Végh-ág: Kis Ágoston naplója

      Néha az ember nem várt helyről kap segítséget. Ezalatt nem azt értem, hogy rosszban lenne az illetővel, csupán annyit, hogy nem gondolja, ő tud neki segíteni.

     Édesapámtól Szőke Kati néni egyszer régen kérdezte, hogy "Doktor úr, nem vagy mi rokonok?". Ez a kérdés 2010-ig nem is nagyon jött fel újra, nem lévén bizonyítéknak ezen felvetésre.

     2010-ben aztán - miután már egy éve kutattam őseimet - a kérdés egy beszélgetést eredményezett, melyből kiderült, hogy Kati néni dédapja, Kis Ágoston (1823-1891), jászladányi tanárember naplót vezetett, pontosabban anno, már idősebb fejjel megírta élete történetét. A visszaemlékezés első lapjain az őseiről is ír Kis Ágoston, s megemlíti, hogy édesanyja Végh Anna (1798-1831) volt, aki Alsónémedin született; nagyszülei pedig Végh István (1768-1831) alsónémedi telkes jobbágy és Lakatos Rozália (1771-1827) kerepesi tót leány voltak. Az én részemről Végh Annának két öccse is egyenesági ősapám volt (Mihály és László), lévén hogy apai nagyapám négy nagyszülője közül három is Végh volt; mindannyian rokonok! Így Szőke Kati néni és köztem rokonság mutatható meg! Sőt! Ezáltal az ő testvérének unokája - aki osztálytársam volt általános iskolában - is rokonom, amiről eddig nem is tudtam!

a szerző Végh-őseinek rövid leírása naplója elején

    A Szőke család jászsági eredetével korábban is tisztában voltam, azt azonban nem gondoltam, hogy rokonok lehetünk. A naplóból nem derül ki, hogy a jászladányi születésű Kis Sándor (1800-1878) hogyan és miként találkozott későbbi feleségével, Végh Annával, azonban az esküvőre sor került Alsónémedin, 1821.október 25-én, s a fiatal pár Jászladányra költözött. Érdekes, hogy a naplóíró húga, Krisztina egy alsónémedi legényhez, Z. Kis Józsefhez ment később feleségül.

    A visszaemlékezés segített megtalálni ősanyám - Lakatos Rozália - kerepesi születését, s Végh Anna testvérének, Józsefnek (1796-?) kecskeméti házasságkötését Pokomándi Veronikával (1803-?), s ottani letelepedését is. Sok érdekes adalékot találtam, olvastam a közel ezer oldalas irományban. A terjedelme miatt azonban lemásolni nem tudtam, csupán beszkennelni néhány oldalt, ahol olyan eseményeket ír le a szerző, amik szorosan köthetőek Alsónémedihez vagy a családhoz. A naplóban leírt katonaévek, a Ferenc József és Erzsébet királyné koronázási népünnepélyét leíró részek több, mint olvasmányosak - megelevenedik előttünk a régmúlt.

  A napló természetesen tartalmaz névelírásokat (elsősorban a családnevek tekintetében) és évszámtévesztéseket, ezért is gondolom, hogy nem napról napra írta a szerző, hanem vagy voltak leírt vázlatai, vagy nagyon jó volt az emlékezőtehetsége. A XIX. század közepéről legtöbbször csak (fő)nemesek naplóival találkozhatunk, ezért is tartom különösen fontosnak megemlíteni etz az írásos visszaemlékezést!

    A naplóból a továbbiakban még biztosan idézni fogok!

Szűcs-ág: Nagykőrösi séta

    2013. szeptember 28-án anyai nagyapám nővérével, dr. F. Szűcs Máriával és keresztlányával (édesanyámmal) látogatást tettünk Nagykőrösön és Csemőben. A kirándulás célja volt egy nosztalgikus nap eltöltése gyermekkoruk színterein. Dédapám, F. Szűcs Lajos (1902-1991) 1933-tól mint iskolaszolga, majd 1936. január elsejétől, mint II. osztályú városi altiszt dolgozott a Mentovich utca 2. szám alatt lévő, 1905-ben átadott új épületű négyosztályos Polgári Leányiskolában ("iskolánk 1923-ban felvette a régi magyar nagyasszonyok egyik legnagyobbjának, Lorántffy Zsuzsánnának nevét, annak bizonyságául, hogy a női erények fejlesztését, ápolását ez az intézet mindenkor elsőrendű feladatának tekinti" - olvasható az 1936/37. évi iskolai értesítő 5. oldalán). A nagykőrösi levéltárban talált iskolai évkönyvek egészen az 1943/44. évi tanévig megtalálhatóak és sok utalás található benne F. Szűcs Mária iskolai tevékenységére is.

dédapám (leghátul középen, az ajtónál) egy végzős évfolyammal és a tanári karral

     Az iskola udvarán található külön álló épületben laktak dédszüleim és nagyapám a nővérével. Néhány fotó is fennmaradt ebből az időből!

egy családi kép 1943-ból

    Az iskola az államosítást követően koedukált lett, s felvette Arany János nevét. Ebbe az iskolába járt édesanyám is, mint általános iskolás. Jelenleg a Kolping Katolikus Általános Iskola található az épületben. A nagykőrösi kirándulás részeként - Papp József gondnok segítségével - megtekintettük az iskola épületét, s a szolgálati lakásnak otthont adó épületet is, ahol azóta a gangot befalazták. Az udvarból eltüntették a kutat, s természetesen maga az épület is megújult.

a tornaterem hátsó bejárata a '40-es évek elején, nagyapámmal

a tornaterem hátsó bejárata napjainkban

az egykori szolgálati lakás ma iskolai konyha

     Az iskolán kívül elmentünk még a temetőbe, ahol tisztelettel adóztunk az ősök sírjai előtt, s megnéztük a szépen felújított főteret egy séta keretében. Felkerestük a korábbi lakhelyeket, közösségi tereket, ahová kellemes emlékek fűztek valamelyikünket, valamennyiünket.

