2022. november 11., péntek

Örkény I. világháborús hősi halottjai I. rész: Volecz Károly, akinek neve egy emlékművön sem szerepel

Volecz Károly 1888. október 8-án született a Heves megyei Ludas 10. számú házában, Volecz Anna törvénytelen gyermekeként.

Volecz Károly születési bejegyzése a detki római katolikus anyakönyvben (forrás: familysearch.org)

Hogy mikor került Örkénybe, azt pontosan nem tudjuk, de vélhetően jóval 1914 előtt, ugyanis később két örkényi lakos is azt nyilatkozta, hogy „gyerekkora óta ismeri”. 1914-ben már bizonyíthatóan Örkényben dolgozott munkásként a vasút szolgálatában, itt ismerked(het)ett össze a pusztavacsi származású Juris Máriával. Mária 1912. október 18-án és 1914. május 6-án egy-egy egészséges fiúnak adott életet (Károly és József), akiket törvénytelen gyermekekként írtak be a katolikus anyakönyvbe. A fiúkat „törvényesítették” azzal, hogy Volecz és Juris június 13-án házasságot kötött a helyi Szent Lipót templomban. Hogy a gyermekek vér szerinti apja volt-e Volecz, azt nem tudjuk. A korábbi „vadházasság” tényét erősítheti, hogy az első gyermek a későbbi férj keresztnevét kapta – korábban rendszeres volt, hogy az elsőszülött gyermek a szülő keresztnevét kapja.

Volecz Károly és Juris Mária házassági bejegyzése az örkényi római katolikus anyakönyvben (forrás: VPKL)
Az örkényi római katolikus templom egy 1914-ben feladott képeslapon (forrás: saját gyűjtemény)

A családfőnek volt egy szőlője a Tinójárási dűlőben, valamint egy háza udvarral, kerttel és gazdasági épülettel, összesen 1030 négyszögölen. A fiatal pár azonban nem sokáig élhette a boldog házasok életét – hat héttel később ugyanis, július 28-án a Monarchia hadat üzent Szerbiának és kitört az első világháború. Volecz Károly 1914. augusztus 2-án vonult be Budapestre az I. honvéd gyalogezred munkásosztagához az országosan kiadott mozgósítási parancsra. Feleségével szinte naponta váltottak levelezőlapot, melyekben „mindig azt írta, hogy egészséges”. Októbertől azonban nem jött több levél, csak már az orosz hadifogságból, 1915. május 1-jén. Ekkor Kisázsiában, Kraszna Rocka/Kraszna Voczká/Krasznovická-n volt hadifogolytáborban[1]. Az ócsai királyi járásbíróság iratanyagában[2] megtalálhatóak Volecz Károly holttányilvánítási iratai. Ezek szerint Turkesztánban (Közép-Ázsia) volt hadifogoly, az egyházi anyagban is említett Krasznovická-ban.

Juris Mária kihallgatási jegyzőkönyve férjével kapcsolatban (forrás: VPKL)

A feleség előbb a polgári holttányilvánítási eljárást indította el, így a helyi anyakönyvvezető 1921. június 10-én bejegyezte Volecz halálát. Itt az alakulatát przemysl-i munkásosztagként adták meg[3]. Két nappal később, június 12-én a feleség kezdeményezte férje egyházi holttányilvánítását[4] is a helyi plébánosnál. Egy erre az esetre rendszeresített formanyomtatványon kellett minden információt megadnia férjéről, s lehetőleg tanúkkal igazolva. Ezekből az iratokból kapunk információt Volecz haláláról. Zátrok János örkényi lakos eskü alatt vallotta, hogy ott volt Volecz mellett a hadifogolytáborban, ahol négy napi betegség után, 1915. augusztus 20-án elhunyt, ott volt a temetésén, ő is a hantolók között volt. Zátrok még azt is elmondta katonatársáról, hogy mindig szeretettel beszélt feleségéről és a gyermekeit is emlegette. Szintén látta holtan a koporsóban Voleczet Ulicska János örkényi lakos a hadifogolytáborban. A bemutatott iratok alapján a váci püspök a holttányilvánítási eljárást lezárta, így nem volt akadálya, hogy az özvegy újra egyházi házasságot kössön. Így Juris Mária 1921. július 3-án házasságot kötött a helyi 32 éves földművessel, Petrányi Jánossal. A házaspár további életét nem kutattam.

Juris Mária második házasságkötése az örkényi római katolikus anyakönyvben (forrás: VPKL)

Volecz Károly neve sajnos nem szerepel sem születési helyén a ludasi, sem pedig későbbi lakóhelyén, az örkényi hősi emlékművön. Legyen áldott az emléke!

TISZTELET A HŐSÖKNEK!

A ludasi hősi emlékmű (forrás: kozterkep.hu)

A ludasi hősi emlékművön olvasható névsor (forrás: kozterkep.hu)

Az örkényi hősi emlékmű egy 1928-ban feladott képeslapon (forrás: saját gyűjtemény)

Az örkényi hősök névsor az emlékművön I. tábla (forrás: saját fénykép)

Az örkényi hősök névsor az emlékművön II. tábla (forrás: saját fénykép)

A kutatásomhoz segítséget nyújtott a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, a Magyar Nemzet Levéltár Pest Megyei Levéltára, de az életrajzi adatok összeállítása nem sikerült volna a familysearch.org nélkül.



[1] Ezt a várost nem sikerült beazonosítani. Mivel Kis-Ázsia nagyjából a mai Törökországnak felel meg, ott nem valószínű, hogy hadifogságban volt, ugyanis a törökök a magyarokkal egy oldalon harcoltak a világháborúban. Valószínűbb a szibériai Krasznojarszk, ahol például a szomszédos településről, Gyónról származó Gyóni Géza (1884-1917) költő hunyt el, szintén hadifogságban.

[2] Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára VII. 4. Ócsai királyi járásbíróság iratai a) Peres iratok 9. doboz (1921) 1921/1631 számú iratköteg.

[3] A przemysl-i katonáskodást azért valószínűsíthetjük, mert Gyóni Géza is ott esett hadifogságba, és így vélhetően egy hadifogolytáborba is kerültek.

[4] Váci Püspöki Levéltár 1. A Püspöki Hivatal iratai bm. Mortis declarationis 1865-1922 1. doboz 2808/1921 számú iratköteg.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése