Kerülhet-e a mennyországba egy felsődabasi római katolikus tanító, aki nem egyházi iskolában dolgozik?

A kérdés ma már megmosolyogtatja az embert, százötven évvel ezelőtt azonban nem volt ilyen egyszerű a helyzet. A helyi egyházi vezetők és az állami intézmények vezetői/dolgozói többször kerültek konfliktusba vallási témákban. Valami hasonló történhetett Felsődabason is 1878-ban. A részletek ennyi év távlatából már szinte felgöngyölíthetetlenek, információmorzsákat azonban találhatunk erről a szomorú esetről.

Történt ugyanis, hogy a felsődabasi községi elemi népiskola tanítója, Erős Imre mindössze 26 évesen, tüdővészben elhunyt 1878. augusztus 26-án, aki a tanítás mellett kántorként is szolgálta a helyi római katolikus közösséget.

Erős Imre halálozási bejegyzése a sári római katolikus halotti anyakönyvben - középső sor (forrás: familysearch.org)

A temetést Varga Antal káplán végezte, ami botrányba fulladt. A káplán ugyanis azt mondta prédikációjában, hogy Erősnek „csak egy bűne volt, az, hogy pogány vagyis községi iskolában tanított”.[1] Bár a tanító meggyónt a halála előtt, így ki akart békülni Istennel, de kérdés, hogy Isten megbocsátott-e neki – gondolkodott hangosan a káplán. A kijelentésre Cserna József 36 éves földbirtokos is felszólalt és azt mondta a gyászoló tömegnek, hogy ne hallgassanak a káplánra. Erre a jelenlévők nagy része elhagyta a gyászos udvart.[2] Ezután a káplánt nem látták szívesen Felsődabason, mert nagy tisztelet övezte a fiatal tanítót.

A Hon című lap írása a botrányos temetésről (forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

Erős Imre két árvát hagyott maga után. Különösen fájó, hogy második gyermeke, Etelka csak halála után, október 7-én látta meg a napvilágot – és ugyanaz a Varga Antal káplán keresztelte, aki édesapját temette.

Erős Etelka születési bejegyzése a sári római katolikus keresztelési anyakönyvben - legalsó sor (forrás: familysearch.org)

Hogy a káplán tudatosan mondta-e ezeket a szavakat az elhunytra és egy korábbi konfliktus miatt volt problémás a viszonyuk vagy csak általánosan vélekedett így a nem katolikus iskolában tanító katolikusokról, nem tudjuk. Az egyházközség Historia Domusa nem is említi ezt a konfliktust, így csupán két újságcikkre hagyatkozhattunk…

A történet főszereplőinek rövid életrajzai

Erős Imre 1852. április 12-én született Kisvárdán, Erős Imre és Leffelholcz Eszter gyermekeként. Hogy mikor és hol szerezte meg tanítói végzettségét, nem tudjuk, de – a kor oktatási rendszerét ismerve – joggal feltételezzük, hogy már 18 éves kora után taníthatott. Feleségül Marton Teréziát vette, akitől két gyermeke született. A felsődabasi községi elemi iskolában tanított, és a templomban kántorként is dolgozott. Erős Imre tüdővészben hunyt el Felsődabason 1878. augusztus 26-án, a helyi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Erős Imre születési bejegyzése a kisvárdai római katolikus keresztelési anyakönyvben - középső sor (forrás: familysearch.org)

Varga Antal 1839. október 12-én született a Pozsony vármegyei Tósnyárasdon. A gimnáziumot Nagyszombatban, a teológiát Vácon végezte el; 1866. augusztus 12-én szentelték pappá. Tizennégy évig káplánkodott (köztük Felsődabason), majd 1880-ban lett Berkenye plébánosa. Ott is hunyt el 1885. április 3-án, vérfeloszlás[3] következtében.[4]

Varga Antal plébános halálozási bejegyzése a berkenyei római katolikus halotti anyakönyvben - középső sor (forrás: familysearch.org)

---

[1] Fővárosi Lapok 1878. szeptember 7-ei szám 998. oldal (Vidéki hírek)

[2] A Hon 1878. szeptember 6-ai szám 3. oldal (Közbotrány)

[3] üszögös orbánc

[4] Chobot Ferenc: A Váczi Egyházmegye történeti névtára. Második rész: A papság életadatai (1917) 959. oldal

Börtönpénzek a numizmatikai gyűjteményemben

A büntetőintézetekben több rab is lehetőséget kapott a régmúltban (is) a munkavégzésre, melyért fizetséget kaptak. A - jelenleg - legrégebbi ismert magyarországi börtönpénzt a XIX. század második felében használták a szamosújvári fegyintézetben.