   Az ebédre már Cegléden került sor, s végül elmentünk Csemőbe, édesanyám testvéréhez egy kis beszélgetésre, s a falusi temetőben egy koszorút helyeztünk el nagyszüleim sírjánál.

    Részemről nagyon szép és tartalmas volt ez a nagykőrösi kirándulás, s tudom, hogy a többieknek is!

Szűcs-ág: Jászkiséri történet

    2013. szeptember 14-én, egy rövid kirándulást tettünk Jászkisérre. Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, azonban az időpontot nem mi választottuk; aznap délutánra egy esküvőre voltunk hivatalosak Jászberénybe. S hogy miért éppen Jászkisér?

    Szépapám, Fazekas Szűcs Mihály 1846. november 14-én született Jászkiséren, református családban, Fazekas Szűcs András és Orosz Eszter egyetlen gyermekeként. Mihály 1870. december 13-án Nagykőrösön vette feleségül a szintén református Cseh Máriát (Cseh József és Bene Erzsébet leányát). Házasságukból aztán 4 fiú-, s 4 lánygyermek született. Közös boldog életük azonban sajnos nem tartott sokáig, Mihály 1890. október 14-én, Nagykőrösön elhunyt, a hivatalos bejegyzés szerint ajakrákban. Ezt követően felesége majd 42 (!) évig élt özvegységben.

    Mihály édesanyja, Orosz Eszter 1830. január 7-én született Cegléden, evangélikus családban, Orosz Mihály és Kondai Julianna leányaként. Mihály édesapja, Fazekas Szűcs András az első a Szűcs-családban, aki a „fazekas” előnevet, jelzőt kapta a jászkiséri anyakönyvekben; s 1822. július 28-án látta meg a napvilágot Jászkiséren. Jászkiséren az 1840-es években – mint ahogy vélhetően több más településen is – több Szűcs-család is élt a faluban, vélhetően a könnyebb megkülönböztethetőség érdekében kapta ezt az előnevet (a korabeli írásmódban nagyon nehéz volt különbséget tenni a Szűcs és a Szüle családnevek között).

     A továbbiakban Jászkiséren az egyenes ág között csupa olyan nevű őssel találkozhatunk, akiknek nevei általánosak (Szűcs, Molnár, Tót, Tóth). Az 1760-70-es években sajnos az anyakönyveket úgy vezették a lelkészek, hogy csak az újszülöttek/házasultak édesapjainak neveit írták be, nehezítve így a további kutatásokat. A jászkiséri református anyakönyvi dokumentáció 1733-ban kezdődött, számomra Tót Miklós (született: 1734 februárjában, édesapja neve: Tót Ferenc) az első, akit megtaláltam ezekben a könyvekben.

     Az interneten kutakodva vált számomra ismertté, hogy létezik ott egy faluház, melynek neve: Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény. A helyszínen egy kedves hölgy tartott közel kétórás idegenvezetést, bár elmondása szerint ez jóval hosszabb is lehetett volna, ha nem lenne hivatalos ő is éppen egy esküvőre. A kommunista időkben kisajátított nemesi házban és annak kiszolgáló épületeiben is egy nagyon kellemes, hangulatos kiállítást rendeztek be a hozzáértők. Láthattunk tárgyi emlékeket ásatásokról a római korból és a népvándorlások időszakából, a népi élethez szükséges eszközöket, különféle okleveleket, iratokat, egy-egy kompletten berendezett konyhát és hálószobát, s természetesen a névadó, Csete Balázs személyes tárgyait is. A tájház bemutatása mellett képet kaphattunk a ház korábbi tulajdonos-családjának szomorú történetéről is – elmondta az idegenvezető többek között azt, hogy a hajdan volt tulajdonos lánya – immáron idős asszonyként – sokszor eljött a házhoz, de bemenni a kapun,már nem volt lelki ereje.

a kiállítás egy kis részlete

     A tájházból elindulva még megnéztük – kívülről – a nemrég felújított református templomot, ahol őseim igen sokszor megfordultak! Felemelő élmény volt ez a kicsit több, mint két óra, melyet életemben először – s nem utoljára – eltölthettem szépapám szülőföldjén!

 a jászkiséri református templom

Végh-ág: Pereg és Kiskunlacháza II.

Viola János (1820-1905), Viola János és Pekker Zsuzsanna legidősebb fiúgyermeke Peregről választott magának feleséget, Sóki Mária (1851-1909) személyében. Mária, Sóki András (1818-1900) és Szebellédi Terézia (1822-?) gyermekeként látta meg a napvilágot Peregen. A Sóki család nevét az anyakönyvekben sokféleképpen írják (Sóki, Sóky, Soóky, Sooky), azonban minden esetben szerepel előtte a "nemes" jelző. Köszeghi Sándor: Nemes családok Pestvármegyében (1899) című művében a 343. oldalon szerepel egy nemes Soóky-család, a leírás szerint Nyitra vármegye egyik legrégibb neme családja; az azonosság a két család között egyelőre még nem bizonyított. A párnak az 1867. november 6-i, peregi esküvőt követően összesen 13 gyermeke született, közülük hét élte meg a felnőttkort.

Ha az első világháborút vesszük alapul, akkor a házaspár több veszteséget is elszenvedett:

 az ócsai I. világháborús hősi emlékmű

Fiuk, Viola András (1884-1917), mint a császári és királyi 32. gyalogezred póttartalékosa 1917. október 10-én, az oroszországi Dereslavl Jaleszkiji-ben hunyt el (mai neve: Pereslavl-Zalessky), vesegyulladásban. Érdekesség Andrással kapcsolatban, hogy feleségül Hefler Máriát (1890-1972), első unokatestvérét vette el, mely házassági szándék- azaz hogy első unokatestvérrel házasodnak/nősülnek - gyakran fordul elő a Viola-családban.

