Fejes Sándor I. világháborús hősi halott, akinek teste a bugyi temetőben nyugszik

Fejes Sándor 1890. január 21-én született Bugyin, Fejes András (1856-) földműves és Kis Fanni gyermekeként, református családban. Születése után két nappal Molnár Albert lelkész keresztelte, Szűcs György és Sallai Anna lettek a keresztszülei.

Fejes Sándor születési bejegyzése a bugyi református születési anyakönyvben (forrás: familysearch.org)

Besorozásáról sajnos nem találtam információt. A Monarchia hadvezetése heti több alkalommal adott ki úgynevezett Veszteséglistákat, ahol ABC-sorrendben felsorolták a közös hadsereg katonáinak sebesüléseit, hadifogságba esését és halálát. 1918 elején[1] olvashatunk arról, hogy Fejes Sándor 1917. szeptember 4-én, mint a császári és királyi 41. tábori tüzérezred honvédja elhunyt. Halálozási bejegyzését sajnos sem a bugyi halotti anyakönyvekben, sem az ócsai járásbírósági iratai közt nem találtam. Az ezredfordulón kiadott, a település történetét feldolgozó könyvben is üres volt a rá vonatkozó adatsor[2].

Fejes Sándor haláláról szóló bejegyzés a Veszteséglistán (forrás: Arcanum Adattár)

A szerencsés véletlennek köszönhetően azonban ráakadtam a kérdéses információra: Fejes Sándor ugyanis a kaposvári császári és királyi tartalékkórházban, vérmérgezésben hunyt el[3] a fenti időpontban; vélhetően csatában lövést kapott. Érdekes, hogy halálát hivatalosan csak 1926-ban állapította meg az illetékes járásbíróság és ekkor is anyakönyvezték, megjegyzésben ezzel: „a hazáért hősi halált halt katona”.

Fejes Sándor halálozási bejegyzése a kaposvári polgári halotti anyakönyvben (forrás: familysearch.org)

Mivel azon kevesek közé tartozott, akik a háborúban Magyarország területén hunytak el, így szülei nagyobb anyagi áldozat nélkül haza tudták hozatni a holttestét és így szülőhelyén, Bugyin temethették el. Sírköve ma is megtalálható a helyi temetőben. Felirata különösen megható, ugyanis rajta kívül csak menyasszonya, Nagyszegi Rózsika szerepel név szerint.

Fejes Sándor sírja a bugyi temetőben (saját fotó)

Neve megtalálható az 1995-ben felállított bugyi hősi emlékművön is.

A bugyi hősi emlékmű, rajta Fejes Sándor nevével (saját fotó)

 

Tisztelet a hősöknek!

---

[1] Veszteséglisták 1918. január 26-ai szám 19. oldal

[2] Czagányi László: Bugyi község története (2000) I. kötet 428. oldal

[3] Kaposvár polgári halotti anyakönyv 1926/220. bejegyzés

A kiskunlacházi zugiskola 1912-ben

A kiskunlacházi zugiskola esete kiválóan példázza azt a gondolkodásmódot, ami több mint száz éve jellemezte Magyarországot. A helyi református közösség lelkésze (és egyben az iskolaszék elnöke), Sárközy Sándor, 1912. június 8-án panaszt tett a vármegyei tanfelügyelőnek, miszerint a településen zugiskola működik. A magántanulók is fizettek tandíjat, ugyanúgy vizsgáztak, mint bejáró társaik, a jelzés a tanügyi igazgatás felé csak egy adminisztratív csörte volt, semmi más.

Sárközy lelkész jelzése szerint ugyanis ifjabb Papp János és testvére, Papp Kálmán gazdálkodók majorságaiban sok gyermek élt. Azért, hogy gyermekeik és a gazdaságaikban alkalmazott cselédek gyermekei is megfelelő oktatásban részesüljenek, egy állás nélküli okleveles tanítónőt nevelőnőként alkalmaztak. Egy helyiséget rendeztek be a legszükségesebb taneszközökkel János gazdaságában, hogy a gyermekek tanulhassanak. Kálmán majorságától mintegy 5 percnyi járásra volt az „iskola”.

A 12-16 tanköteles gyermek a kiskunlacházi református népiskola magántanulóiként szerepeltek és évzáró vizsgát tettek rendszerint június elején az iskolaszéki elnök, egy tanító és néhány iskolaszéki tag előtt. A lelkészt valamiért zavarhatta, hogy a református elemi iskolától messze lakó diákok magántanulóként, és nem bejáróként kapnak oktatást. Az iskola világi vezetője (igazgatója) ekkor Király Vilmos volt, de már ott tanított a helyi orvos leánya, Szabó Ágnes is.

A településen ekkor még csak a reformátusok nyitottak elemi iskolát, a katolikusok majd 1928-ban jutnak el eddig.