Az 1979. évi 11. tvr. szerint az elítéltek munkavégzésre kötelezhetők voltak két fő formában. Az egyik a minden fegyintézetben alkalmazható - házon belüli - foglalkoztatás, például konyhai munkára, takarításra. Ez díjazás nélküli, de jutalom adható volt érte. A másik lehetőség az igazságügyi tárca felügyelete alatt működő börtönvállalatokban végzett munka volt, ahol az elítéltek - megfelelő biztonsági feltételek mellett - teljesítményhez kötött ellenértékért dolgoztak. Az így megkeresett pénzt aztán a helyi kantinban lehetett levásárolni. Szükségpénz/pénhelyettesítő-gyűjteményemben több ilyen fizetőeszköz is található, ezek mutatom most be.

A többféle foglalkoztatási formából is adódik ezen börtönpénzek elnevezési sokszínűsége: utalvány, kiétkezési utalvány, vásárlási utalvány, bon, mozgóbér. Készültek papírból, kartonpapírból, műanyagból vagy éppen fóliázva is gyártottak néhányat. Sokféle változatot lehet belőlük összegyűjteni: sorszámozott-sorszámozatlan, pecsételt-pecsét nélküli, aláírt-aláíratlan és ezek kombinációi.

Felhasználási idejüket a legnehezebb meghatározni, ugyanis a beváltást/juttatást nem volt érdemes ráírni, mert akkor nem volt többször felhasználható. Ettől függetlenül volt, ahol így használták (például Sopronkőhida). A konkrét kiadást a gyűjteményi darabjaim közül kettőnél ismerem: a kalocsai műanyag bonokat 1996. szeptember 1-jétől, míg a fóliázott kecskemétieket 1997. november 1-jétől használták.

Tudtommal manapság már egy, a bankszámlához hasonló elektronikus nyilvántartásban rögzítik a fogvatartottak keresetét a büntetés-végrehajtási intézményekben.

A fenti kis összegzéshez felhasználtam a Balaton Pál - Leányfalusi Károly - Takács István szerzőtrió által jegyzett Börtönpénzek című, 2001-es kiadványt, mely numizmatikai könyvgyűjteményem egyik becses példánya.

BALASSAGYARMAT

BARACSKA

BUDAPEST

KALOCSA

KECSKEMÉT

MÁRIANOSZTRA

NYÍREGYHÁZA

SOPRONKŐHIDA

Régi idők erkölcsei – avagy házasságtörés, paráznaság és szodómia ténye és vádja a 18. századi Lacházán

A nemi gyönyörök mértéktelen kívánása vagy élvezésének bűnös készsége, azaz a bujaság a hét főbűn egyike a keresztény tanításban. A mózesi tízparancsolatban is olvasható: Mások tulajdonát ne kívánd! Ennél részletesebben fogalmaz az evangélikus változat: Ne kívánd felebarátod házastársát, vagy bármiféle tulajdonát!

Hieronymus Bosch: A hét főbűn című festménye (forrás: wikipedia.hu)

A szexualitás évszázadokon át tabunak számított, ennek megfelelően a büntetése is szigorú volt. Az úriszéki gyakorlatok a 18-19. században kezdtek el enyhébb ítéleteket hozni paráznaság, házasságtörés esetén, amit előtte minden esetben halálbüntetéssel toroltak meg. Mária Terézia királynő (1740-1780) uralkodásától kezdve már csak tömlöc vagy korbácsbüntetés járt ezekért a bűnökért.[1]

A mai Magyarországon a 18. század első felében elindult anyakönyvezés sokféle információt ad a mai kutatóknak egy-egy adott településről. Arra azonban például nem ad választ, hogy a házasságkötések mekkora aránya történt szerelemből és mennyi érdekből. (bár erre a mai anyakönyvek sem adnak választ – a szerző) A házasságok minőségét sem tudjuk ezekből az iratokból rekonstruálni. Az egyéb iratok azonban érdekes képet adnak egy-egy házaspár életéről.

És itt jönnek képbe kutatásom egyik ágának, a mezőváros Lacháza tanácsi iratai az 1700-as évek utolsó harmadából. Egy doboznyi[2] iratkötegben mintegy 30 olyan jegyzőkönyvet találtam (1772 és 1784 közötti felvétellel), ahol paráznaság vagy házasságtörés miatt hallgatták ki az érintetteket.

