Egy véres március 15-e Bugyin, 1949-ben

1949. március 14-én este bált rendeztek Bugyin, a Loviscsek-vendéglőben (a későbbi Paprika csárdában). Ahogy telt-múlt az idő, a bálozók a mulatós dalok mellett hazafias, Kossuth-nótákat is énekeltek. A mulatozás közben konfliktus alakult ki a pultos és néhány fiatal vendég között, utóbbiak ugyanis saját borukat vitték be és itták.

A használaton kívüli volt Loviscsek-vendéglő, majd Paprika csárda 2024-ben (forrás: saját fotó)

Ekkor lépett be egy nemrég a faluba helyezett rendőr a helyiségbe és felszólította a legényeket, hogy menjenek haza. Ők azonban inkább addig invitálták a rendőrt, „mígnem leültették, leszorították a székre és beléöntötték a bort”. Mivel szolgálatban, egyenruhában volt a rendőr, ő ezt hatóság elleni erőszaknak fogta fel és ment a községházán lévő őrszobára jelentést tenni. A fiatalok követték. A szolgálatban lévő másik rendőr az őrszobánál egy üres géppisztollyal próbálta meg feltartóztatni a legényeket, ők azonban nem ijedtek meg. Egyikük – Kubik István – kikapta a rendőr kezéből a géppisztolyt és a lépcső korlátjához csapkodva darabokra törte. A megrémült rendőr az út túloldalán (a római katolikus templom melletti második házban) lévő postára futott és telefonált Dabasra. Onnan pedig érkeztek a „rendfenntartók”, az elején csak néhány autóval

A községháza és a volt posta lebontott épülete, jelenleg az iskola parkolója (forrás: saját fotó)

Másnap, 15-én már tizenöt-húsz autóval mintegy kétszáz ávós lepte el a falut, a razzia több napon át tartott. Keresték a mulatozó fiatalokat és a „felbujtóikat”. Nem a történtek tisztázása volt a céljuk, hanem a tehetősebb gazdák és az értelmiség megbüntetése. Ne feledjük, a Rákosi-korszakban a kulákoknak nevezett tehetősebb paraszti réteget és az előző rendszerben tanult értelmiséget a nép ellenségének kiáltották ki a kommunisták. Felbujtó pedig bárki lehetett a rendőrök felfogása szerint. A tagadásnak nem sok értelme volt, a kommunista erőszakszervezet veréssel szerzett magának „igazat”. A kommunista „igazságszolgáltatás” a beismerő vallomást előrébb valónak tartotta, mint a tanúvallomásokat, egyéb bizonyítékokat.

Az ávósok húsz-harminc férfit gyűjtöttek be a községházán lévő őrszobába, és ütötték őket agyba-főbe. Az eseményeket a helyszínen irányította Péter Gábor, az ÁVH vezetője. Ő volt az, aki rámutatott a falu közepén álló Siklósi István-féle házra is, amit azonnal el is vett a borbélymestertől rendőrőrs céljára – a család így hajléktalan lett. Szalai Béni az utcán sétált, mikor hirtelen odakanyarodtak mellé és a földre rántották, rúgták, verték, taposták, majd a lábánál fogva húzták be a kocsiba. Később elengedték és a Kossuth utcai kocsmájában (a későbbi művelődési házban) vacsorát kellett adnia az ávósoknak – a rántottához való hatszáz tojást alig tudták összeszedni a faluban. Később arra kényszerítették az összevert Szalait, hogy a felesége szeme láttára fél lábon ugrálva kukorékoljon. A megaláztatást nem bírta elviselni, nem sokkal a történtek után öngyilkos lett – a saját pincéjében felgyújtotta magát. 

A volt Szalai-kocsma épülete napjainkban kínai ruházati üzlet (forrás: saját fotó)

Bossányi Jenő gyógyszerésznek annyira szétverték a talpát gumibottal, hogy hetekig nem tudott lábra állni, a felesége szolgált ki a patikában. Arról vallatták, hogy kik biztatták a fiúkat rendszerellenes tüntetésre.

Bossányi Jenő volt bugyi gyógyszerész időskori fényképe (forrás: Bossányi családi archívum)

Varga Ernő református lelkészt sem kímélték az ávósok, Drahos Imrének a csontjait törték össze. Az idős Sáska Sándor fejét előbb az udvarán lévő kádba nyomták, a jég alá, így akartak kicsikarni tőle, hogy ő volt a felbujtó. Czanik Istvánt úgy megverték, hogy az egyik veséje sohasem működött már rendesen, pedig sógora, dr. Abay Frigyes, a község orvosa mindent megtett a gyógyulásáért. Többen is voltak, akik az átélt megaláztatások következtében öngyilkosok lettek.

16-án a félholtra vert bugyi férfiakat teherautóra dobálták. A módszert, miként kell velük bánni, maga Péter Gábor mutatta meg a beosztottjainak – a fekvő, összevert emberekre úgy ugrott rá, hogy cipője sarkával minél több csontot törjön össze. Előbb a gyűjtőfogházba, majd az Andrássy út 60.-ba szállították a bugyiakat. A hírhedt ÁVH-központban Énekes Sándor bugyi tanítót is egy életre megnyomorították úgy lelkileg, mint fizikailag.

Aki túlélte a megpróbáltatásokat, annak Kistarcsa következett, majd Recsk volt a végállomás – Drahos Imre is innen szabadult 1953 szeptemberében. Az ’50-es években erősödött a kommunista terror, kiépült a diktatúra. A bugyiakat (és még sokan másokat) rengeteg megpróbáltatás ért...

A recski foglyok névsora - köztük bugyi áldozatokkal ITT olvasható.

 

Források:

Czagányi László: Bugyi község története II. kötet (2000)

Nagy András Gábor: Privát történelemóra (In.: Bugyi Lakossági Tájékoztató 2003 márciusi szám 10-11. oldal)