Viola András neve a hősi emlékművön

Viola József (1882-1954), a Viola-Sóki házaspár másik fia is részt vett az első világháborúban, ő túlélte a harcokat, bár egy repeszdarab maradt a tüdejében (az unoka, Hamar Lászlóné szíves közlése).

Viola József (1882-1954) időskori fényképe

Viola Anna (1885-1976), a Viola-Sóki házaspár leánya anyja szülőfalujában, Peregen találta meg élete párját. Szikora Mihállyal (1881-1951), anyai ágon első unokatestvérével 1902. november 26-án, Ócsán házasodott össze, majd a fiatal pár Peregre költözött. Szikora Mihály bátyja, Szikora Péter Pál (1886-1917) 1917. december 31-én, orosz hadifogságban hunyt el. Jellemzően mindig az adott év utolsó napját adták meg az ezredek a halál napjának, ha nem tudták azt pontosan. A Szikora-Viola házaspárnak négy gyermeke született: János, Mihály, Anna Éva, János. A két középső gyermek egy szintén testvérpárt választott társául, Répás József-Répás Terézia gyermekeit, Terézt és Andrást. Szikora Mihály (1908-?) és Répás Teréz (1911-1980) leszármazottai között több, jelenleg Bugyin élő családot is ismerünk. Viola Anna fényképének digitalizálását Szikora Julianna tette lehetővé számomra, amit ezúttal is köszönök neki!

Viola Anna (1885-1976) fiatalkori fényképe

Ha már szóba került az első unokatestvérek közti házasságkötés, akkor megemlítendő, hogy a Viola-Sóki házaspár egy másik fia, Viola János (1880-1963) is egy közeli rokonát - ugyancsak első unokatestvérét - vette el feleségül, Viola Juliannát (1883-1964).

Végh-ág: Pereg és Kiskunlacháza I.

Az utóbbi egy-két hónapban igyekeztem a peregi és a kiskunlacházi anyakönyvekben Véghek és Violák nyomaira bukkanni és mondhatom, sikerrel jártam.

Végh Menyhért Mihály (1820k-1906) és Farkas Julianna (1836-1906) középső, s az egyetlen felnőttkort megélt gyermeke, Végh Menyhért 1868. július 3-án született Alsónémedin, s 1891-ben Peregen feleségül vette a taksonyi születésű, katolikus vallású Darmstadter Katalint (1872-1958), Darmstadter József és Pártl Anna gyermekét. Ez a házaspár alapított egy jelentős Végh-ágat a mai Kiskunlacháza területén (Pereg és Kiskunlacháza 1950-ben egyesült). Végh Menyhért szülei idős korukra Kiskunlacházára, gyermekükhöz költöztek, s ott is hunytak el; ő maga 1956. február 6-án hagyta el a földi létet.

A Végh-Darmstadter házaspárnak öt gyermeke született. Végh Erzsébet (1891-1957) a református Varga János (1886-?) cipészhez ment feleségül, eddig három gyermekük születési időpontjait találtam meg (János, Károly, Irén) - a két fiú a református, míg a lány a római katolikus vallás szerint keresztelkedett meg.

Végh Rozália (1893-1915) a református földművest, Seregély Andrást (1895-1940) választotta élete párjául, ám a Jóisten csak egy évet adott a párnak, ugyanis alig 11 hónappal az esküvő után elhunyt az ifjú ara; gyermekük nem született. Ezt követően az özvegy bevonult katonának a császári és királyi 32. gyalogezredhez, ahol kitüntetéseket is szerzett: Legénységi I. osztályú ezüst vitézségi érem, Bronz vitézségi érem, Károly csapatkereszt. A háború után, 1919-ben feleségül vette a katolikus Juhász Máriát (1900-1952). Érdekesség, hogy a második házasságkötésekor Seregély András tanúja az első házasságból "származó" apósa, Végh Menyhért volt! A házasságból két gyermek született, s a másodiknál már állami rendőr volt Seregély András, aki 1926-ban megkapta a vitézi címet. Azt, hogy miért kaphatta a vitézi címet, jelenleg nem tudom. Becze János elmondása szerint (aki feleségének dédapja volt Seregély András) a háborúban idegileg összeomlott, amikor a halottak belei között kellett kúsznia. A vitézi címmel kapott vitézi telket is, de nem fogadta el, mert Kiskunlacházától messze kapta. Vitéz Seregély András halálakor már nyugalmazott rendőr főtörzsőrmester volt.

 vitéz Seregély András (1895-1940)

Érdekesség még, hogy Seregély András ugyanannak a Seregély-családnak a leszármazottja, amelynek egyenesági (igaz, leányági) leszármazottja vagyok magam is; a család ugyanis hamar két ágra szakadt, az egyik Kiskunlacházán, a másik Alsónémedin telepedett le.

Végh Julianna (1898-1978) férje a római katolikus vallású földműves, Szomor Imre Mihály (1893-1940) volt, eddig három gyermekükről tudok (Julianna, Imre, Julianna).

Végh József (1900-1948) földműves feleségül vette a református Galambos Borbálát (1904-1975), gyermekükről nem tudok.

Végezetül jöjjön a középső Végh-Darmstadter gyermek, Végh Mihály (1895-?). 1917-ben vette feleségül a református Bak Juliannát (1897-?), akitől - eddigi kutatásaim alapján - három gyermeke született. Végh Antalról (1918-?) és Végh Mihályról (1920-?) még elég hiányosak az ismereteim, ám Végh Lászlóról (1922-1956) már bővebben tudok írni. 1954-ben feleségül vette Jeney Valériát, házasságuk azonban csupán két évig tartott, ugyanis a szobafestő és -mázolóként dolgozó Végh László 1956. november 8-án Kispesten, a Hunyadi utcában, mellkas lövés elvérzés következtében. Halálát felesége jelentette be a tanácsnál, akivel a Hunyadi utca 162.-ben laktak.