Előfordultak családon belüli esetek, legalábbis erre enged következtetni Tót János vallomása[3], akit azért fogtak el, mert „hogy Varga Erzsébettel, kinek az édes Annya az én édes Atyámmal egy testvér, testiképpen közösültem.” Tót elmondása szerint nem egyszer, hanem „számtalanúl közösködtem vele”, tehát az unokatestvérével.  Ugyanakkor Tót szexuális étvágyát jól mutatja, hogy így nyilatkozott Sánta juhásznéval kapcsolatban: „volt szándékom vele közösülnöm, minthogy szóbeli Asszonynak hallottam, de magát semmi módon nem engedte, hanem inkább igen kiáltozott, hogy majd a' Biróhoz mégyen.” A „szóbeli asszonynak hallottam” kifejezés vélhetően arra utal, hogy a helyi pletykák szerint nem volt hűséges típus a férjéhez. Tót még Fodor szabónéval is kisértésbe esett volna, „mert egy pár csizmát igértem neki hogy vészek, de azután soha nem engedett, jóllehet sok izben próbálgattam.” Vélhetően a megkörnyékezett asszonynak nem tetszett Tót és a férjével is jó volt a kapcsolata.

És ha már szóba került a – vélt vagy valós – „könnyűvérűség”; a bugyi származású Munkácsi Sárát is ezzel vádolták, aki a nótáriusnál volt szolgáló. A 21 éves Seregély András ugyanis vallotta[4], hogy a lánnyal közösködött, mikor a „Nótárius Úr Feleségestül Szönyre volt Atyafiakat látogatni.” Történt pedig, hogy „a Görög Gyermeket érettem küldötte a' Leány olly véggel, hogy az ő Kegyelme szolgájá hivattya egy kevéssé. Mellyre nézve én oda el mentem, és ott egy darab ideig múlatván, annakutánna el akartunk menni, de engem a' Leány vissza szólított, és nyakamban borulván meg csókolt, és akképpen a' gonoszra kényszerített.” A jegyzőkönyv szerint Seregély kétszer a kis házban és egyszer a konyhában volt együtt a szolgálólánnyal, akiről állította, „hogy jártak elegen hozza”, utalva arra, hogy több partnere is lehetett Munkácsi Sárának.

Az érdekkapcsolat is felmerült több esetben. A szerelem helyett voltak, akik egy ajándékkal próbálták rávenni a másik felet az együttlétre – nem volt ez máshogy Szenes József esetében sem. A takácslegény Bendes Mihály takácsmesternél töltötte inaséveit, mikor Pap Erzsébetnek, a ház asszonyának vallomása[5] alapján „az Uram távol létében a’ magam ágyára hozzám jőtt, és 27-a Septembr Ejtszaká egyszer, és következő Estve ismét egyszer testiképpen velem közösködött.” Az együttlétért Szenes „azzal ketsegtetett, hogy ollyan keszkenőt vesz nékem, tsak engedje kivánságának, mellynek a’ Faluba sints párja.” A takácslegény azonban nem tartotta a szavát, mert Pap azt vallotta, hogy „nékem tellyességgel semmit sem adott.” Furcsa ezt a mai világból visszaolvasni, hogy egy szép kendőért valaki lefeküdt a másikkal, akivel vélhetően amúgy nem akart. A jegyzőkönyv egyik kérdése szerint Bendesné terhes lett a kalandtól és úgy érezte, hogy Szentes a leendő gyermeke apja. Ezt erősíti meg vallomása, miszerint „az Urammal az oltártól fogva nem is háltam, mivel észre vette hogy engem a’ természet s.r. nem jár, és valósággal ettől vagyok viselős.” Hogy kényszerházasság, esetleg valamilyen testi fogyatékosság, probléma miatt nem volt köztük szexuális kapcsolat, az ma már kideríthetetlen. A születési anyakönyvek szerint Bendes Mihálynak 1784. május 31-én született meg fia, Péter János – az édesanya nevét nem írták be, mint ahogyan abban az időben senkinél sem. Vélhetően a jegyzőkönyv felvételekor (1783. december 3.) már ennek a gyermeknek a meglétét érezte az anya, akinek az elmondása szerint Szentes Péter volt a születendő fiú biológiai apja.

Bendes Péter János születési bejegyzése a lacházi református anyakönyvben - alulról a 3. sor (forrás: familysearch.org)

Talán az örökség miatti vita, esetleg személyes ellentét, de az is lehet, hogy valós történet miatt jelentette fel[6] Posár János a 27 éves testvérét, Posár Istvánt. A vád szerint szodómiát[7] követett el István, akire azt fogta bátyja, „hogy az kutyámat akarom meg dolgozni.” A tanács előtti védekezésében István tagadta a vádat és azzal védekezett, hogy „tsak szűkségemre űltem le, és azon szelid kutya hozzám lustalkodott; melyet a Bátyám az Kapun által meglátván, azt mondta, Ugyan Menkű Űsse meg a Kutyádat Űsd, olyan ember találna meglátni, hogy azt fogná reád, hogy talán dolgozni akarod azon kutyát.” Azaz nagydolgát ülhetett/guggolhatott le elvégezni István, mikor a kutya odament hozzá – legalábbis elmondása szerint. A tanács szerint a kutyával való közösülés „irtóztató vétek” volt. Gyanússá tette még Istvánt, hogy az eset után két hétre elbújdosott, s csak utána jött vissza Lacházára. A kihallgatás szerint a két testvér nem volt jó viszonyban, így előfordulhat hátsó szándék is a feljelentésben. Istvánt korábban már három egyéb ügyben is büntették „holmi csekélységekért de mindég kevés páltzákkal szabadultam”, azaz botütést kapott büntetésül.

Végezetül jöjjön egy laza erkölcsű életet élő lacházi, Gózon Illés története. A 40 éves helyi lakos a tanács kérdésére elismerte[8], hogy „Gacs János Feleségevel gyakran paráználkodtam, három vagy 4 esztendőtül fogva, Földvári Ádám Feleségével 8 esztendőtül fogva, Kamrás János Feleségivel pedig 7ízben úgy reménylem paráználkodtam. Alsó Tot Jánosnéval[9] háromszor, Csordás Bak Mihálynéval is háromszor ez előtt esztendővel. Ismét Pomázi lakos Pap Péter Feleségivel egynehányszor.” Gózon partnerei is elismerték a félrelépéseket. Földvéri Ádámné Tót Zsuzsanna szerint „regtül fogva élek ő vele vétekbe, mert van talán 8 esztendeje is.” Kamrás Jánosné Bak Zsuzsanna elmondta, hogy „mind öszve ötször, még ez előtt 6. esztendőkkel” volt szexuális kapcsolat közöttük. A bugyi születésű Gacs Jónásné Kováts Zsuzsannának 5 évvel korábban „mind öszve ötször” volt köze Gózon Illéshez. (igaz, egy másik jegyzőkönyv szerint Zsuzsanna mással is félrelépett – a szerző) A Komárom váregyéből származó Csordás Bak Mihályné Cserna Zsuzsanna is csak korábban, „két esztendővel esett vele közösen, és akkor tájban mind öszve háromszor.” Alsó Tot Jánosné Kis Judit „első cselekedetem volt vele ez előtt esztendővel, és az olra mind öszve háromszor esett véle közöm.”

Gózon Illés és Dömény Anna házassági bejegyzése a lacházi református anyakönyvben 1765. január 15-én - alulról a 2. bejegyzés (forrás: familysearch.org)

Az említett esetekkel arra szerettem volna rávilágítani, hogy a régvolt emberének is nehéz volt irányítani az érzelmeit, a házasok közt akkor is voltak problémák. A szó mai értelmében vett válás ekkor gyakorlatilag lehetetlen volt. A katolikusok a házasságot felbonthatatlan szentségnek tekintették, a protestánsok pedig, ha el is választották „ágytól-asztaltól” a feleket, újraházasodásukat csak igen ritkán engedték meg. A hűtlenség a 18. században is gyakori volt.[10]

---

[1] Kállay István: A nagybirtok (In.: História 1985/3. szám 6. oldal)

[2] MNL PVL V. 102. Kiskunlacháza mezőváros tanácsának iratai B) Tanácsi iratok 2. doboz

[3] MNL PVL V. 102. Kiskunlacháza mezőváros tanácsának iratai B) Tanácsi iratok 2. doboz Fasc. 5. No. 16.

[4] MNL PVL V. 102. Kiskunlacháza mezőváros tanácsának iratai B) Tanácsi iratok 2. doboz Fasc. 5. No. 14.

[5] MNL PVL V. 102. Kiskunlacháza mezőváros tanácsának iratai B) Tanácsi iratok 2. doboz Fasc. 5. No. 47. és 48.

[6] MNL PVL V. 102. Kiskunlacháza mezőváros tanácsának iratai B) Tanácsi iratok 2. doboz Fasc. 5. No. 46.

[7] Jelen esetben az állatokkal űzött fajtalankodást jelenti.

[8] MNL PVL V. 102. Kiskunlacháza mezőváros tanácsának iratai B) Tanácsi iratok 2. doboz Fasc. 5. No. 31.

[9] Az, hogy az ebben az írásomban elsőként említett Tot János feleségével azonos-e az itteni Alsó Tot Jánosné, azt nem tudom.

[10] Tóth István György: Férj, feleség, gyerek a 18. századi parasztcsaládban (In.: História 1992/2. szám 30-31. oldal)