A mai horvátországi földrengés margójára – avagy amikor Alsónémedin is mozgott a föld

Két hét híján 65 évvel ezelőtt, 1956. január 12-én csütörtökön 6 óra 46 perc 12 másodperckor földrengés rázta meg Magyarország középső részét. A főrengés fészke valószínűleg a Bugyi magasrögtől északra, az Alsónémedi-süllyedék és a Vörösvári-árok metszésvonalában lehetett, s a környék településeiben jelentős károkat okozott. Dunaharasztiban 3500 épületből 3144 megsérült, néhány haláleset és sebesülés is történt. Dunaharasztiban és Taksonyban 50-60 sírkő ledőlt, illetve elfordult, a kis mélységben levő ásott kutak majdnem kivétel nélkül homokosodtak. Taksonyban 3 centiméter széles repedés keletkezett a felszínen és néhány 4 centiméteres átmérőjű iszapkrátert is megfigyeltek.

A másnapi újságok címlapon hozták a tragédiát.

a Magyar Nemzet címlapi beszámolója

Alsónémediben 190 lakóház megsérült, 17 lakhatatlanná vált. A római katolikus Historia Domusban a plébános is megemlítette a földrengést, ugyanis pont a hajnali misét szakította félbe a természeti jelenség.

a Historia Domus bejegyzésének első része...

... és a második

A filmhíradó is beszámolt a földrengésről.

A helyreállítási munkákat azonnal megkezdték, tavasszal például 124 000 forint gyorssegélyt kapott a falu. A Népszava 1956. október 3-ai számában megjelent írás szerint a károk megállapítása, a pénz- és természetbeni segélyek elosztása nehézkes. Sőt, egyesek azt állították, hogy a támogatásokat sógorság-komaság alapján osztották szét, ami konfliktust szült a faluban. Az újjáépítés további fejleményeiről információink nincsen.

Aki a bűnözők nyomába eredt

Ha kinyitunk egy monarchia-korabeli magyar politikai napilapot, ugyanúgy megtaláljuk benne azokat a szenzációhajhász híreket és cikkeket, mint manapság. (Ön)gyilkosságok, bankrablások, zajos válások, társasági pletykarovat, ezek mind-mind érdekelték a korabeli embereket.

Az 1880-as évek Budapestje igazi világvárossá vált. Népessége, ipara dinamikusan nőtt, egyre több és több vidéki fiatal próbált szerencsét a fővárosban. A modernitás is beköltözött a XIX. század végére, hiszen kisföldalatti, villamosok, telefonhálózat szelte át egész Budapestet. A modern városhoz azonban már modern bűnözés is dukált. A dualizmus kezdetén fővárosunkban a leggyakoribb bűnesetek közé a tolvajlás és a kocsmai verekedés tartozott. Később már arra is volt példa, hogy jól szervezett bandák által működtetett illegális kártyabarlangok ellen kellett fellépnie a bűnüldözésnek. A csalás, átverés, az úgynevezett „fehérgalléros bűnözés” elleni harc komolyabb, felkészültebb embereket követelt. Így 1881-ben a főváros kialakulásával szinte egy időben megszületett a Fővárosi Államrendőrség, amely – az egyébként szabadkőműves – Thaisz Elek vezetésével meg is kezdte munkáját. Ebben az időszakban, pontosabban 1879-ben kezdett el dolgozni a rendőrségen dr. Farkas Lajos.

Dr. Farkas Lajos arcképe

Farkas Lajos 1853. március 19-én született Farkas Ödön és Szalay Alojzia gyermekeként, Bugyin, a borzashegyi birtokukon.

Farkas Lajos születési bejegyzése a bugyi római katolikus anyakönyvben (legalsó bejegyzés)

A jogi egyetemet Budapesten végezte, majd a rendőrséghez belépve gyorsan lépdelt a ranglétrán.  1884-ben lett a VI. kerületi kapitányság vezetője, 1890-ben pedig az újonnan szervezett újpesti kapitányság első embere, ahol a közbiztonságot megerősítette. 1892. október 25-étől vezette a fővárosi bűnügyi osztályt. 1899 márciusában Pekáry József rendőrfőkapitány-helyettes nyugdíjba vonult, helyére léptették elő Farkas Lajos rendőrtanácsost, akit Zsarnay Győző váltott a bűnügyi osztály élén. Farkas vezetése alatt olyan új módszereket vezettek be, mint a daktiloszkópia 1902-ben, ami az ujjlenyomat alapján azonosította az elkövetőket. Ezt a módszert Argentínában használták először 1896-ban, s a kontinentális Európában az egyik első ország voltunk, ahol ezt alkalmazták. Farkas nyomozócsoportjának több bűnbanda is áldozatul esett.

1893-ban a fővárosi bulvár és bűnözői élet felbolydult – ideérkezett a Papacosta banda. A külföldi kasszafúrók szerte Európában dolgoztak, több mint száz betörés köthető hozzájuk. A bűnbanda tagjai azzal szereztek maguknak – kétes – hírnevet, hogy rekordgyorsasággal tudták, kacsának hívott feszítőszerszámaikkal feltörni a korszakban legbiztonságosabbnak hitt Wertheim márkájú páncélszekrényeket, hatalmas zsákmányokhoz jutva így. Munkamegosztásban és szervezésben is igazi profiknak bizonyultak, hiszen volt köztük lakatossegéd, mérnök, s a bandavezér, az amúgy analfabéta görög földműves, Papacosta. Az újságok olyan szenzációként számoltak be a betöréseikről, mint 100 évvel később a „Viszkis rabló”-ról. Egyes elbeszélések véletlennek, mások tudatos nyomozói munkánk tulajdonítják, hogy 1895-ben a budapesti rendőrök fogták el a nemzetközi banda tagjait.

1898-ban egy különleges tolvajbanda akadt a nyomozók horgára – szinte mindannyian tizenéves lányok voltak. Mintegy húsz előkelő fővárosi kereskedő észrevette, hogy selyemáru-készletét, különösen az értékesebb anyagokat ismeretlenek megdézsmálják. Először mindannyian a személyzetet gyanúsították, de a megfigyeléseik nem vezettek eredményre. Az egyik üzletben bukott le az egész hálózat. A Perl és Klein üzletben két, széles szoknyát hordó tizenéves lány – kihasználva a nagy tolongást – két vég selymet (mintegy 56 métert!)  tüntetett el a ruhájuk redőzete közt kialakított nyíláson át. Mielőtt kiléptek volna a boltból, az egyik selyem kicsúszott a szoknyából, amit észrevett az üzlet tulajdonosa és egy kereskedősegéd a menekülő lányok után futott, s elkapta a tolvajt. A rendőrségi kihallgatásokat Farkas Lajosra bízták. A vallomások alapján elfogott tolvajok egy egész hálózatot fedtek fel a nyomozók előtt. A lopott árukat részben Budapesten, részben Bécsben értékesítették, összesen 80 000 korona kárt okozva a belvárosi kereskedőknek (az összeg nagyságát jól mutatja, hogy az örkényi gyógyszertárat 1903-ban 30 000 koronáért értékesítették az épülettel, a teljes felszereléssel, köztük egy szikvízberendezéssel együtt). Az áruk felét később zálogházakban foglalták le a rendőrök, a banda bécsi tagjait az ottani rendőrség vette őrizetbe.

Egy postakocsi-rablás országos botrányt váltott ki 1901-ben. Történt, hogy a Budapest-Székesfehérvár közt közlekedő postakocsit Vértesboglár környékén megtámadták, s a javarészt adópénzeket tartalmazó csomagokat elvitték. Az első híradások csak párszáz koronás zsákmányról beszéltek, később azonban kiderültek a részleteke. A rablók negyedmillió koronát vittek magukkal, a kocsit vezető, négygyermekes Kovács Jánost kétszer hátba lőtték, majd a fosztogatás közben – mikor látták, hogy még él – egy csákánnyal vetettek véget az életének. A brutális rablógyilkosságon annyira felháborodott az ország, hogy a fővárosi rendőröket is bevonták a nyomozásba. A támadókat elfogták, a pénz azonban nem lett meg. A sikeres akcióért a kereskedelmi miniszter Farkast 2 000 koronával jutalmazta.

Farkas Lajos sosem nősült meg, minden energiáját hivatásának szentelte, édesanyjával élt pasaréti otthonukban. Munkájának minőségét kiválóan jelzi, hogy a királytól megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, a német császártól a porosz koronarend III. osztályú kitüntetését, a szerb királytól a Takova-rendet, a perzsa sahtól pedig a sasrendet. 1905-ben idegbajt állapítottak meg nála (ami lehetett egyszerű kimerültség is), ezért majd egy évre szanatóriumba vonult. Ott állapota javult, így újra arra készült, hogy munkába álljon. Egyik délután azonban ágyban, párnák közt hunyt el otthonában. Hatalmas sajtóérdeklődés mellett helyezték örök nyugalomra a Kerepesi úti temetőben, síremléke ma is látható.

Dr. Farkas Lajos temetési menete

a Farkas család sírja a Kerepesi úti temetőben

a család nemesi címere a síremléken

Országgyűlési képviselők és Bugyi

A község helytörténetét kutatva Falu Tamás egyik verse jutott eszembe mikor rájöttem, hogy 1850 különös év volt Bugyin. Egy országgyűlési képviselőt temettek a faluban, egy pedig ekkor született. Ezt a körforgást is jól példázza az ócsai költő:

Valaki meghalt

Valaki meghalt,

mikor én születtem,

belőle holt lett,

én élő lettem.

Kérdem magamtól öregedetten:

ki helyett élek én,

s ha meghalok,

ki él majd helyettem?

 

Következzen két országgyűlési képviselő rövid életrajza, akik Bugyihoz köthetőek.

hagyárosi Kendelényi Károly (1808-1850)

Kendelényi Károly 1808. augusztus 5-én született Horton, majd testvéreivel és szüleivel, Kendelényi Ferenccel és Zalay Ludovikával együtt Pesten élte gyermekéveit. A gimnázium első két osztályát 1819-1821-ben végezte a pesti piaristáknál, ahol iskolatársa volt öccse, József is. A gimnázium után a királyi egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, 1828. december 15-én ügyvédi esküt tett. A közélet iránti érdeklődését jól mutatja, hogy gróf Széchenyi Istvánnal is találkozott, levelet is váltottak, valamint támogatta a vakok pesti intézetének új házának felépítését. Az 1844-es megyei nemesi összeírásban édesapját, Kendelényi Ferencet már, mint Bugyin lakó nemest, helyi birtokost írták össze. A család Bugyin vélhetően hosszú távra tervezett, hiszen Kendelényi Ferencet nem felesége mellé Hortra, hanem Bugyin temették el.

Kendelényi Károly 1846. július 6-án kötött házasságot nagyszigeti Szily Borbálával (1818-1880) és egy fiuk született, Ferenc (1848-1921). 1847. október 19-én szerzett Pesten városi polgárjogot, melyért 6 forintot fizetett. Előbb a Sarkantyú utcában majd később a józsefvárosi Sándor főherceg utca 939. szám alatt lakott.

 

Kendelényi Károly arcképe

A forradalom kitörésének másnapján a városi közgyűlésben Kendelényi azt javasolta, hogy – mivel a „reform minden vérontás nélkül békés úton fejlődött ki” – minden felekezetű pesti templomban a legközelebbi vasárnap, azaz március 19-én hála-istentiszteletet tartsanak.

Az 1848. március 16-án tartott Pest városi közgyűlésen bekerült a választmányba, többek között Jókai Mór, Vörösmarty Mihály, Halász Géza, Landerer Lajos, Petőfi Sándor és Vasvári Pál társaságában (micsoda névsor!). Küldöttként Pozsonyban is járt áprilisban. Július 2-án közfelkiáltással lett országgyűlési képviselő az első, a modern választójogi elvek alapján lebonyolított választáson. A pesti választáson olyanok lettek képviselőtársai, mint Kossuth Lajos, Irányi Dániel vagy Trefort Ágoston. 1848 júliusában lemondott a pest megyei nemzetőrség V. zászlóalj 2. századának kapitányi tisztségéről, azonban a honvédű harcok melletti kiállítását mutatja, hogy 1849-ben testvérével együtt saját fegyvereiket is felajánlották a hadsereg számára.

Kendelényi a világosi fegyverletétel után visszatért Pestre, ahol vizsgálati fogságba került, s 1850. július 20-án, mint „kevésbé terhelt egyén” kapott amnesztiát, de mint politikailag gyanús személyt, rendőri megfigyelés alatt tartották. Józsefvárosi otthonában 1850. október 7-én halt meg gyomorrákban, s 9-én temették édesapja mellé a bugyi családi sírboltba. A hármas síremlék ma is látható Bugyin.

 

Kendelényi Károly gyászjelentése (forrás: OSZK)

a Kendelényi-család sírboltja a bugyi temetőben (saját fotó)

 

gulácsi Gulácsy Gyula (1850-1907)

Gulácsy Gyula 1850. július 25-én született Bugyin, Gulácsy Ferenc (1810-1890) és Kassai Amália (1816-1901) gyermekeként. A pesti református főgimnáziumban végezte középfokú tanulmányait, majd jogot hallgatott. Önkéntesként lépett be a hadseregbe, később a bécsi katonai akadémián tanult. 1874-ben (az akkor még Bugyihoz tartozó) Apajra költözött, ott gazdálkodott. Feleségül vette Bécsi Stefániát, házasságukból két fiú és három lány született. Szabadidejében sokat vadászott, 1874-ben a Vadász- és Versenylap is beszámolt róla, hogy két kőszáli sast lőtt Apajon.

