Az alsódabasi Szemere család

A Dabasi Újság 2024 áprilisi számában olvasható egy cikk Valentyik Ferenc tollából Benedek Dezső (1882-1941) gyóni zsidó polgár életéről. Az írás szerint felesége, az örkényi születésű Langfelder Lenke (1893-1944), leánya, Brust Béláné Benedek Katalin (1918-1944), veje, Brust Béla (1907-1943) és unokája, a kis Brust Évike (1938-1944) mindannyian a holokauszt áldozatai lettek. Saját kutatásom alapján biztos, hogy Benedek Dezső anyósát, Langfelder Kálmánné Wicz Bettit (1866-1944) is Auschwitzban ölték meg. (az örkényi Langfelder családról már írtam korábban a blogon)

A cikk azonban nem említi Benedek másik lánya és veje történetét. Ennek próbáltam meg utánajárni.

Az elsőszülött gyermek, Benedek Zsuzsanna 1913. július 24-én látta meg a napvilágot Gyónon. Mindössze 19 éves volt, amikor feleségül ment a budapesti születésű Szemere Istvánhoz szülőfalujában, 1932. augusztus 21-én. De hogyan találkozhattak? Talán egy pesti mulatóban vagy egy moziban? Ezt nem tudhatjuk, mindenesetre az biztos, hogy a szikrát beindító pillanathoz nem kellett a fővárosba utaznia a fiatal lánynak. Szemere István ugyanis az alsódabasi Schwarczkopf családnak volt az egyik ifjú leszármazottja, akiknek Felsődabason volt szőlőbirtokuk. István 1906. október 19-én még Budapesten Schwarczkopf Salamon Dezső és Engel Etelka fiaként, ahová vélhetően üzleti megfontolásból költöztek a szülei. 1913-ban a belügyminiszter engedélyével a családfő és két gyermeke, a fenti István és Erzsébet Szemere névre magyarosították a nevüket.

Alsódabasi látkép egy 1910-es évekbeli képeslapon (saját gyűjtemény)

Alsódabasi utcakép egy 1910-es évekbeli képeslapon (saját gyűjtemény)

(A Schwarczkopf család tagjai már az első, 1877-es választói névjegyzékben is szerepelnek, mint alsódabasi kereskedők. Salamon apja, az ekkor 38 éves Ignác (1838-1896) és annak apja, a prágai születésű, ekkor 69 éves Lázár (1807-1888) is megbecsült és vagyonos tagjai lehettek a helyi társadalomnak, hiszen mindketten háztulajdonosként és jövedelmező „vállalkozóként” éltek a településen. A korabeli jogszabályok szerint az a legalább 20 éves férfi, akinek például jövedelme alapján 105 forintot elérő adóalapja volt vagy három lakrésszel rendelkező házat birtokolt, szavazójogot nyert. Választó lehetett még az, akinek a régi jog, a föld jog vagy az értelmiségi jog azt biztosított. Alsódabason 1877-re 82 választópolgárt írtak össze)

Visszatérve Istvánra – az ifjú férj 1932-ben már ősei településén, Alsódabason volt gazdálkodó, a későbbi miniszterelnöktől Dinnyés Lajostól (1901-1961) bérelt földet. Nem is csoda, hogy egyik esküvői tanújuk is Dinnyés lett, míg a másik sógora, dr. Salgó Jenő orvos. A szülők az 1920-as évek második felében költözhettek el a fővárosból, felsődabasi birtokukon gazdálkodtak, a Fő utca 130. szám alatt éltek, ahol fűszer- és vegyeskereskedést is üzemeltettek.

Az alsódabasi járási anyakönyvek szerint a Szemere-Benedek házaspárnak nem született gyermeke. A dolgos esztendőket, a szép jövő ígéretét azonban kettészakította a háború és a Magyarországon is egyre erősödő állami antiszemitizmus. 1944-ben szülőket, Szemere Salamon Dezsőt és Engel Etelkát megfosztották vagyonuktól, emberi méltóságuktól, előbb a lajosmizsei gettóba, majd onnan a monori gyűjtőtáborba, az akkori téglagyárba hurcolták. A halotti anyakönyvek szerint Salamon itt hunyt el – a monori elöljárósági iratok közt nem találtam feljegyzést elhunytáról. A feleségét még embertelen körülmények között Auschwitzba szállították, ahol – a 65 éves kora miatt – vélhetően rögtön megölték. Mindkettőjük neve olvasható a dabasi Holokauszt Emlékpont emléktábláján.

A járási áldozatok emléktáblája a dabasi Holokauszt Emlékpontban (forrás: az Emlékpont Facebook-oldala)

A házasok, István és Zsuzsanna túlélték a borzalmakat és Budapesten kezdtek új életet – itt született gyermekük, a kis Istvánka 1946. szeptember 18-án. Zsuzsanna még többször is tanúskodott a II. világháború utáni igazolóbizottságok előtt az alsódabasi/gyóni eseményekről, személyekről.

Az 1956-os forradalom alatti és közvetlenül utáni időszakban a család is azok közé a 18 000 magyar zsidó közé tartoztak, akik elhagyták Magyarországot és Ausztriába menekültek. A menekültkártyájuk szerint 1956. december 21-én érkeztek Bécsbe, ahonnan fél év múlva, 1957. július 18-án indultak Ausztráliába.

A Szemere család menekültkártyája (forrás: jdc.org)

A család sikeresen megérkezett az újhazába. A családfő azonban nem élt már sokáig, Szemere István 1961. november 8-án elhunyt. Sírja ma is megtalálható a melbourne-i főtemetőben. Özvegye, Benedek Zsuzsanna és kisfiuk, Szemere István sorsát még kutatom...

Szemere István sírja Melbourne-ben (forrás: billiongraves.com)

István testvére és sógora szintén túlélték a holokausztot. Szemere Erzsébet Budapesten hunyt el, a Kozma utcai zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra.

Szemere Salamon Dezső közeli családtagjainak családfája saját kutatás alapján