A taksonyi hősi emlékmű avatásának egy eddig ismeretlen fotója

85 éve, 1937. július 11-én avatták fel a római katolikus barokk templom déli oldalán a taksonyi hősi emlékművet, mely 74 első világháborús hősnek állít emléket. Nemrég került a gyűjteményembe egy, a FOTÓ STÚDIÓ pecsétjével ellátott fénykép az avatási ünnepségről. Átnézve az interneten található információkat és Nagy Lajos Zoltán: Taksony község története című könyvét, így megállapítható, hogy egy eddig publikálatlan fotó került hozzám. A már említett könyv 126. oldalán látható egy fotó ugyancsak az avatásról, amin az előtérben beszélget József főherceg és Wieland Mihály taksonyi plébános – a két kép vélhetően egy sorozat része.

Az eddig ismeretlen fénykép: az emlékműnél, koszorúval a kezében József főherceg (saját gyűjtemény)

 

a fénykép hátoldala, rajta a pecséttel (saját gyűjtemény)

A 4 méter magas emlékműhöz öt márványlépcsőn lehet feljutni. Az emlékmű központi része egy obeliszk, amin egy életnagyságú katona áll, puskával a kezében, mintha épp rohamozna. A szobor a helyi születésű Ruff András (1885-1961) szobrász és Scheiermann Jakab képzőművész alkotása; nevüket a szobor talapzatán jelezték is. Az obeliszk talapzatán az előlapon a "Becsülettel a hazáért 1914-1918" felirat látható, valamint a Kossuth címer. A másik három oldalon márványtáblákon a harcokban elesett 74 hős neve található. Az obeliszk tetején a Szent Korona látható.

Egy 1938. július 26-ai keltezésű taksonyi képeslap (saját gyűjtemény)

„Az ünnepségen a vármegye vezetőin, a falu elöljáróságán és természetesen a lakosságon kívül, meghívott vendég volt Habsburg József főherceg a Magyar Országgyűlés Főrendházának örökös tagja. A Historia Domus feljegyzése szerint, a magas rangú küldöttséget üdvözölni a cserkészek kerékpárral a falu határához mentek.

Egy 1995-ös taksonyi képeslap, rajta az emlékmű részlete (saját gyűjtemény)

Az ünnepély programja:

- délelőtt 9:55 József főherceg tábornagy Úr Ő királyi Fensége fogadása a község határában a vármegye képviselőjének vezetése alatt,

- onnan a fogadóküldöttség, továbbá lovasbandérium és kerékpáros leventék kíséretében iskolások és leventék sorfala mellett az Erzsébet utca Nagy Templom utca és Fő úton át bevonulás a templomba,

- ahol a helybeli helyettes esperes plébános fogadása után Burcs Rudolf kerületi esperes jelenlétében, ünnepi szentbeszédeket mondtam magyar-német nyelven, majd ünnepi szentmisét tartottam Kern József és Niedermann László soroksári káplánok és Nagy Árpád váci egyházmegyei kispap asszisztálása mellett.

Szentmise után a templom melletti Hősök terén az avatási ünnepély:

1. Himnusz. Énekli a helybeli dalárda, karvezető Borbás János igazgató tanító.

2. A szobor beszentelése és ima a hősökért.

3. Harsányi László járási főszolgabíró felkéri Ő királyi fenségét az emlékmű leleplezésére.

4. Ő királyi Fensége leleplező beszéde, melynek végeztével koszorúját az emlékműre helyezi.

5. Nem, nem, soha! Énekli a dalárda.

6. Hadiárva levente szavalata.

7. Dr. Krűger Aladár kormányfőtanácsos, országgyűlési képviselő ünnepi beszéde.

8. Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország! Énekli a dalárda.

9. Tamássy Andor helybeli író alkalmi ódája.

10. Isten áldd meg, védd hazánkat! Énekli a dalárda.

11. Dr. Babusa József községi főjegyző átveszi a szobrot.

12. Gyászinduló, koszorúk elhelyezése: az egyházközség, hadiárvák, frontharcosok, hadirokkantak koszorúját a helybeli helyettes esperes plébános helyezi el. A község koszorúját Beck József községi bíró helyezi el.

13. Hiszekegy. Énekli a dalárda.

14. Díszelvonulás frontharcos zászlóalj, levente zászlóalj, tűzoltószázad és az összes egyesületek, testületek.

Az ünnepély után az egész község népe és sok idegen egész napon át a hősök szobrához vonult.”[1]

TISZTELET A HŐSÖKNEK!

 

Az emlékmű 2022-ben (saját fénykép)

---

[1] Váci Püspöki és Káptalani Levéltár C szekció - Taksonyi római katolikus egyházközség Historia Domusa, 57. oldal

Örkényi római katolikus elemi iskolások névsora az 1855/56-os tanévből

Az örkényi katolikus elemi oktatás első évszázadáról nagyon kevés információval rendelkezünk (maga az önálló plébánia 1807-ben alakult Örkényben). A település történetével már korábban foglalkozó, Rogosz János által írt könyvben is csak érintőlegesen olvasható a korabeli oktatási viszonyokról, a tanulókról. Legutóbbi levéltári kutatásomkor azonban olyan anyagokat találtam, melyek bepillantást engednek a falusi elemi oktatásba.

Az 1844. évi II. törvénycikk a magyar nyelv és nemzetiségről szólt, s ennek utolsó, 9. paragrafusa szerint „Ő Felsége méltóztatott kegyelmesen rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belőli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen.” Ez nem lehetett előtte sem másként egy akkora magyar falusi iskolában, mint az örkényi.

1845-ben jelent meg az első állami, magyar nyelvű tanügyi szabályzat, a népiskolai rendszer korszerűsítéséről. Rendszerezte a tanügyigazgatást, miszerint egy katolikus esperesi kerület katolikus népiskoláit az esperes felügyelte, aki a tankerületi főigazgató alá tartozott. A püspökök csak a népiskolai hitoktatást felügyelte, az oktatás egyéb részét nem.

Az 1850-es évektől egyre nagyobb igény merült fel a katolikus egyház részéről, hogy minél több 6-12 éves gyermek járjon folyamatosan iskolába. Ez az Örkényhez hasonló, mezőgazdasági településeken igencsak problémás volt, mert ebben a korban a gyermekek már segítséget jelentettek a családi gazdaságban, a ház körül.

A Systema scholarum elementarum kezdetű szabályozás 1854-ben előírta a diákok nemek szerinti elkülönített oktatását. Sok elemi iskola koedukált volt (Örkényben is), olykor még az osztályok is (legfeljebb külön padsorba ültették a fiúkat és lányokat). A koedukáció gyakorlata csak a II. világháború után kezdett széles körben terjedni – eleinte sok helyütt az iskola maga koedukált volt, a tanítás azonban nemek szerint elkülönített osztályokban folyt.

Az 1855/56-os tanévből fennmaradt egyházmegyei levéltári iratok[1] között találunk plébánosi jelentések is a püspök felé. Ezekben a kántortanítók számoltak be a leadott iskolai tananyagról és – Örkény esetében – a tanulókról is.

Az örkényi római katolikus elemi iskolában ekkor Romhányi István volt a tanító. Az egytanítós iskola ebben az időszakban és ekkora tanulói létszám mellett teljesen megszokott volt. A járás egyéb településein (például Alsónémedi, Bugyi, Ócsa) sem volt ez másként.

De miről mesélnek az iratok?

Elsőként a püspök felé tett jelentésben leírta a már 13 éve dolgozó kántortanító (akinek helyben ez volt az első tanéve), hogy hittanból milyen tananyagot vett a diákokkal, az Ó- és az Újszövetségből melyik részeket tanította. Ezután következett az iskola tanulóinak névsora. Örkényben az 1855/56-os tanévben 207 gyermek iratkozott be, akik közül 45-en nem jártak iskolába. A maradék 162-ből 86-an fiuk, 76-an lányok voltak. Sponga, Katona, Szeibert, Svajer, Spanyiel, Pekker – csupa ismerős név még ma is a diákok között! A tanulók mellett az összesített érdemjegy is olvasható.

A jelentés borítója (forrás: VPKL)

Hittan tananyag (forrás: VPKL)

Az elemista fiúk... (forrás: VPKL)

... és a lányok névsora (forrás: VPKL)

 

---

[1] VPKL Informatio Scholaris 3. doboz 13. köteg (1856)

Fehér Sámuel, a kiskunlacházi izraelita elemi népiskola tanítója

Az izraelitákra különösen jellemző volt, hogy előbb alapítottak iskolát, mint templomot, ennyire fontosnak tartották a jövő nemzedékeinek oktatását. Nem történt ez máshogyan az 1860-ban hitközséggé alakult[1] közösség életében sem Kiskunlacházán. Az iskolát 1884-ben alapították, maga az épület 1889-re lett kész[2], a zsinagóga azonban „csak” 1896-ra.

A második világháború borzalmas pusztítása nemcsak emberéletekben mérhető, hanem abban a kulturális pusztításban is, ami sok tárgyi értéket is veszni hagyott. Így volt ez Kiskunlacházán is – sajnos nagyon kevés levél- és könyvtári anyag áll rendelkezésünkre a helyi zsidóság történetéről. Jelen kis írásom a vélhetően egyetlen kiskunlacházi izraelita elemi tanító, Fehér (Weisz) Sámuel életét mutatja be.

Fehér (Weisz) Sámuel 1862. augusztus 9-én született a somogy megyei Iharoson Weisz Mátyás és Tausz Regina gyermekeként.

Fehér (Weisz) Sámuel születési bejegyzése a csurgói hitközség anyakönyvében - 20. sor (forrás: familysearch.org)

 

Feleségül Dorner Annát (1865-1942), Dorner József és Reich Julianna lányát választotta. Hogy az oktatói végzettségét hol és mikor szerezte, sajnos nem találtam információt.

Hogy mikor került Weisz tanító Kiskunlacházára, biztosan nem tudjuk, vélhetően azonban a helyi egyházi iskola 1884-es alapításakor már a településen volt vagy éppen annak elindítására költözött oda. Első említése egy 1888-as újságcikkben van, miszerint tanítóként 3 forint 17 fillért adományozott a Gönczy-árvaházi alapra 1887-ben[3]. 

A Weisz-család első helyi anyakönyvi említése az egyházi születési anyakönyvben, fiuk világra jöttekor (forrás: familysearch.org)

 

A házaspárnak három gyermeke született: a mindössze öt napot élt, így nevet nem kapott fiú (1891-1891), Julianna (1894-1944) és Márta (1897-1983). A tanító legkisebb gyermeke születése után, még 1897-ben változtatta vezetéknevüket Fehér-re. Ez a zsidók (és egyéb magyarországi nemzetiségek) asszimilációjának egy tipikus cselekedete volt.

Bizonyítvány a kiskunlacházai izraelita elemi népiskolából 1902-ben... (saját gyűjtemény)

 

... rajta Fehér Sámuel aláírásával

Ferenc József 1916-as halálakor gyászistentiszteletet tartottak a királyért a helyi zsinagógában, amin Fehér Sámuel tanító és dr. Krisháber Béla erzsébetfalvai rabbi mondtak gyászbeszédet.[4]

1918. január 13-án a háborúban elesett tanítók özvegyei és árvái javára műkedvelő előadást rendezett az izraelita felekezeti iskola, ami „úgy anyagilag, mint erkölcsileg fényesen sikerült.” A tiszta jövedelem 883 korona és 42 fillér volt. Az előadás rendezésében nagy segítséget nyújtott a tanítónak Boltos Margit és Fehér Julianna.[5]

Fehér Sámuel névjegykártyája, rajta saját kezű jókívánsággal (saját gyűjtemény)

A világháború után, immáron 60 éves kora körül Fehér nyugalomba vonulhatott. Erre következtethetünk egy 1923-as hirdetésből. Ebben a kiskunlacházi izraelita hitközség hatosztályú elemi iskolája tanítót keresett – a pályázatokat dr. Kövesi Fülöp iskolaszéki elnöknek kellett benyújtani.[6] Hogy sikerült-e betölteni a megüresedett tanítói állást, sajnos nem találtam bizonyítékot.

Nyugdíjas éveiben Fehérnek örömteli változások történtek: 1921-ben Julianna lánya ment feleségül a helyi születésű bádogoshoz, Weisz Lajoshoz (1882-1944), akik egy unokával, Weisz Irmával ajándékozták meg. Márta leánya 1930-ban a budapesti kereskedőt, Molnár Ernőt (1897-1944) választotta élete párjául és a fővárosba költözött.

Fehér Sámuel 1933. november 21-én, 71 évesen hunyt el tüdőgyulladásban Kiskunlacházán, a helyi izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra. Sírja ma is megtalálható. Felesége 3 évvel élte túl, Dorner Anna 1942. március 8-án hunyt el szívizomelfajulásban.

Fehér Sámuel sírja a kiskunlacházi zsidó temetőben (saját fotó)

Haláluk után a leszármazottak még megélhették együtt, hogy az unoka, Weisz Irma (1923-?) feleségül megy a budapesti Szalai László (1914-1945) magántisztviselőhöz 1943-ban. Aztán a holokauszt szinte teljesen elpusztította a családot.

Fehér Sámuel idősebbik lánya és mindkét veje a II. világháború áldozatai lettek. Fiatalabb leánya, Fehér Márta és unokája, Weisz Irma azonban túlélték a holokausztot és megpróbáltak visszailleszkedni a normális életbe a fővárosban, már amennyire ez lehetséges volt egy ekkora trauma után...

 

A kutatásomhoz segítséget nyújtott az Arcanum Adatbázis, a családi adatok összeállítása pedig nem sikerült volna a MACSE adatbázisa és a familysearch.org nélkül.

 

---

[1] Dr. Patai József: Magyar zsidó almanach (1911) 263. oldal

[2] Borovszky Samu:  Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye II. kötet (1910) 221. oldal

[3] Néptanítók Lapja 1888. február 18-ai szám 111. oldal

[4] Pesti Napló 1916. december 7-ei szám 11. oldal

[5] Néptanítók Lapja 1918. február 7-ei szám 8-9. oldal

[6] Néptanítók Lapja 1923. október 1-jei szám 38. oldal

Fejes Sándor I. világháborús hősi halott, akinek teste a bugyi temetőben nyugszik

Fejes Sándor 1890. január 21-én született Bugyin, Fejes András (1856-) földműves és Kis Fanni gyermekeként, református családban. Születése után két nappal Molnár Albert lelkész keresztelte, Szűcs György és Sallai Anna lettek a keresztszülei.

Fejes Sándor születési bejegyzése a bugyi református születési anyakönyvben (forrás: familysearch.org)

Besorozásáról sajnos nem találtam információt. A Monarchia hadvezetése heti több alkalommal adott ki úgynevezett Veszteséglistákat, ahol ABC-sorrendben felsorolták a közös hadsereg katonáinak sebesüléseit, hadifogságba esését és halálát. 1918 elején[1] olvashatunk arról, hogy Fejes Sándor 1917. szeptember 4-én, mint a császári és királyi 41. tábori tüzérezred honvédja elhunyt. Halálozási bejegyzését sajnos sem a bugyi halotti anyakönyvekben, sem az ócsai járásbírósági iratai közt nem találtam. Az ezredfordulón kiadott, a település történetét feldolgozó könyvben is üres volt a rá vonatkozó adatsor[2].

Fejes Sándor haláláról szóló bejegyzés a Veszteséglistán (forrás: Arcanum Adattár)

A szerencsés véletlennek köszönhetően azonban ráakadtam a kérdéses információra: Fejes Sándor ugyanis a kaposvári császári és királyi tartalékkórházban, vérmérgezésben hunyt el[3] a fenti időpontban; vélhetően csatában lövést kapott. Érdekes, hogy halálát hivatalosan csak 1926-ban állapította meg az illetékes járásbíróság és ekkor is anyakönyvezték, megjegyzésben ezzel: „a hazáért hősi halált halt katona”.

Fejes Sándor halálozási bejegyzése a kaposvári polgári halotti anyakönyvben (forrás: familysearch.org)

Mivel azon kevesek közé tartozott, akik a háborúban Magyarország területén hunytak el, így szülei nagyobb anyagi áldozat nélkül haza tudták hozatni a holttestét és így szülőhelyén, Bugyin temethették el. Sírköve ma is megtalálható a helyi temetőben. Felirata különösen megható, ugyanis rajta kívül csak menyasszonya, Nagyszegi Rózsika szerepel név szerint.

Fejes Sándor sírja a bugyi temetőben (saját fotó)

Neve megtalálható az 1995-ben felállított bugyi hősi emlékművön is.

A bugyi hősi emlékmű, rajta Fejes Sándor nevével (saját fotó)

 

Tisztelet a hősöknek!

---

[1] Veszteséglisták 1918. január 26-ai szám 19. oldal

[2] Czagányi László: Bugyi község története (2000) I. kötet 428. oldal

[3] Kaposvár polgári halotti anyakönyv 1926/220. bejegyzés

A kiskunlacházi zugiskola 1912-ben

A kiskunlacházi zugiskola esete kiválóan példázza azt a gondolkodásmódot, ami több mint száz éve jellemezte Magyarországot. A helyi református közösség lelkésze (és egyben az iskolaszék elnöke), Sárközy Sándor, 1912. június 8-án panaszt tett a vármegyei tanfelügyelőnek, miszerint a településen zugiskola működik. A magántanulók is fizettek tandíjat, ugyanúgy vizsgáztak, mint bejáró társaik, a jelzés a tanügyi igazgatás felé csak egy adminisztratív csörte volt, semmi más.

Sárközy lelkész jelzése szerint ugyanis ifjabb Papp János és testvére, Papp Kálmán gazdálkodók majorságaiban sok gyermek élt. Azért, hogy gyermekeik és a gazdaságaikban alkalmazott cselédek gyermekei is megfelelő oktatásban részesüljenek, egy állás nélküli okleveles tanítónőt nevelőnőként alkalmaztak. Egy helyiséget rendeztek be a legszükségesebb taneszközökkel János gazdaságában, hogy a gyermekek tanulhassanak. Kálmán majorságától mintegy 5 percnyi járásra volt az „iskola”.

A 12-16 tanköteles gyermek a kiskunlacházi református népiskola magántanulóiként szerepeltek és évzáró vizsgát tettek rendszerint június elején az iskolaszéki elnök, egy tanító és néhány iskolaszéki tag előtt. A lelkészt valamiért zavarhatta, hogy a református elemi iskolától messze lakó diákok magántanulóként, és nem bejáróként kapnak oktatást. Az iskola világi vezetője (igazgatója) ekkor Király Vilmos volt, de már ott tanított a helyi orvos leánya, Szabó Ágnes is.

A településen ekkor még csak a reformátusok nyitottak elemi iskolát, a katolikusok majd 1928-ban jutnak el eddig.

Elemi iskolai anyakönyv a századfordulós Kiskunlacházáról (forrás: saját gyűjtemény)

Az iskolai anyakönyv belső oldala (forrás: saját gyűjtemény)

A panasz végül célt ért - a vármegyei királyi tanfelügyelő 1912. július 1-jei levelében utasította a Közigazgatási Bizottságot, hogy zárják be az iskolát. A „zugiskola” további sorsáról nem tudunk, vélhetően utána már bejáróként tanulták tovább a gyermekek.

A megyei levéltárban sajnos nincsenek meg a kiskunlacházi iskolai iratok, naplók, így csak a helytörténeti magángyűjteményemben található naplókból egészíthettem ki - képekkel - a „zugiskola” történetét.

Az 1903/4-es tanév VI. osztályának naplórészlete (forrás: saját gyűjtemény)

Forrás: MNL PML IV. 415. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Közigazgatási Bizottságának iratai (1876-1950) b/ általános ügyek III. kútfő oktatási ügyek 80. doboz 4502/1912 számú iratköteg