A dunavecsei kerület országgyűlési képviselője volt két cikluson át (1884-1892), mindkétszer ellenzéki szerepben, a Függetlenségi és 48-as Párt tagjaként. Ebben az időszakban egy rokona is az országgyűlés tagja volt, ugyanis apjának negyedunokatestvére, Gulácsy Dezső 1884 és 1896 között a kormányzó Szabadelvű Párt képviselőjeként dolgozott. Parlamenti munkájában – mint volt katonai akadémista – elsősorban a honvédelmi, hadseregfejlesztési kérdésekben volt aktív felszólaló.

1907. július 10-én hunyt el Újpesten és a Kerepesi úti temetőben temették el. A sírban nyugvókat 1953-ban áthelyezték a rákoskeresztúri Új Köztemetőbe, ahol sírjuk ma is megtalálható.

 

Gulácsy Gyula gyászjelentése (forrás: OSZK)

a Gulácsy-család sírboltja a budapesti Új Köztemetőben (saját fotó)

 

A Gulácsy-család családfáját megrajzolva azonban több ismert személyre bukkantam. A híres festő, Gulácsy Lajos ötöd-unokatestvére volt Gyulának, azaz dédapjuk dédapja volt közös. Aki azonban nem csupán a Gulácsy családhoz, hanem Bugyihoz is köthető, az Gyula egyszem nővére. Gulácsy Irma (1845-1933) ugyancsak Bugyin született, s Kandó Gézához ment feleségül.

 

Gulácsy Irma születési bejegyzése a bugyi református anyakönyvben 1845-ből (forrás: familysearch.com)

 

Ebből a frigyből született meg Pesten a később világhírű villamosmérnök, az MTA levelező tagja, Kandó Kálmán, akinek 69 szabadalom fűződik a nevéhez. A wikipedia online lexikonban megnézve, mint oly sok ismert embernél, az ősök közül csak az apai vonalat jegyezték fel, az anyai ág – vele együtt Bugyi község – homályba veszett. Eddig. A korrigálást már jeleztem a szerkesztőknél.

 

Kandó Kálmán születésének 150. évfordulójára kiadott emlékpénz (forrás: penzvero.hu)

 

220 éve, 1800. október 30-án kapott bárói rangot a Bugyit újratelepítő Beleznay-család

A Beleznay-család a XIV. században a Somogy vármegyei Beleznán szerzett birtokot, innen származik a neve is. Középnemesi család volt, mely több hivatalnokot és köztisztviselőt adott a királyi Magyarországnak.

A Bugyit 1728-ban újratelepítő Beleznay János (1673-1754) kuruc ezredes majd császári-királyi tábornok és Grassalkovich Zsuzsanna (1696-1767) unokája, Beleznay Sámuel (1763-1818) Pest megyei táblabíró 1800. október 30-án lett magyarországi báró (majd 1805. október 25-én gróf). Három gyermeke közül Sámuel fia egy megbotozás miatt lelőtte apját, emiatt később kivégeztek.

A XIX. század elején a Beleznay-család az utolsó ingatlanjaitól is megvált, melyek Bugyihoz kötötték.

a bárói Beleznay-címer

 

Százéves az ócsai polgári iskola

Három fiú és két lány. Mindössze ennyien jelentkeztek önként felvételre a 100 évvel ezelőtt megnyílt ócsai magyar királyi állami polgári fiú- és leányiskolába. A tanárok – élükön a leendő igazgatóval, Rákosi Zoltánnal – házról házra jártak, így győzték meg a szülőket, hogy írassák be gyermekeiket; végül 14 fiúval és 12 lánnyal indult el az első osztály. A magasabb évfolyamokra tanfolyamot szerveztek, melyre 44 tanulni vágyó fiatal kezdett el járni az 1920. október 10-ei tanévnyitó után.

az iskola első értesítőjének borítója az 1920/21-es tanévről (forrás: OPKM)

Az indulás azonban nem volt ilyen egyszerű. Az ócsai képviselőtestület nem állt ki teljes mellszélességgel az új iskola alapítása mellett, többen azonban támogatták azt, mint például Szűcs Gyula római katolikus plébános, Perjessy Károly református lelkész vagy dr. Apáthy Károly községi orvos. Végül az illetékes minisztérium polgári ügyosztályának vezetője, Dulovits Árpád győzte meg Ócsa vezetését, hogy igenis szükség van egy polgári iskolára a faluban.

a járásbíróság egy képeslapon az 1910-es években, mely épületbe később a lányiskola költözött (forrás: saját gyűjtemény)

Mit is jelentett egy polgári iskola 1920-ban? A polgárosodás egy apró lépését, mellyel az ott végzettek gimnáziumban vagy különféle szakiskolákban tanulhattak tovább s megnyílt előttük az alacsonyabb tisztviselői vagy éppen a tanítói pályák lehetősége. Ócsán már a XIX. század közepétől működött a járásbíróság, 1886 óta patika üzemelt a Pesti (ma: Bajcsy-Zsilinszky) úton, 1889-re vasútállomás is épült a frissen átadott Budapest-Lajosmizse vonalon, így a település lassan kezdte levetkőzni az akkori, klasszikus értelemben vett falusi létformát. A polgári iskola központi szerepét jól mutatja, hogy a kezdeti évek után a diákok fele lakott csak helyben, a többiek a környező településekről jártak be. Ez volt az első polgári, vagy inkább az első nem elemi iskola az alsódabasi járásban.

az 1929-ben végzett leányosztály tanáraikkal (forrás: Ócsai Tájház)

A trianoni békediktátumot követően felbolydult a nemzet, sokan elhagyni kényszerültek lakhelyüket, nem akartak hűségesküt tenni az új hatalomnak. Jól mutatja ezt az, hogy a polgári iskola első két igazgatója Kézdivásárhelyen, illetve Kolozsváron születtek. A világháború több értelemben is nyomot hagyott a polgári iskolán, több olyan tanár is akadt, akinek testvére, közeli hozzátartozója adta életét a hazáért a Nagy Háborúban; mint ahogyan vitézi címmel rendelkező tanárok is oktatták a jövő generációját Ócsán. Az iskola emblematikus igazgatója volt a helyi születésű Szagri József is, aki 20 évig vezette az intézményt. Ugyancsak meg kell említeni Finta Ilona tanárnőt, aki egyedül a tanári karból az alapítástól 1948-ig tanított az intézményben, de a Schaffhauser-házaspár és Vancsó Oszkárné Folkmer Ilona is legalább 25 évig oktatták a diákokat a polgári iskolában.

Viola István (1918-1992) polgári iskolai bizonyítványa 1930-ból, rajta Szagri József igazgató és Tury Miklós osztályfőnök aláírása (forrás: Viola Károly)

A korszerűbb oktatás utáni igény és a nagyobb tudásanyag hozta létre Magyarországon a ’40-es években a nyolcosztályos alapfokú oktatást, így az elemi iskolákat összevonták a polgári iskolákkal. A kommunista hatalom 1948-ban államosította a megmaradt községi és az egyházi tanintézményeket, létrehozva ezzel a ma is ismert oktatási rendszert és megalakultak az általános iskolák. A nagy hatású tanárokat más településekre száműzték, így került például Szagri József is felesége születési helyére, Lajosmizsére tanárnak az állami általános iskolához 1946-ban.

A helyi oktatási reformok azonban itt nem álltak meg, s 1952-ben megnyitotta kapuit Ócsán a Bolyai János Gimnázium a volt állami elemi népiskola épületében. Ezzel – milyen furcsa egybeesés – az első polgári iskola után ugyancsak elsőként alakult gimnázium Ócsán, a járási települések közül.

 

A polgári iskola igazgatóinak életrajzát igyekszem felkutatni, az első kettő már olvasható:

Rákosi Zoltán (1920-1921)

Beszterczey György (1921-1922)

Beszterczey György: az ócsai magyar királyi polgári fiú- és lányiskola második igazgatója

Beszterczey György 1873. május 3-án született Kolozsváron, Beszterczey Béla (1848-1910) kolozsvári rendőrkapitány és Haraszti Julianna (?-1931) gyermekeként. A házaspárnak három fiuk született, a középső, Béla, másodikos elemista korában hunyt el.

1897-ben nevezték ki Kismartonba Beszterczey Györgyöt segédtanítóvá az állami polgári iskolához. 1900-ban került a liptószentmiklósi állami polgári fiúiskolához segédtanítóként, ahol egy évvel később daloskört hozott létre, mint énektanár. 1906-ban a közoktatási miniszter rendes tanítóvá nevezte ki Liptószentmiklóson, majd az 1911/12-es tanévben került az erzsébetfalvai állami polgári fiúiskolához rendes tanítóként, ahol a világháború végéig, 1918-ig tanított. Ide már feleségével, Kiszely Irmával (1876-1970), Kiszely Alajos és Slezák Mária lányával érkezett, akit 1901-ben vett el Pozsonyban. Házasságukból három leányuk született, Margit, Irén és Irma. Beszterczeyné 1895-ben szerezte meg tanári képesítését és 1911. augusztus 30-ától tanított az iskolában: német, szépírás és kézimunka voltak a tantárgyai (az 1934/35-ös tanévben még ott tanított).

Beszterczey György közeli családtagjai

A világháború szörnyűségei a családot sem kímélték. 1914. december 8-án Beszterczey György öccse, Beszterczey Lajos a málnapataki állami elemi iskola tanítója, mint a k.u.k. 51. gyalogezred III. szakaszvezetője és parancsnoka Latorcafőn hősi halált halt, miután egy orosz gránát eltalálta.

Beszterczey Lajos gyászhíre a Néptanítók Lapjában (forrás: Arcanum)

Az 1918/19-es tanévet már, mint a székelyudvarhelyi állami polgári fiúiskola igazgatója kezdte meg, s a feleségét is áthelyezték az állami polgári iskolához. A román hatalomátvétel során nem tett hűségesküt az új hatalom, így menekülniük kellett 1920-ban.

Az ócsai polgári iskola éléről az első tanév végén elköszönt az alapító-igazgató, Rákosi Zoltán. Az 1921/22-es tanévnek már Beszterczey György irányításával indult neki az iskola, azonban az igazgatónak már október 28-án szabadságra kellett mennie, hogy idegi betegségét gyógyíttassa. A tanári kart Finta Ilona, Némethné Takó Irén és Ratkó Margit alkották, szeptemberben csatlakozott még hozzájuk Zomzelly Ferenc és a későbbi igazgató, Szagri József is. Zomzelly októberi távozását Gerl Árpád idehelyezése enyhítette. Beszterczey 1922. március 17-ig vezette az iskolát, legnagyobb tette, hogy egy épületben (az Ócsai Hitelszövetkezetében) biztosította az oktatást a tanulóknak, egyik nap a fiúknak, másikban a lányoknak. A felsőbb évfolyamos, úgynevezett tanfolyamos diákok (III-IV. évfolyam) az állami elemi iskola helyiségébe jártak tanításra. Még Beszterczey igazgatása alatt került a tanári karba Halmos Anna és az ócsai római katolikus elemi iskola igazgatójának leánya, Folkmer Ilona is.

az Ócsai Hitelszövetkezet épülete egy, az 1910-as évek végi képeslapon

A minisztérium Ócsa után visszahelyezte 1922-ben a pestszenterzsébeti állami polgári fiúiskolába, ahonnan 1924. december 9-ei hatállyal nyugdíjazták. Az evangélikus egyházközség jegyzőjeként/gondnokaként dolgozott 1927-től Beszterczey, s a lakcíme Pesterzsébeten a Bem utca 17. szám alatt volt. Beszterczey Györgyöt az 1930-as évek közepén szörnyű tragédia érte. A feleségét megrágalmazták, s mikor ezt a férj meghallotta, agyvérzést kapott, s bár fizikailag felépült, hallását elvesztette. Ezután megtanulta a siketnéma jelnyelvet, tagja lett a Magyar Nagyothallók Országos Egyesületének, s kedd délutánonként siket felnőtteket tanított a jelbeszédre. Ekkor már a Kende Kanuth utca 65. szám alatt laktak; 1943-ban a Török Flóris utca 68-ban volt a lakcímük. 

Beszterczey György 1964. február 1-jén hunyt el szívelégtelenségben, a pesterzsébeti temették el. Felesége hat évvel élte túl, 1970. szeptember 16-án hunyt el Budapest XX. kerületében, keringési elégtelenségben. A holttestüket 1998. június 4-én exhumálták, s az újbudai Szent Gellért plébánia urnatemetőjében helyezték örök nyugalomra (urnafülke jele: A34/5).

Beszterczey György gyászjelentése 1964-ből (forrás: OSZK)

 

a Beszterczey család jelenlegi sírhelye

Az iskola első igazgatójának életrajza itt olvasható.