Végh László halotti bejegyzése 1956-ból

Az időpont és a halál módja arra inspirált, hogy tovább kutassam Végh László halálának körülményeit. Eddig csak annyit sikerült kiderítenem, hogy Kispesten, az Ötvenhatosok terén lévő, 1993-ban felállított emlékművön - mely az '56-os kispesti áldozatok előtt tiszteleg - az ő neve szerepel (az ugyancsak ott szereplő Viola Gyula és Turcsik András nem tagjai az általam kutatott Viola- és Turcsik-családnak). Ezt az egyezőséget állapította meg érdeklődésemre Fazekas János László, az '56-os Szövetség elnöke is!

 a kispesti '56-os emlékmű

Végh László neve az emlékművön

Végh-ág: Megérkeztek a Végh-család 10. generációjának legifjabb tagjai

        A mai napon 13 órakor Budapesten megszülettek Végh József és Végh-Marosi Krisztina ikrei, Végh Eszter és Végh József. Ők képviselik a Végh-család legifjabb tagjait a 10. generációban, s egyszersmind a harmadik alkalommal születtek ikrek a családban. Elsőként Végh József és Pokomándi Veronika gyermekei (Péter és Pál) születtek meg 1833. október 5-én Kecskeméten, másodszor pedig a Végh Gábor-Surányi Rozália házaspár örülhetett ikreknek (Antal és Sándor) 1859. március 26-án, Alsónémedin.

         Egészséget és sok boldogságot kívánunk az egész családnak!

Végh-ág: Fóti kitérő

A közelmúltban igyekeztem a Végh- és a Viola-fán lévő, le nem zárt évszámokat megkeresni, azaz olyan személyeket felkutatni, akiknek a születési, a házasságkötési vagy a halálozási dátuma nem ismert. Így jutottam el Fótra.

Két Végh-lány is Fótról választott magának férjet. Érdekesség, hogy mind a lányok, mind pedig a férfiak édestestvérek voltak.

Végh János (1829-1889) és Zupka Julianna (1838-1924) leánya, Végh Erzsébet (1869-1942) 1889. augusztus 13-án, Alsónémedin ment férjhez Sztresznyák Sámuel és Matyasovszki Terézia fiához, Sztresznyák Mihályhoz (1868-1934). Szomorú tény, hogy az esküvő után 19 nappal a menyasszony édesapja elhunyt. Sztresznyák Mihály Fóton született, római katolikus vallású volt, akárcsak édesanyja, édesapja azonban az ágostai hitvallást követte; mészárosként és hentesként dolgozott Alsónémedin. A Sztresznyák Mihály-Végh Erzsébet házaspárnak több gyermeke is született, mind Alsónémedin. A fiatalabb Végh-lány, Mária (1874-?) 1893. október 3-án ment férjhez Alsónémedin a fóti születésű Sztresznyák Lajoshoz (1870-?), aki mészárosként dolgozott, apjához hasonlóan. Eddigi kutatásaim összesen egy fiúgyermeket találtak a házaspárnál.

A fóti római katolikus anyakönyvekben megpróbáltam visszakeresni a Sztresznyák-szülők házassági bejegyzését, azonban azt nem találtam meg. Véletlenül azonban megtaláltam Ybl Miklós építész és Lafite Franciska házassági bejegyzését 1851. január 30-ról. Érdekes, hogy a legtöbb internetes oldalon a feleség nevét Idának írják. Nem lehet azonban különös véletlen az itteni házasságkötés, hiszen Ybl Miklós tervei alapján épült a fóti Szeplőtelen Fogantatás temploma 1845-1855 között.

a fóti római katolikus templom

Érdekesség továbbá, hogy a Sztresznyák névvel egyik népszerű közösségi oldalon sem találkoztam, illetve az internetes kereső sem hozott ki érdemi találatot erre a családnévre, csupán a Stresznyákra, úgyhogy valószínűleg módosult a családnév írásmódja. Érdemes lenne azonban az anya családját (Matyasovszki) kikutatni, ugyanis lehetséges, hogy a valamikori felvidéki Mattyasócot birtokló Mattyasovszky-család leszármazottjáról van szó! A Mária Terézia-féle úrbéri összeírásban mindenesetre sem Matyasovszki, sem S(z)tresznyák névvel nem találkoztam Fóton és környékén.

Végh-ág: Esküvő

     2013. május 04-én örömteli esemény történt a Végh-családban, ugyanis Pallagi Pál feleségül vette Végh Katalint. A polgári szertartást a bugyi általános iskolában, míg az egyházi esküvőt Alsónémedin tartotta a fiatal pár; a lagzira szintén Alsónémedin került sor. Sok boldogságot az ifjú párnak!

     Az alsónémedi templomból kifelé jövet vettem észre, hogy az épület jobb oldalán található kőkeresztet Pelsőczy István és neje, Surányi Julianna állíttatta 1918-ban. Itthon megnézve a családfát kiderült, hogy Surányi Julianna nem más, mint szépapám, Surányi Józsefnek (1854-1879) a legidősebb nővére volt. A Historia Domusban a közeljövőben tervezem megnézni, hogy a keresztet milyen alkalomból állíttatta a házaspár. Az mindenesetre már most megállapítható, hogy mindketten megélték a 80 évet.

Végh-ág: Őseim, s közelebbi hozzátartozóik az 1848/49-es magyar szabadságharcban

A Kossuth-szabadságharc általános, az egész országra kiterjedő történetét - legalább vázlatosan - mindenki ismeri, így én írásomban elsősorban az őseimet személyesen is érintő két település, Alsónémedi és Ócsa szempontjából mutatnám be a történteket.

A jelentősebb hadiesemények, csaták elkerülték a Pest alatt délkeleti irányban elterülő Alsónémedi-Ócsa tengelyt. Jelentősebb csatára nem került sor a szorosabban vett környéken.

A nemzetőr seregbe 106 főt állított ki Ócsa, a honvédségbe 1848. szeptember 6-án 13, és 1849. május 14-én 12 ócsai vonult be, összesen 25 ócsai teljesített katonai szolgálatot a forradalom és szabadságharc alatt. Alsónémedi 404 nemzetőrt állított ki, köztük 24 lovas nemzetőrt. Ócsán 1848. augusztus 11-16. között vonultak át kisebb honvédalakulatok.

Szemere Bertalan, az első magyar felelős minisztérium belügyminisztere 4162/1848. számú engedélyével az ócsaiak országos gyűjtést kezdeményezhettek premontrei eredetű templomuk felújítására. A befolyt pénzt azonban végül is a szabadságharc céljára ajánlották fel ezer forint kivételével.

Végh László és Halászy Károly

Az 1848. év tavaszán Halászy Károly alsónémedi református rektorhoz, tanítóhoz iratok érkeztek, melyekben a népet felszólították arra, hogy fegyverkezzen és a dühöngő szerbeket, kik a magyarokat kíméletlenül rabolták, megfékezzék. Ő akkor lelkesítő beszédet tartott s Alsónémedi község lakóit fegyverbe szólította és hadi gyakorlatokat szervezett. Halászy Károlyt kinevezték hadnagynak és egy jómódú gazdát, Végh Lászlót pedig őrmesternek. Nem sokkal ezután a nemzetőrök parancsot kaptak, hogy vonuljanak a délvidéki Szenttamásra. Halászyt ezen a csatatéren főhadnagynak nevezték ki, s egy magasabb rangú főtiszttel együtt Budára küldték. Ott Kossuth Halászy Károlyt a délvidéki harcokban való helytállása miatt századosi ranggal jutalmazta, s miután küldetésének eleget tett, szabadságolta családjához Alsónémedibe, hol állását, mint rektor, ismét elfoglalta. Ettől az időtől kezdve Halászy Károly a tanítói- és a helyettes jegyzői munkájának élt, mellette a sebesült honvédek részére tépést (kötszer), fehérneműket és pénzadományokat gyűjtött.

             1849. június 23-ra virradóra igen nagy csapat orosz katonaság érkezett Alsónémedibe, s őket még aznap egy csapat vasas német is követte. A bírótól kenyeret, zabot és harminc kocsi előállítását követelték. De mivel aki csak tudott – lóval és kocsival – elmenekült, az igényt a bíró nem volt képes teljesíteni. Ezért őt azonnal száz botütésre ítélték, amit az utca közepén azonnal végre is hajtottak. A bíró, Garai Ferenc, a kilencvennyolcadik ütés után félholtan esett le a deresről. A bírót, Halászyt és a református papot, Vörösmarty Józsefet, letartóztatták, náluk házkutatást tartottak. Halászynál megtalálták századosi csákóját, melyet durván a fejére vertek, a paphoz hozzákötözték a magyar zászlót és mindkettőjüket a bíróval együtt, vasra verve Ócsára szállították Haynau táborszernagyhoz, aki Pestről Szeged felé vonult a IV. hadtesttel, s ennek során 1849. július 25-én Ócsán tartotta főhadiszállását.. Itt, mint a gonosztevőket, fákhoz kikötötték; a katonák durván bántalmazták és sértegették őket. Este bezárták őket egy parasztházba, s másnap haditörvényszék elé kerültek. Röviden végeztek, mint ellenségnél szokás, Halászy Károlyt halálra ítélték.

             Halászy társai a rektor érdekében mindent elkövettek, hogy a halálbüntetéstől megmentsék, de ő nem alkudott meg, bátran viselkedett. „Amit tettem, hazám iránt tettem, - honvéd hadnagy voltam, újra az lennék, ha önök elbocsájtanának és újból szükség volna rá.” – szólt bíráihoz. Hóhér híján golyó általi halálra ítélték. Visszavezették a siralomházba, ott is mindvégig bátran viselkedett. A siralomház az úgynevezett Teleky-féle kastélyban volt.

             1849. július 26-án hajnalban a Teleky gróf tulajdonát képező kasznári uradalmi tiszti udvarnál egy kis gödör elé térdepeltették. „Ártatlan vagyok, Istenem, áldd meg e szegény magyar hazát, most és mindörökké, ámen.” Ekkor a három „serezsák” fegyvere eldördült, Halászy Károly halva bukott a gödörbe, kilehelve jó lelkét.

             Kontra Sándor, a volt ócsai öreg rektor, csináltatott egy koporsót, felment a hadbíróság elé és megkérte őket, engedjék meg Halászyt sírjából kivenni és az ócsai temetőbe eltemetni. Meg is engedték azon feltétellel, hogy semmi ceremónia ne legyen, minden a legnagyobb csendben történjen. A ma is álló sírkövet is Kontra Sándor indítványára, önkéntes adakozásból állíttatta a Pest megyei református tanítók közössége.

Végh László kihallgatási jegyzőkönyve

"Esküvel megerősített kihallgatási jegyzőkönyv^*(Végh László)

Cs. k. tábori törzsbíróság, 1849. jul. 25.

Felvétetett a magas cs. k. magyar hadseregfőparancsnokság parancsára az alant megnevezett tanuk előtt, Halászi Károly, Vörös Marti és Garay Ferenc vádlottak ellen, a magyar rebellisekkel való egyetértés miatt; rögtönbíráskodási eljárás alkalmával.

Először Végh László tanút hallgatták ki, felszólítva a színigazság előadására, és azzal a figyelmeztetéssel, hogy vallomására utólag meg kell esküdnie.

Végh László, Alsó Németi születésű, 46 éves, katolikus vallású, házas, 4 gyermek atyja, Németi illetőségű, földműves vagyok, bírói vizsgálat alatt eddig még nem voltam.

