130 évvel ezelőtt, 1891. február 27-én hunyt el Kósa György, ócsai kántortanító

1815. november 6-án született a Baranya megyei Görcsönyben Kósa József és Lukács Judit gyermekeként.

 

Kósa György születési bejegyzése a görcsönyi anyakönyvben (forrás: familysearch.org)

 

Tanítani – még képesítés nélküliként – 1833. április 25-én kezdett, majd Pécsett végezte el a képezdei tanodát 1838. szeptember 29-én. Első felesége Lukácsi Terézia (1823k-1865) volt, akitől három gyermeke született. 1852-es, kunszentmiklósi esküvőjük időpontjában Apostagon volt kántortanító. 1859. július 7-én újra tanítói vizsgát tett Peregen, egy császári rendelkezés miatt.

1863. május 14-én Klotild lányuk már Ócsán született, így innentől már biztos kántortanító a faluban. Miután felesége a harmadik gyermekük születése utáni 10. napon elhunyt, öt és fél évvel később, 1870. október 26-án Ócsán kötött házasságot a félegyházi születésű Potyesz Ágnessel (1843-1909).

1863 és 1891 között volt ócsai kántortanító, az utolsó két évet leszámítva egyedül oktatta az ócsai római katolikus gyermekeket. Az 1861/62-es tanévről tudunk pontos adatokat, akkor 50 fiú és 44 lány tanult az elemi iskolában, így megállapíthatjuk, hogy ócsai tanítósága elején 90-100 gyermeket kellett oktatnia Kósának az 1850 körül épült, egytantermes iskolaépületben, ahol 51 négyzetméteren voltak a diákok. Ittléte alatt Kósa naponta helyettesítette a plébánost, ugyanis filiaként az alsónémedi pap csak minden harmadik vasárnap jött át misézni, káplánjai hol helyettesítették, hol nem, így például a temetéseket is a kántortanító végezte. (az egyházközség önállósodási kísérleteit rendre elutasította a püspök)

Kósa György, mint a temetési szertartást (is) végző személy volt Ócsán (forrás: VPKL Adatbázis)

Az 1868-ban elfogadott, úgynevezett Eötvös-féle népoktatási törvény alapján felállított iskolaszéknek haláláig jegyzője volt, mint országszerte mindenhol a kántortanítók. A törvény szerint az alábbi tantárgyakat kellett tanítani az elemi iskolákban: olvasás, írás, számolás, hittan-erkölcstan, anyanyelvi nyelvtan, történelem, földrajz, természetrajz, a fizika elemei („különös tekintettel a helyi vidékre és életmódra”), polgári jogok és kötelezettségek, mezőgazdaság, ének, testgyakorlás. A diákok folyamatos hiányzása sokszor állította nehéz helyzet elé Kósát, ugyanis jelentést kellett tennie mind a községi, mind az egyházi hatóság felé, ami feszültséget generált a szülők és a kántortanító között.

1888-ban nyugdíjba szeretett volna menni Kósa, így az iskolaszék megengedte, hogy segédtanítót alkalmazzon - az iskolaszék Leffelholcz János pélyi tanítót választotta meg 1889-ben (Leffelholcz nagybátyja korábban örkényi kántortanító, majd jegyző, később pedig országgyűlési képviselő volt; vélhetően az egyházközség önállósodásának hathatós segítségét remélték az egyházközségi tagok egy ilyen rokon pozícióba hozásával). Kósa György azonban nem volt megelégedve az új segédtanítóval, így egyenesen a püspöknek írt levelet 1890. szeptember 17-én. Ebben leírta, hogy „57 éve eszem a tanítói rögös pálya keverves kenyerét; ezen 57 évből 30 évet Ócsán a róm. kath. iskolában töltöttem.” A község és az iskola iránt is kifogástalanul dolgozott Kósa, „senkinek kifogása ellenem nincs, mert nem is lehet. Mégis vén napjaimra az uj segédtanító elkeseríti életemet, mert rosszakaratú ármánykodásaival hozzám való illetlen – ha szabad így kifejeznem magam, goromba magaviseletével tisztességgel s annyi éven át becsülettel viselt hivatalomból ki akar túrni, vagy legalább ezen állásom jövedelmének egy fele részét tőlem elvonni, s e czélból a hitközség tagjai között pártoskodik, azokat ellenem uszítja, azok előtt engem ócsáról, hogy reábírja őket, miszerint eddig élvezett jövedelmem fele részét neki adják. (...) Használ-e az a népnevelés ügyének, ha épen a nép egyik vezetője tanítója hinti a meghasonlás konkolyát, s megbontja a róm. kath. hitközség tagjaninak eddigi szép egyetértését?” Kérte az ügy kivizsgálását a püspöktől. Az ügyet Begyáts Lénárd sári plébános, s kerületi tanfelügyelő vizsgálta ki, aki december 13-ai jelentésében örömmel számolt be a püspöknek, hogy „a kellemetlen ügy ki van egyenlítve.” Mindkét felet meghallgatta, ám akkorra már semmilyen viszályt nem látott a felek között. A viszály azonban továbbra is megmaradt a felszín alatt. 1891. január 12-én új ócsai segédtanítót választottak, Esztergályos Károlyt. 

Kósa György 1891. február 27-én hunyt el Ócsán, hagymáz (kiütéses tífusz) következtében, a faluban temették el március 1-jén. Sajnos sírja ma már nem megtalálható.

Kósa György halotti bejegyzése az alsónémedi anyakönyvben (forrás: VPKL adattára)

Kósa halála után pár hétig maradt csak Ócsán Esztergályos Károly, akinek botrányos körülmények között kellett elmennie Ócsáról, de ez már egy másik történet...