjéhez – egy napon Pásztor Győző (1933-2022) volt sári plébánossal (1981-2020), esperessel, mesterkanonokkal.



[2] Ócsáért díj a prépostnak (In: Népszabadság 1998. február 18-ai szám Pest Megyei Krónika melléklet 28. oldal)

[3] 1993-ban a sári plébános, Pásztor Győző egyházi általános iskolát nyitott Dabas-Sáriban, amit az önkormányzati képviselők egy része hevesen ellenzett. Az iskolanyitás országos publicitást kapott, melynek rendezése több évig tartott a plébános, az önkormányzat és a püspökség között. A konfliktus miatt Pásztor Győző nem vállalta, hogy a nem egyházi iskolában hitoktatást tartson. A Szent János Katolikus Általános Iskola azóta is működik.

[4] Stolmár G. Ilona: A Dabas-Sári „iskolapélda” (1994) 274. oldal ISBN 963-044-203-5

[5] Új főpap a váci egyházmegyében (In: Népszabadság 1995. július 4-ei szám Pest Megyei Krónika melléklet IV. oldal)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése