2022. április 16., szombat

Az alsódabasi Kádár család története és auschwitzi tragédiája

Néha a legváratlanabb helyről kerülnek elő olyan információk, amik egy helytörténeti kutatók segítenek. Most velem is hasonló történt: a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárában a világháborús holttá nyilvánításokat kutatva több egyházmegyei izraelita vallású személy és családtagjaik sorsa elevenedett meg előttem az ott talált iratokból. Most szeretném bemutatni az alsódabasi Kádár család történetét; a feleség és a két kisgyermek utolsó előtti pillanatait felelevenítő megrendítő tanúvallomásokkal...

Kádár István 1900. december 15-én született Budapest VI. kerületében, Kádár Fülöp és Csillag Katalin gyermekeként. Alsódabason dolgozott épületanyag fakereskedőként, amikor 1935. június 2-án Vecsésen feleségül vette Braun Máriát, Braun Ármin és Fisch Róza gyermekét. Braun Mária 1908. február 7-én született Tiszafüreden, házasságkötésekor Vecsésen, a Virág utca 4. szám alatt lakott.

A házaspárnak két gyermeke született: György (1936-Kispest) és Péter Tamás (1941-Budapest). A családfő vállalkozása, az Alsódabasi Fatelep és Cementárugyár 1941-ben a Vasút utca 398. szám alatt működött, a telefonszáma a 40 volt.

Kádárék épületanyagokkal kereskedtek. A vállalkozás betonból kézierővel gyártott kútgyűrűket, hídcsöveket, vályúkat, cementlapokat és egyéb cementárut.[1] Kádár István neve még egy országgyűlési ülésen is szóba került 1939-ben. Tatár István nyilas képviselő ugyanis ismertetett egy Kádár és egy inárcsi lakos közti 1936-os üzleti vitát. A képviselő szerint a „zsidó fakereskedő” átverte a keresztény vevőt, ezért kérte a hatályos zsidótörvény szigorítását.[2] Az a tény, hogy egy korábbi üzleti vitát parlamenti felszólalásban emlegetett egy szélsőséges elveket valló képviselő, nem sok jót vetített elő a magyar zsidóknak. 1939-ben már Kádárékat – hasonlóan a többi izraelitához – kizárták az országgyűlési választásokból. A következő években a magyar kormány és az államigazgatás különböző adminisztratív eszközökkel tovább taszította a zsidókat a létbizonytalanságba.

1944. május 30. – ekkor kerültek először gettóba az alsódabasi járás zsidó lakosai. (a járásban két helyen, Ócsán és Lajosmizsén alakítottak ki a hatóságok egy-egy gettót) A Kádár-családot a lajosmizsei Klein Jenő[3] bőrkereskedő Andrássy út 21. számú házába telepítették ki[4]. Innen a család a monori téglagyárban „felállított” központi gettóba került, ahol elhunyt – többek között – a lajosmizsei „szállásadójuk” nővére is, Klein Erzsébet. Monorról Auschwitz-ba deportálták a zsidókat, ahol rögtön az érkezésük után elválasztották Istvánt a feleségétől és a gyermekeitől, majd hármójukat elpusztították.

Deportált asszonyok és gyermekek Auschwitz-ban (forrás: Fortepan / Lili Jacob, képszám: 172008)

Mária és két gyermekének sorsáról az alsónémedi Politzer-nővérek tanúskodtak az egyházi holttányilvánítási eljárás[5] során:

Molnár Endréné Politzer Erzsébet (1905-1985), lajosmizsei lakos 1947. január 22-én így nyilatkozott a helyi plébánián: „1944. július 6-án együtt deportáltak Kádár Istvánné, sz. Braun Máriával Auschwitzba. Kivagonírozás után, Kádár Istvánné sz. Braun Máriát két kis fiával együtt, bal oldalra, vagyis az elpusztítandók közé sorolták. Azok közül, akiket bal oldalra soroltak, többé nem találkoztunk senkivel. Egészen bizonyos, hogy elpusztították őket a többiekkel együtt. Vallomásomat esküvel erősítem.

Molnár Endréné Politzer Erzsébet vallomása (forrás: VPKL)

Politzer Julianna (1912-1978), alsónémedi lakos[6] 1947. január 23-án nyilatkozott a plébánosnak: „Kádár Istvánné született Braun Máriát Monoron ismertem meg a téglagyári gyüjtőtáborban. Itt 8 napig voltunk. Innen bevagoníroztak bennünket és Auschwitzbe vittek. Egy vagonban mentünk ki Braun Máriával. Auschwitzben, mikor a vagonból kiszálltunk, Braun Máriát és két gyermekét balra állították a megsemmisítendők közé. Akiket baloldalra állítottak, azokat többé nem látta senki.

Politzer Julianna vallomása (forrás: VPKL)

Braun Máriát és gyermekeit az ócsai járásbíróság a 2.011/1949. számú határozatával nyilvánította elhunytaknak[7], sajnos a levéltári iratok már nincsenek meg.

Kádár István túlélte a holokausztot. 1946. december 12-én Budapesten feleségül vette a rákospalotai születésű, római katolikus vallású Majoros Ilona Máriát[8]. Az ara szintén özvegy volt, párja[9], Mihály Aladár 1943. február 9-én hunyt el a kelet-ukrajnai Bohodukhiv-nél vívott harcokban. A városban 1943 elején nagy harcok folytak a német és a szovjet csapatok között.

1947-ben újra Alsódabason, a Vasút utca 398. alatt lakott Kádár, mint fakereskedő[10]. Vállalkozását a kommunista államhatalom is elvette, immáron másodjára államosították. A háború után a helyi izraeliták próbálták újjáéleszteni a hitközséget: 1949-ben az alsódabasi izraelita hitközség ügyvezetője Kádár István volt; Ferenczi Jenő az elnök és dr. Krishaber Béla a rabbi[11]. A hitközség azonban nem volt hosszú életű, a létszáma a holokauszt miatt a korábbi töredékére csökkent.

Kádár István 1990. március 8-án hunyt el, sírja ma is megtalálható a Kozma utcai temetőben[12]. Kádár Istvánné Majoros Ilona Mária 2007. január 19-én hunyt el Budapest XIV. kerületében.

Kádár István síremléke a Kozma utcai zsidó temetőben (forrás: findagrave.com)

A budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen, valamint a dabasi Holokauszt Emlékponton lévő tábla is megemlékezik a Kádár-fiúkról és az édesanyjukról, akik együtt tették meg utolsó lépéseiket a biztos halálba...

 

Kádár Istvánné neve a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen (saját fénykép)



[1] Pártos Szilárd: A magyar gyáripar évkönyve és címtára (1941) 243. oldal

[2] Képviselőházi napló 1939. III. kötet 101-102. oldal (https://library.hungaricana.hu/en/view/OGYK_KN-1939_03/?query=%22k%C3%A1d%C3%A1r%20istv%C3%A1n%22%20AND%20fakeresked%C5%91&pg=112&layout=s) 2022. április 14-ei letöltés

[3] Klein Jenő (1895-1944), felesége, Grószhausz Elza (1902-1944) és 16 éves Éva (1928-1944) lányuk is Auschwitz-ban lelték halálukat

[4] Kádár István tanúvallomása BFL – XXV. 2. b 7481/1948

[5] VPKL Mortis declaratio 5. doboz 6862/1947 számú ügyirat

[6] Sírhelye: Kozma utcai zsidó temető 2B-2-7

[7] Magyar Közlöny 1949. augusztus 28-ai szám 4. oldal

[8] 1921. június 18-án született

[9] 1940. május 25-én házasodtak össze Rákospalotán

[10] BFL - VII.190 - 1947 - 1285

[12] sírhelye: 19-9-1

2022. április 11., hétfő

125 éve hunyt el Deutsch Jakab, Ócsa községi orvosa

Deutsch Jakab 1822 körül született Aszódon. Mivel az izraelita anyakönyveket csak 1850-től vezetik – és Aszódon nem maradtak fenn a korábbi összeírások – a pontos születési dátumát és szülei nevét nem ismerjük.

1846. március 20-án elég jó-ra vizsgázott sebészetből, május 22-én azonban szülészetből felfüggesztetett. Június 4-én elégséges-re javította érdemjegyét, így polgári sebésszé és szülésszé avatták a pesti egyetemen.[1]

Deutsch Jakab diplomeszerzési bejegyzése (forrás: SE Központi Levéltár)

A már említett anyakönyvezési hiányosságok miatt esküvőkötésének pontos idejét és helyét nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy az ócsai születésű Steiner Eleonórát (1826-1892) vezette oltár elé. A további életrajzi adatokra a már bővebb adattartalmú, alsódabasi anyakönyvekben bukkanhatunk.

1850. november 3-án született első gyermekük, Deutsch Lujza Alsódabason. Mivel 1864-ig hét gyermekük született a településen, így valószínű, hogy itt is dolgozott orvosként Deutsch doktor. 1868-ban már Monoron született legkisebb gyermekük, Bernát. Első gyermekük esküvőjére (1870) – mint ahogyan szinte valamennyiüknél – már Ócsán került sor. Hogy miért költözött a család Ócsára, nem tudjuk: talán, hogy közelebb legyenek a doktor özvegy anyósához, esetleg szakmai/karrier szempontok játszottak szerepet?! Így kijelenthető, hogy 1868 és 1870 között már biztos, hogy Ócsán praktizált polgári sebészként és községi orvosként. Így egyetlen egészségügyi szakemberként dolgozott a faluban az 1872/73-as kolerajárvány idején.

Az utolsó, középkorias formát öltő kolerajárvány az 1872/73-as volt (~450 ezer beteg, 190 ezer halott a Magyar Királyságban). A mai időkhöz hasonlóan akkor is egy pandémiás hullám söpört végig a világon. A járvány országos kitörésének időpontja 1872. szeptember 14-re datálható. Pest megyében 1872. október 29-én jelentettek egy alsódabasi férfi napszámos megbetegedését. Összességében elmondható, hogy 1872-ben a kolera csak ízelítőt adott, mind az országban, mind Pest megyében. 1872-ben a megyében 47 községben 617 fő betegedett meg, ebből 260-an haltak meg. A tél beálltával a járvány alábbhagyott, de 1873 nyarán a korábbinál jóval súlyosabb formában pusztított a megyében és az országban egyaránt. Ez volt a sorban a negyedik kolerajárvány, amely 1865 és 1875 között pusztított. A későbbi XIX. századi járványok halálozási aránya már elmaradt a korábbiaktól.

Kolerában elhunyt ócsaiak a helyi református halotti anyakönyvben 1873 augusztusában (forrás: familysearch.org)

Kolerában elhunyt ócsaiak az alsónémedi római katolikus halotti anyakönyvben 1873 augusztusában (forrás: familysearch.org)

A XIX. században az „epés hányásként” is ismert kolera áldozatainak száma elérte az egymilliót. A betegséggel szemben csak 1892-re sikerült eredményesen felvenni a küzdelmet. Ekkor már elrendelték a közterületek takarítását, ajánlották a tiszta víz fogyasztását, a betegeket pedig ideiglenes kórházakban helyezték el. A korabeli élclapokban megjelentek vicces jelenetek, versek is a koleráról:

Szatírikus vers a kolera "ellenszeréről" a Bolond Miksa 1872-es számában (forrás: Arcanum Adatbázis)

Szatírikus pillanatkép a koleráról a Bolond Miksa 1873-as számában (forrás: Arcanum Adatbázis)

A falu egészségügyi helyzete a Magyar korona gyógyszertár 1886-os felállításával javult érdemben, már nem a „közeli” Soroksárról kellett beszerezni a gyógyszereket.

Deutsch doktor felesége, Steiner Elenonóra 1892. december 12-én hunyt el Ócsán, ott is temették el. 

Deutsch Jakabné síremléke (forrás: saját fotó)

Deutsch Jakabné síremléke (forrás: saját fotó)

Deutsch Jakab négy és fél évvel élte túl feleségét, 1897. április 11-én hunyt el Ócsán szívhüdésben, azaz hirtelen szívmegállásban. A helyi izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra, felesége mellé. Mindkettőjük sírja ma is látható.


Dr. Deutsch Jakab síremléke (forrás: saját fotó)


Dr. Deutsch Jakab síremléke (forrás: saját fotó)

A kutatásomhoz segítséget nyújtott az Arcanum Adatbázis, a Semmelweis Egyetem Központi Levéltára, a családfa összeállítása pedig nem sikerült volna a MACSE adatbázisa és a familysearch.org nélkül.



[1]  HU-SEKL 1.f. Az Orvostudományi Karon végzett hallgatók jegyzéke 3. kötet 336. oldal 1194. bejegyzés

Brenner Tivadar, a verselő ócsai tanító

1877. április 10-én született Nyitrán, tanítói oklevelet az esztergomi királyi érseki tanítóképző intézetében szerzett 1895-ben. Az első világháborúban, 1914. november 16-án hadifogságba esett, ahonnan 1920. november 16-án térhetett haza. Az ócsai római katolikus elemi iskolában 1922-ben rövid ideig tanított.

Brenner Tivadar arcképe a Tolnai Világlapja-ban (forrás: Arcanum Adatbázis)

Szabadidejében verseket és dalokat is szerzett, Horthy Miklóstól kormányzói dicséretet kapott leventedalaiért. Versei a Katolikus jövő című havilapban is megjelentek, amit a Váci egyházmegye adott ki a két világháború között. Brenner Tivadar 1959. december 23-án hunyt el Kerepesen, sírja ma is megtalálható.

A Katolikus jövő című lap borítóképe


A fehér iskola


Élt egyszer egy király.

Az volt a szokása,

(Hogy a gyermekeket

Minél többször lássa.)

Gyakran látogatott

Egy szép iskolába,

Melyet berendezett

Nagy palotájába.


Szép volt az iskola,

Fehér volt ott minden;

És a kis gyermekek

Mind a legjobb színben.

Sok tanítóbácsi,

Sok tanítónéni

Tanította őket

Olvasni és írni.


Volt minden osztályban

Egy szép fehér zászló;

Az tartott fenn rendet,

Az volt a vigyázó.

Fehér őrangyalka

Volt a zászló képe,

Erre figyelt mindig

Az osztály kis népe.


Fehér tanszék felett

Fehér volt a virág,

Mellyel díszítették

Ezt a szép iskolát.

Fehér virágok közt

Ezüstös feszület…

Láttátok volna csak,

Hogy az miként illett!


S hallottátok volna,

Hogy tudtak felelni

A vidám gyermekek;

Hogy tudtak örülni!

És hogy imádkoztak

A derék királyért…

És hogy fohászkodtak

Az édes hazáért!


Megkérdezték egyszer

A jószívű királyt:

-          Felség! magyarázd meg,

Mért fehér iskolád?

Szólt a király halkan:

-        Mert a gyermeklélek

És az ártatlan szív

Szinte ily fehérek.

 

Halálom óráján

 

Életemnek minden bűnét szívből szánom-bánom…

Engedd, Jézus, boldog legyen végórám s halálom.

Mondd nekem is, mikor szívem utolsókat dobban…

Fiam, még ma velem leszel a paradicsomban!


Ádventi fohász


Uralkodó Isten,

Kit népek imádnak

S nemzetek rettegnek, -

Kegyelmezz hazánknak!...


Porig alázottan

Sírva kérünk Téged,

Ne hagyd elpusztúlni

Ezeréves Néped!...


Áldd meg magyarjaid

Ádventi várását,

Segítsd csonka Hazánk

Jobbra fordulását!

2022. április 1., péntek

A halálos kimenetelű „dabasi választás csata” 1872-ben

A dualizmuskori Magyarországon (1867-1918) az országgyűlési választások még merőben másként zajlottak, mint napjainkban. Létezett még a vagyoni cenzus, a szavazás nyílt volt, csak férfiak szavazhattak, az országgyűlés létszáma pedig 413 fő volt, szemben a mai 199-cel. A vagyoni cenzus lényege, hogy csak meghatározott anyagi feltételek mellett lehetett szavazni, kizárva így a szegényebb rétegeket. A választási jogosultság lehetett "régi jog" a nemeseknél, föld- vagy házbirtok, bizonyos jövedelmi szint, illetve az értelmiség (például kántortanító, orvos, ügyvéd) is szavazhatott.

A kezdeti idők legsikeresebb pártja a Deák-párt volt, ami 1875-ig adta a kormánypártot, majd 1875-től – egyesülve a Balközép Párttal – egészen 1901-ig kormányzott, ekkor már Szabadelvű Párt néven. Az országos politikában olyan személyek képviselték a pártot, mint a névadó Deák Ferenc, Klapka György, Tisza Kálmán vagy Eötvös József.

Az 1872-es országgyűlési (vagy ahogy akkoriban írták: követ-) választásokat egy hónapon át, június 12. és július 9. között tartották.

A korabeli választások légkörét jól példázzák a szatirikus hetilap, a Ludas Matyi[1] karikatúrái: a korrupciót, a hatalommal való visszaélést, a nyílt szavazás adta bizonytalanságot.




Ebben a környezetben mentek szavazni Alsódabasra az alsónémediek 1872. június 29-én. A délutáni órákban a Casino táján az alsónémedi kormánypárti választók útját állták a negyedannyian lévő baloldali választóknak. A némedieket erre Halász Mór házából dorongokkal és zászlórudakkal kirohanó ellenzékiek megtámadták.[2] A 43 éves takácsot, Kurta Józsefet agyonverték, Kis Mihály bíró karját eltörték, míg másokat könnyebben megsebesítettek. Halász Ignác – a kormánypárt egyik jogtanácsosa – lélekszakadva rohant be ekkor a szavazási helyiségbe és követelte a szavazás félbeszakítását, eredménytelenül. A szavazás biztonságát a belügyminiszter előzetes döntése értelmében mintegy 60 katona „őrizte”. Ezt követően Csatár Zsigmond örkényi jegyző az összegyűlt embereket Halász Mór ellen lázította, mondván, ő tehet a gyilkosságról („Vér vért kíván!” – mondta állítólag Csatár, mire Halász így kontrázott: „Ha az igazság által nem, majd vér által megnyerjük a győzelmet!”) Az elhunyt Kurta Józsefet halála másnapján Thier András, alsónémedi plébános temette. A halotti anyakönyvben ez szerpele a halál okaként: „Dabason követválasztás alkalmával a felbőszült ellenzéki párt által agyonüttett”. Az elhunytat özvegye, Sándor Ilona és gyermeke siratta.

Kurta József halotti bejegyzése az alsónémedi római katolikus halotti anyakönyvben (forrás: familysearch.org)

A szavazáskor másokat is érte atrocitás: a sári választókat is megtámadták, erre ők berohantak Halász Béni házába, ahol összetörték a bútorokat. Mikor a bugyi választók Sáriban leszálltak a szekerekről, a templom kerítését és kapuját lerombolták, az ablakokat betörték. A választást végül a korabeli szokásoknak megfelelően szótöbbséggel döntötték el. A kormánypárt nyert – az ellenzék szerint több olyan szavazóval, akiket lefizettek a jobboldaliak, ugyanis éppen vásár volt Alsódabason és sok olyan ember volt a településen, akik nem is szavahattak volna.

A halálos kimenetelű verekedésből természetesen bírósági ügy lett. A pert a pestvidéki királyi törvényszék 1872 októberében fejezte be. Harminc vádlott és száz tanú szerepelt a periratban. A perben az alábbi börtönbüntetések születtek: Garay Miklós 2 évet, Kozma István 1 évet, Decsi Sándor 9 hónapot, Kovács József 6 hónapot, Szűcs György, Sáska Gábor, Suhajda Márton és Bednárik 3-3 hónapot, Horváth J. 2 hónapot, Fazekas Imre 2 hónapot, Fejes Gábor és Kerekes Gábor 1-1 hónapot, kapott. Csatár Zsigmondot és Halász Mórt felmentette a törvényszék. Az ügy folyományaként Csatárt - vármegyei nyomásra - leváltották örkényi jegyzői állásából, így 1873-tól már ügyvédként praktizált, majd később országgyűlési képviselő lett az Országos Antiszemtita Párt frakciójában. 1893-ban hunyt el Dunaharasztin, ott is temették el.

Az esetről és a perről a kor meghatározó lapjai (Fővárosi Lapok, A Hon, Pesti Napló, Katholikus Néplap) is beszámoltak. A cikkek legtöbbször így írtak az eseményről: „a dabasi választási csata”. Az ilyen durva választási esemény még akkor is szenzációnak számított.

A Fővárosi Lapok tudósítása a perről (forrás: Arcanum Adatbázis)


Az újságcikkek az Arcanum Adatbázis, az anyakönyv a familysearch.org nélkül nem szerepelhetnének a cikkben.


[1] Ludas Matyi 1872. június 2-ai szám 180-181. oldalak

[2] Ellenőr 1872. július 17-ei szám 2. oldal