Tegnap egy lovasszázados úr, - akinél Halászi Károly igazgatót, a református lelkész Vörös Martit, Garay Ferencet számomra valaki ismeretlen a Kossuth-párthoz való tartozásuk miatt bevádolta, megkérdezett, hogy milyen érzelmű ez a 3 vádlott. A lovasszázados úrnak megmondtam, hogy a 3 vádlott birtokában fegyverek vannak, és a Kossuth párt hívei, és ez igaz is; továbbá az elsőnek vádolt Halászi Károly igazgatóról meg kell jegyeznem, hogy ő mindig nagyon pártját fogta Kossuthnak, a katolikusokat, mivel azok nem voltak Kossuth hívei, üldözte és a forradalmi híreket a nép előtt ismertette; ha bármilyen rossz újság is került volna a kezébe, úgy azokat is mind közölte volna. Halászinak vannak fegyverei, ezt biztosan tudom, azonban a nekem megmutatott 3 fegyver közül egyik sem a 3 vádlotté. Bizonyítékul, hogy milyen rossz érzelmű Halászi igazgató, a következőt kell előadnom:

Amint télen a császári hadsereg Windischgraetz vezetése alatt bevonult Budára, a Némethy jegyző, Balogh József összehívta a lakosságot és meghagyta nekik, hogy a császári csapatokat, mint barátot fogadják, maga a jegyző már saját jószántából 80 véka terményt ajánlott fel a császári csapatoknak a javára. Amint ezt Halászi Károly igazgató meghallotta, a jegyzőt ezért megszólta és kijelentette, hogy a lakosságnak inkább fegyvert kéne fognia és a császári csapatokat kiűznie. Halászi a jegyzőt törvényes császári érzülete miatt hazaárulónak nevezte. Egész Magyarországon nem lehet Kossuth pártjának odaadóbb híve, mint Halászi Károly igazgató; 3 héttel ezelőtt még népgyűléseket tartott: a Kossuth párt hívei népfelkelő századossá választották, az alacsonyabb rendfokozatúakat aztán a Kossuth párt tagjaiból választották ki. Az utóbbi kb. 3-4 hétben Dines Sándor szolgabíró Kossuth-proklamációkat küldött az igazgatóhoz, és még az este folyamán nyilvánosan ismertette azokat a községházán, amiket nagy lelkesedéssel fogadtak. 3 héttel ezelőtt beszélt velem Halászi és szemrehányást tett nekem, hogy bűnös vagyok abban, hogy a fegyvereket beszolgáltatták. Ez igaz, sok követőm van a császári pártban, és többnyire igazodnak is hozzám. Halászi meglátogatta a magyar katonai tábort is.

             A második vádlottról, Vörös Martiról el kell mondanom, hogy 5 héttel ezelőtt, amikor kihirdették a népfelkelést, a lakosságot felszólította, hogy tartsanak össze, egyesüljenek a fegyverfogásra és ne szakadjanak 2 pártra. Ezt a császári hadsereg elleni fegyverfogásra való felszólítást a községházán adta ki. Az is ismeretes előttem, hogy Maron Mihály lakatos még 3 héttel ezelőtt egy fegyvert vitt Vörös Marti református lelkésznek. Ő és Halászi igazgató elválaszthatatlan barátok, és ők voltak az elsők, akik Kossuth híreit terjesztették. Amennyire előttem ismeretes, bár a császári csapatok Pestet már elfoglalták, mégis a Kossuth pártot mindig vigasztalta, hogy győzni fognak.

                          /Garay Ferenc vádlottat illetően/

             Megjegyzés: Még valamit kell közölnöm Vörös Marti József református lelkészről. Amikor Rózsa Sándor rablóbandája keresztül ment Némethyn, mindig szállásra talált a református lelkésznél és a legjobb ellátásra, császári katonának azonban sohasem adott semmit. 

             Garay Ferencet illetően semmi elmarasztalót nem tudok előadni.

             A felolvasás után

             Megerősítem vallomásomat, kész vagyok a 2 vádlott előtt megismételni, s megesküdni, majd letette az alábbi esküt.

Eskü.

Én, Végh László esküszöm a Mindenható Istenre, hogy a szín igazság szerint vallottam, Isten engem úgy segéljen, Amen.

Végh László /aláírás/"

Ezután az eskü letétele után a tanút elbocsátották.

A Nemzetőrség

    A Nemzetőrség tagjai, szervezetei mind a helyi önkéntesekből szerveződtek, a polgároktól, földművesektől általában karszalagok, jelvények, egyéb jelzések különböztették meg és nagy részük fegyvert is viselt. A nemzetőrség tagjainak sorába kerülésnek anyagi és más feltételei is voltak, a nemzetőrök rendfokozattal rendelkeztek és feladatuk a rendfenntartás volt. Az 1848-49 forradalom és szabadságharcban a nemzetőrség létrejöttének társadalmi szükségszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint a márciusi ifjak 12 pontos követelésében is szerepelt a nemzetőrség megalakítása. Létrehozásának törvényi feltételeit a XXII. törvénycikk biztosította. A törvény nemzetőrségi szolgálatra kötelezte azokat a 20 és 50 év közötti férfiakat, akik 200 forint értékű házzal, földel, illetve fél jobbágytelekkel vagy ezzel megegyező nagyságú földterülettel rendelkeztek vagy jövedelmük évente elérte a 100 forintot. Tisztjeit századosi rendfokozatig maga választotta az őrnagyokat és magasabb rendfokozatúakat a nádor, Horváth országban a bán nevezte ki. Szolgálatba csak a polgári elöljárójuk utasítására léphetett, és alkalmazhattak erőszakot. A megyén kívüli - külszolgálatban - ugyan az a javadalmazás illette, meg mint minden más katonát, és ezt kormány fizette, míg megyén belüli szolgálatban a törvényhozás díjazta.

       1848. április 20-án megalakult a nemzetőrség csúcs szerve az Országos Nemzetőrségi Haditanács, ez a szerv intézte a nemzetőrségi törvény alapján a nemzetőrség ügyeit a Honvédelmi Minisztériumba történt 1848 decemberi beolvasztásig A nemzetőrség létszáma a határvidékeket leszámítva 350.000-380.000 fő volt 1848 júniusában a széleskörű mozgósítás idején. Sajnos a mozgósítás nem váltotta be a reményeket ezért, mellőzték a nemzetőrségbe történő belépéskor a fenti törvényben, leírt vagyoni cenzúrázást és elfogadták az önként jelentkezőket is, így alakultak ki a mozgó zászlóaljak.
     A nemzetőrséget szállítmányok kísérésére, biztosítására, folyóátkelők és hegyszorosok védelmére, helyőrségi feladatok ellátására alkalmazták. A Szemere-kormány 1849. május 2-i minisztertanácson úgy határozott, hogy a Nemzetőrséget a Belügyminisztérium alá rendeli, a szabadságharc leverése után a megszűnt, kiegyezés után nem szervezték újjá.

Ősök, s közelebbi hozzátartozóik a Kossuth-szabadságharcban

Honvédek:

Végh Sándor (1824-1910)

• szépapámnak, Végh Jánosnak (1829-1889) testvére, Végh Mihály (1800-1880) és Csermák Éva (1805-1847) legidősebb gyermeke,
• az újoncozási iratok szerint 1848. október 31-én, a pesti megyeházánál, mint önkéntest sorozták be katonának, 20 p(engő)f(orin)t bérért,
• az újoncozáskor eredetileg testvérét, Végh Istvánt (1827-1885) sorsolták ki bevonulónak, ám valamilyen okból az idősebb testvér vonult be,
• a szabadságharc leverését követően készített járási névjegyzék - ún. Haynau-féle összeírás - szerint 1849. május 30-án sorozták be a honvédseregbe, mint sorshúzottat, s Alsónémedire 1849. szeptember 2-án tért vissza,
• jelenlegi ismereteim szerint két feleségétől nem született gyermeke,
• 1910. szeptember 11-én hunyt el Budapesten (VII. kerület, Hajtsár utca 161.), foglalkozásként napszámos szerepel.

Z. Kis János (1827-?)

• a fentebb említett Végh Sándor legidősebb húgának, Végh Zsuzsannának (1832-1917) férje,
• az újoncozási iratok szerint honvédként sorozták be 1849. május 14-én, a pesti felső kaszárnyában, 100 pft szegődött bérért,
• eddigi ismereteim szerint két gyermeke született egyetlen feleségétől.

Konkoly István (1829-1928)

• ükapám, Viola Pál (1857-1933) testvérének, Viola Imrének (1854-1881) apósa, Konkoly Rozália édesapja,
• az újoncozási iratok szerint honvédként sorozták be 1848. október 7-én Ócsán, a pesti Károly-laktanyában avatták fel, s 50 váltóft-ot kapott,
• a szabadságharc leverését követően készített járási névjegyzék - ún. Haynau-féle összeírás - szerint 1848. október 6-án sorozták be a honvédseregbe, mint sorshúzottat, s Ócsára 1849. szeptember 2-án tért vissza, magaviselete helyes volt, a komáromi várból levéllel szerelt le,
• jelenlegi ismereteim szerint két gyermeke született egyetlen feleségétől,
• 1928. február 6-án hunyt el Ócsán, ezzel ő volt a harmadik legkésőbb elhunyt, igazolt szabadságharcos honvéd Magyarországon.

Nemzetőrök:

Végh László (1802-1881)

• édesapám szépapja; Végh István (1768-1831) és Lakatos Rozália (1771-1827) legkisebb fia,
• az újoncozási iratok szerint a vármegye 1848. augusztus 17-i közgyűlésének határozata folytán helyettesítős nemzetőrként bizonytalan időre a váci táborba bevonult, 50 ft szegődött bérért, s átvette az ellátmányt (csákó, csizma, köpeny, kitli, pantalló, két pár ruha),
• nemzetőrként 1848 második felében harcolt a Délvidéken,
• nemzetőr-őrmester, akinek tanúvallomása is vélhetően hozzájárult Halászy Károly kivégzéséhez,
• Alsónémedi bírója volt 1860-ban, unokatestvére - Végh Mihály (1804-1860) - halálát követően,
• hosszú élete során négy(!) felesége is volt, akik közül hármat temetett el,
• öt gyermeke közül mindössze ketten élték meg a felnőttkort.

Végh Gábor (1825-1861)

• szépapám, Végh János (1835-1860) legidősebb  testvére, Végh Mihály (1804-1860) és Vrabel Erzsébet (1805-1855) elsőszülött gyermeke, a fentebb említett Végh Sándor másodunokatestvére,
• az újoncozási iratok szerint a vármegye 1848. augusztus 17-i közgyűlésének határozata folytán helyettesítős nemzetőrként bizonytalan időre a váci táborba bevonult, 50 ft szegődött bérért, s átvette az ellátmányt (csákó, csizma, köpeny, kitli, pantalló, két pár ruha),
• egyetlen feleségétől hat gyermeke született, akik közül négy élte meg a felnőttkort.

a komáromi várban a magyar védők által használt szükségpénzek egyike, saját gyűjteményemből

Végh-ág: A Rákosi-kor büntetőperes ügyei

Már legalább egy hónapja kutatom az ócsai (majd dabasi) járásbíróság büntetőperes iratai, bennük az ősökkel kapcsolatos ügyeket. Sajnos a levéltári szabályok szigorúsága miatt hetente csupán 4 iratköteget kérhetek ki, így elég lassan - de biztosan - haladok.

