 |
| Az emlékmű az eredeti helyén egy 1930-as évekből származő képeslapon, utólag színezve (forrás: saját gyűjtemény) |
Az
első világháború végén, de különösen az utána következő 15 esztendőben mind
több és több település vagy valamilyen intézmény vezetése állított emléket a nagy
háborúban elhunytaknak. Már az első világháború (1914-1918) elején, 1915-ben
kiadott Sándor János belügyminiszter egy körrendeletet a hadi emlékművek
emeléséről. A rendeletben a miniszter közölte, hogy a frissen felállított Hősök
Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB) „a megemlékezés
megörökítésének legalkalmasabb módját az emléktábla, vagy szabadon álló emlékmű
létesítésében látja s azt reméli, hogy a városok és községek sietve fogják
törvényhatóságaik és községi elöljáróságaik utján elhunyt hős szülötteik iránti
kegyeletből megszerezni ez emlékműveket.”[1] A HEMOB „Szabadon álló hadiemlékek, katonasírok, emléktáblák és
emléklapok” című, 1916-ban kiadott kiadványában már katalógusba foglalt
emlékmű-kínálattal is jelentkezett.
Az 1917. évi VIII. törvénycikk („A
most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről”)
azonban már kötelességként írta elő a településeknek a hősi emlékek
felállítását. A törvény második paragrafusa szerint „Minden község (város)
anyagi erejének megfelelően, méltó emléken örökíti meg mindazok nevét, akik
lakói közül a most dúló háborúban a hazáéit életüket áldozták.”[2]
Ugron Gábor belügyminiszter körrendeletében elismerte, hogy „kis- és
nagyközségekben megfelelő lehet egy egyszerű művészies kivitelű érc- vagy
márványtábla, amelyet valamely középület falán helyeznek el. Nagyobb és
tehetősebb községben azonban teljesen önálló emlékmű lesz egyedül méltó
kifejezője a kortársak köteles hálájának, és ébrentartója az utókor hazafias
kegyeletének. […] Az emlékművek helyének jó megválasztása szintén elsőrendű
fontosságú. […] megfelelőbbnek látszik a község belterületén választani ki erre
a célra a legszebb helyet, hogy a hősök emlékezete mintegy állandóan a község
lakosai közt éljen, hogy a megbecsülés mértéke ebben is méltó kifejezésre
jusson, és hogy ez a megbecsülés is segítsen a háború rokkantjainak,
özvegyeinek és árváinak lelkéről lehetőleg eloszlatni a bánat felhőit, és
ébrentartani a késő utókor számára is a hazaszeretet, az önfeláldozás és a
kötelességteljesítés nemes érzéseit.”[3]
A vesztes világháború utáni zűrzavarban és anyagi bizonytalanságban az emlékművek ügye nem volt elsődleges a települések számára. 1921 után azonban egyre nagyobb számban érkeztek megrendelések a HEMOB-hoz, ahol több száz típustervet tartalmazó szoborkatalógusból választhattak a megrendelők.
A hatóságok csak a HEMOB által művészi szempontból elfogadott tervek megvalósítására adhattak ki engedélyt, amit a Belügyminisztérium több körrendeletben is megerősített. A díjtalan tanácsadó szervként is működő bizottság 1923 augusztusában kiadott tájékoztatója az emlékművek formáját is meghatározta.[4]
Alsónémedin 1924. február 5-én tartott a községi képviselőtestület közgyűlést. Jelen volt Surányi István bíró, Csontos József jegyző, Kiss Albert, Acsai Miklós, Surányi Antal, Nyáradi János, ifjabb Györgyövics Pál, Somogyi Péter, Juhász Sándor, Jalics Ferenc, Szabó Balázs, Ribárik István, Garai Pál, Borbély László, Szabó A. Pál, Z. Kiss Menyhért, Zupka Béla, Szlovicsák József, Kiss Flórián, Kurta József, Z. Kiss József, Garay Miklós, idősebb Józan Pál képviselőtestületi tagok és Schaffuer Béla nyugalmazott huszárkapitány, a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB) kiküldöttje.
A 8/1924. napirendi pontban Schaffuer Béla ismertette az 1917. évi VIII. törvénycikkelyt és a 20331/1922. számú belügyminiszteri rendeletet, s hazafias és kegyeletteljes szavakkal méltatta az elesett hősök emlékét. Bemutatta továbbá a HEMOB által jóváhagyott emlékmű-tervezeteket, s felkérte a képviselőtestületet, hozzon döntést egy emlékmű felállításáról. A közgyűlés a 8/1924. számú határozatában kimondta, hogy „a hősök emlékét méltó módon megörökíti. Erre a célra kiválasztotta Márkusz[5] Béla szobrászművész U I. jelzésű tervét, melynek költségét 130 m/m búza értékben megállapítja,- a mellékköltségre pedig 30 m/m búza értéket szavaz meg,- ez utóbbit azonban lehetőleg házi kevelésbe??? fogja keresztülvinni. Ezen költséget a község közpénztárából, részint a költségvetési feleslegből, részint az előre nem látott bevételekből fogja fedezni. Utasítja az elöljáróságot, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg úgy, hogy az emlék f.é. május végén leleplezhető legyen. A szerződés megkötését,- az Országos Bizottság utján az elöljáróságot utasítja.”[6]
 |
| Alsónémedi 1924. február 5-ei képviselőtestületési közgyűlésének jegyzőkönyve... (forrás: MNL PVL) |
 |
| ... és a második oldala (forrás: MNL PVL) |
Az emlékművet nem állították fel tavasszal, azonban az országgyűlés 1924 májusában elfogadta a Hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapjának szentelő törvényt[7], a nemzeti ünneppé tett ünnepnapot a magyar nemzet a hősi halottak emlékének szentelve. Vélhetően a községi vezetők tudtak erről a törvénytervezetről korábban, s ezért szerették volna, hogy már májusban álljon az emlékmű.
A szeptember 3-ai közgyűlésen – a később vitéz-zé avatott – Csontos József jegyző kérte a hősök emlékszobrának felállítási helyét meghatározni, s rendelkezzen, milyen neveket véssenek a szoborra; az emlékmű ugyanis elkészült, s a szobrász sürgeti annak átvételét. A közgyűlés az 56/1924. számú határozatában rögzítette, hogy a „képviselőtestület a szobor felállítási helyét a gyűlés végén a helyszínen fogja megállapítani; fekete betűk bevégzését határozza el s felhatalmazza elöljáróságot ez ügyben szükséges intézkedés megtételére.”[8]
 |
| A közgyűlés 56/1924. számú határozata (forrás: MNP PVL) |
A szeptember 20-ai közgyűlésen a jegyző előadta, hogy a hősök szobra pár nap alatt készen lesz, s mivel felállítása a község (és nem a szobrász) feladata, annak szakszerűségét csak egy szakember kivitelezheti, így az elöljáróság kérte a képviselőtestület felhatalmazását, hogy egy szoborbizottságot felállítsanak, s az tárgyaljon egy szakemberrel a felállításról és a szobor leleplezés körüli teendőkről. A közgyűlés a 61/1924. számú határozatával megadta a felhatalmazást, s beválasztotta a szoborbizottságba a református lelkészt és az elemi iskola rektorát, a római katolikus plébánost és a római katolikus elemi iskola kántortanítóját, Garay Miklós községi bírót, Csontos József jegyzőt, valamint Surányi Antalt és Juhász Gábort.[9]
 |
| A közgyűlés 61/1924. számú határozata (MNL PVL) |
A hősi emlékmű felállításának pontos dátumáról a hivatalos iratok nem adnak információt. Ribarik István római katolikus plébános a Historia Domust nem vezette ezekben az években, azt csak utólagosan írta be a meglévő iratok alapján a következő plébános, Sisa Imre. Ezen utólagos bejegyzés alapján tudjuk, hogy a hősök emlékszobrát 1924 októberében állították és szentelték fel.
 |
| Bejegyzés a Historia Domusból (Forrás: alsónémedi római katolikus Historia Domus I. kötet 56. oldal, VPKL) |
Az emlékmű felállításáról tudósított a Tolnai Világlapja is. Mivel az újság október 22-én jelent meg, így a szentelés időpontját 1924. október 1. és 21. közé tehetjük. Az újságban lévő fénykép és rövid leírás szerint a szoborra 140 hős nevét vésték fel, s a felszentelésen ott volt Agorasztó Tivadar pest megyei alispán, vitéz Vida ezredes, a honvédelmi miniszter képviselője és Szántó Pál főszolgabíró[10]. Az emlékművet az akkori római katolikus elemi iskola előtti téren állították fel, a mai Hős utca elején.
 |
| Az 1924-es avatás egy fényképen (forrás: Szegvári Tibor gyűjteménye) |
 |
| Az avatás egy sajtófotón (forrás: Vasárnap 1924. november 2-i szám 3. oldal) |
 |
| Az avatás egy másik sajtófotón (forrás: Tolnai Világlapja 1924. október 22-i szám 43. oldal) |
Az alsódabasi járásban ugyancsak 1924-ben állítottak emlékművet a világháborúban elhunyt hősöknek Alsódabason és Sáriban.
 |
| Fotólap az alsódabasi emlékműről (forrás: saját gyűjtemény) |
 |
| Képeslap a sári emlékműről (forrás: saját gyűjtemény) |
Az emlékmű gondozását a hősi halált haltak családtagjain kívül a község is szívénviselte, ugyanis még az 1944. évi költségvetésben is elkülönítettek 100 pengőt a hősi kert gondozójának díjára, valamint 50 pengőt a koszorúra[11].
 |
| Alsónémedi 1944-es költségvetésének részlete (forrás: MNL PVL) |
Az emlékmű később átkerült az 5-ös főút másik oldalára, környezete ma is rendezett, a műalkotás szépen felújítva hirdeti a hősök neveit.
Az
emlékmű az utóbbi évtizedekben kétszer is kiegészült egy-egy emléktáblával: 2006-ban
Trianonra, 2014-ben pedig az I. világháború kitörésének és az alsónémedi hősök emlékére.
 |
| A trianoni emléktábla (forrás: saját fotó) |
 |
| Az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára állított tábla (forrás: saját fotó) |
 |
| Az alsónémedi emlékmű 2024 szeptemberében (forrás: saját fotó) |
Markup
Béla, a hősi szobor alkotója
.jpg) |
| Markup Béla fényképe (forrás: Tolnai Világlapja 1912. január 28-i szám 271. oldal) |
1873. augusztus 23-án született Hámorban, a később Miskolchoz csatolt településen. A híres szobrász, Strobl Alajos tanítványa volt a budapesti Országos Magyar Mintarajziskolában. Első sikereit állatszobraival aratta, ma is megtekinthetőek például az Országház lépcsőin lévő kőoroszlánjai vagy a Széchenyi gyógyfürdő kupolacsarnokának hattyúi és delfinjei. Külföldi tanulmányutakon is csiszolta tudását, eljutva így olasz, francia és német művészeti centrumokba. Az első világháborúban bevonult katonaként már 1914 végén hadifogságba esett, s végül 1920 elején tért haza a Japán melletti Vlagyivosztokból. A hadifogság azonban nem törte meg pályáját, ahogy előtte, úgy 1920 után is hazai és nemzetközi díjakkal ismerték el művészetét. Markup egyik alkotását rendelte meg az ócsai elöljáróság is, a szomszéd településen 1926-ban avatták fel a hősi emlékművet – rajta alsónémedi vonatkozású nevekkel.
A szintén Markup-féle hősi emlékmű Ócsán (forrás: saját fotó)
Markup Béla 1945. július 3-án hunyt el
Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Érdekesség, hogy sírkövét
saját maga faragta.[12]
 |
| Markup Béla talán legismertebb alkotásai az Országházat őrző oroszlánok (forrás: saját fotó) |
[1]
Magyarországi Rendeletek Tára, 1915. Budapest, 1915. 831-833.
[2]
A törvény szövege: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7380
(2024.06.15-ei letöltés)
[3]
Magyarországi Rendeletek Tára, 1917. Budapest, 1917.1913-1916.
[4]
SOMFAY (2012) 120. oldal
[5]
elírás, helyesen: Márkup
[6]
MNL PVL V. 1007. Alsónémedi képviselőtestületi közgyűlés jegyzőkönyve 1918-1924
kötet, 373-374. oldal
[7]
1924. évi XIV. törvénycikk, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92400014.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D39
(letöltés: 2020. december 28.)
[8]
MNL PVL V. 1007. Alsónémedi képviselőtestületi közgyűlés jegyzőkönyve 1924-1930
kötet, 11. oldal
[9]
MNL PVL V. 1007. Alsónémedi képviselőtestületi közgyűlés jegyzőkönyve 1924-1930
kötet, 13. oldal
[10]
Tolnai Világlapja 1924. október 22-ei szám 43. oldal
[11] MNL PVL V. 1007. D/ b) Alsónémedi elöljáróság vegyes iratai 1. doboz
[12] https://hu.wikipedia.org/wiki/Markup_B%C3%A9la (letöltés: 2020. december 28.)