A legtöbbször közellátás érdekét veszélyeztető bűntettel találkozom a Végh- és a Viola-családoknál, valamint a velük rokonokkal. Ez legtöbbször a terménybeszolgáltatások irreális előírásainak elmulasztását takarja, de előfordul házilag előállított vaj, tejföl csempészésének kísérlete Budapestre, vagy éppen a Tanú című filmből jól ismert feketevágás. Van olyan történet, ahol a rendőrségi vizsgálat feljelentésből indult, s az anyagban benne is van a feljelentés maga, így tudható, hogy ki volt a család "jóakarója"; hozzátéve azt, hogy a kommunista korszakban a fel nem jelentés is büntetőjogi felelősséget vont maga után! Ezzel persze nem menteni akarok semmit, csak érdemes ezt a tényt is megemlíteni azok kedvéért, akik erről nem tudnak.

Néhány esetben csak tanúként, vagy éppen sértettként szerepelnek az általam kutatott családok ezekben az iratokban. De sajnos ez a kisebbség. Jelenleg az 1950-es évnél tartok, és ahogyan látom, egyre sűrűsödni fognak az ügyek, hiszen haladok az egyre keményebb diktatúra felé. Egyenes ági ügyet még nem találtam, de sok testvért, unokát vagy közeli rokont ért atrocitás azokban a kemény időkben.

A kutatást folytatom,s amint új információ kerül birtokomba, természetesem megosztom!

Mindezeket gondoltam leírni a kommunizmus áldozatainak emléknapján, 2013-ban.

Végh-ág: Ecseri és üllői séták

A mai napon egy kis kirándulást tettünk Ecserre és Üllőre, erre a két Pest-környéki településre. A rövid túra célja az ősök által is látogatott templomok lefényképezése volt.

Üllő

A település honlapján alig vannak érdemi információk, azonban szerencsére mind a templom, mind pedig a világháborús hősi emlékművek könnyen megtalálhatóak; közvetlenül egymás mellett találhatóak a települést hosszában átszelő út mellett, egy kereszteződésnél balra fordulva, ha Budapest felől érkezünk.

 

 üllői katolikus templom

A településről a Babusa család része a családfámnak, két ágon is.

A már korábban írt Végh József (1773-1836) - mint a legrégebbi családtag, akinek még megvan a sírköve az alsónémedi ótemetőben - feleséget ugyanis Üllőről hozott magának, Babusa Terézia Juditot (Babusa Pál és Takács Judit leányát). Babusa Terézia 1780. október 15-én született Üllőn, s 1798. április 30-án ment hozzá Végh Józsefhez Alsónémedin. Két gyermek született a frigyből; Anna, aki 1798. november 8-án született, s hatnaposan hunyt el, 14-én; Mihály gyermekük (1804-1860) több évig volt Alsónémedi bírája. Babusa Terézia 1852. december 24-én hunyt el Alsónémedin, 16 évnyi özvegység után.

Babusa János 1787. augusztus 22-én született Üllőn, Babusa János és Pabulay Anna fiaként. Seregély Annát (1783-1846), a felvidéki "hétszilvafás" nemes Seregély család egyik tagját választotta nőül, s nevelték fel két gyermeküket; Annát (1814-1877) és Jánost (1811-1877). Ezen János fiú lánya volt Babusa Anna (1838-1910), aki a szépanyám volt, s feleségül ment Végh Ferenchez (1833-1913), aki pedig a szépapám. Az Üllőn született Babusa János 1856. február 26-án hunyt el Alsónémedin, közel tíz évnyi özvegységet követően.

A templom melletti világháborús emlékművek feliratai szerint mindkét világégésben két-két Babusa vesztette életét.

Ecser

Ecseren a főtéren található a katolikus templom, s mellette illetve rajta egy-egy világháború emlékmű. Ecserhez a máig ott élő Turcsik család köt engem. A kutatásom során a radixforum-on tett segítségkérésemre Bacsáné Tatai Eleonóra válaszolt, s így az Ő segítségével tudtam időben visszább vezetni a családfát.

Szépanyám, Turcsik Mária 1826. szeptember 29-én született Felsődányban, ami akkor Irsához tartozott, feltehetően egy puszta neve volt (Irsa a mai Alberirsa része). Mária 1846. január 21-én ment férjhez Ócsán Dencsi Menyhérthez (1818-1880), Dencsi András és Vellai Anna fiához. Dencsi Menyhért és Turcsik Mária hét gyermeke közül a hatodik, Rozália (1864-1920) lett később Viola Pál (1857-1933) felesége. Kettőjükről 1912-ben, István fiuk esküvőjén készült az egyetlen - általam ismert - fénykép.

ükszüleim, Dencsi Rozália (1864-1920) és Viola Pál (1857-1933)

Turcsik Mária szülei (Turcsik György és Hubik Katalin) valamilyen kereskedelmi tevékenységet folytathattak vagy valamilyen okból sokat utaztak, ugyanis első három és két utolsó gyermekük Alsópakonyban, a negyedik Soroksáron, míg szépanyám Felsődányban született.

Hubik Katalin 1849. augusztus 29-én hunyt el Pótharaszton (a mai Csévharaszt része), egy napi özvegység után. Férje, Turcsik György 1849. augusztus 28-án halt meg, ugyancsak Pótharaszton, ám az ő születési időpontját pontosan ismerjük. Turcsik György 1792. április 8-án született Ecseren, szülei Turcsik József (1757-1824) és Mifor Ludmilla (?-1832),  míg apai nagyszülei Turcsik János és Blanar Heléna voltak. Ecseren az 1728-as összeírás alkalmával találkozunk először a Turcsik névvel.

A II. világháborús emlékművön - a hátlapon - szerepelnek a polgári áldozatok, akik között ott olvasható Turcsik Mihály neve is.

a II. világháborús emlékmű elölről...

...és a hátsó - polgári - névsor