Elemi iskolai anyakönyv a századfordulós Kiskunlacházáról (forrás: saját gyűjtemény)

Az iskolai anyakönyv belső oldala (forrás: saját gyűjtemény)

A panasz végül célt ért - a vármegyei királyi tanfelügyelő 1912. július 1-jei levelében utasította a Közigazgatási Bizottságot, hogy zárják be az iskolát. A „zugiskola” további sorsáról nem tudunk, vélhetően utána már bejáróként tanulták tovább a gyermekek.

A megyei levéltárban sajnos nincsenek meg a kiskunlacházi iskolai iratok, naplók, így csak a helytörténeti magángyűjteményemben található naplókból egészíthettem ki - képekkel - a „zugiskola” történetét.

Az 1903/4-es tanév VI. osztályának naplórészlete (forrás: saját gyűjtemény)

Forrás: MNL PML IV. 415. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Közigazgatási Bizottságának iratai (1876-1950) b/ általános ügyek III. kútfő oktatási ügyek 80. doboz 4502/1912 számú iratköteg

Az alsódabasi Kádár család története és auschwitzi tragédiája

Néha a legváratlanabb helyről kerülnek elő olyan információk, amik egy helytörténeti kutatók segítenek. Most velem is hasonló történt: a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárában a világháborús holttá nyilvánításokat kutatva több egyházmegyei izraelita vallású személy és családtagjaik sorsa elevenedett meg előttem az ott talált iratokból. Most szeretném bemutatni az alsódabasi Kádár család történetét; a feleség és a két kisgyermek utolsó előtti pillanatait felelevenítő megrendítő tanúvallomásokkal...

Kádár István 1900. december 15-én született Budapest VI. kerületében, Kádár Fülöp és Csillag Katalin gyermekeként. Alsódabason dolgozott épületanyag fakereskedőként, amikor 1935. június 2-án Vecsésen feleségül vette Braun Máriát, Braun Ármin és Fisch Róza gyermekét. Braun Mária 1908. február 7-én született Tiszafüreden, házasságkötésekor Vecsésen, a Virág utca 4. szám alatt lakott.

A házaspárnak két gyermeke született: György (1936-Kispest) és Péter Tamás (1941-Budapest). A családfő vállalkozása, az Alsódabasi Fatelep és Cementárugyár 1941-ben a Vasút utca 398. szám alatt működött, a telefonszáma a 40 volt.

Kádárék épületanyagokkal kereskedtek. A vállalkozás betonból kézierővel gyártott kútgyűrűket, hídcsöveket, vályúkat, cementlapokat és egyéb cementárut.[1] Kádár István neve még egy országgyűlési ülésen is szóba került 1939-ben. Tatár István nyilas képviselő ugyanis ismertetett egy Kádár és egy inárcsi lakos közti 1936-os üzleti vitát. A képviselő szerint a „zsidó fakereskedő” átverte a keresztény vevőt, ezért kérte a hatályos zsidótörvény szigorítását.[2] Az a tény, hogy egy korábbi üzleti vitát parlamenti felszólalásban emlegetett egy szélsőséges elveket valló képviselő, nem sok jót vetített elő a magyar zsidóknak. 1939-ben már Kádárékat – hasonlóan a többi izraelitához – kizárták az országgyűlési választásokból. A következő években a magyar kormány és az államigazgatás különböző adminisztratív eszközökkel tovább taszította a zsidókat a létbizonytalanságba.

1944. május 30. – ekkor kerültek először gettóba az alsódabasi járás zsidó lakosai. (a járásban két helyen, Ócsán és Lajosmizsén alakítottak ki a hatóságok egy-egy gettót) A Kádár-családot a lajosmizsei Klein Jenő[3] bőrkereskedő Andrássy út 21. számú házába telepítették ki[4]. Innen a család a monori téglagyárban „felállított” központi gettóba került, ahol elhunyt – többek között – a lajosmizsei „szállásadójuk” nővére is, Klein Erzsébet. Monorról Auschwitz-ba deportálták a zsidókat, ahol rögtön az érkezésük után elválasztották Istvánt a feleségétől és a gyermekeitől, majd hármójukat elpusztították.

Deportált asszonyok és gyermekek Auschwitz-ban (forrás: Fortepan / Lili Jacob, képszám: 172008)

Mária és két gyermekének sorsáról az alsónémedi Politzer-nővérek tanúskodtak az egyházi holttányilvánítási eljárás[5] során:

Molnár Endréné Politzer Erzsébet (1905-1985), lajosmizsei lakos 1947. január 22-én így nyilatkozott a helyi plébánián: „1944. július 6-án együtt deportáltak Kádár Istvánné, sz. Braun Máriával Auschwitzba. Kivagonírozás után, Kádár Istvánné sz. Braun Máriát két kis fiával együtt, bal oldalra, vagyis az elpusztítandók közé sorolták. Azok közül, akiket bal oldalra soroltak, többé nem találkoztunk senkivel. Egészen bizonyos, hogy elpusztították őket a többiekkel együtt. Vallomásomat esküvel erősítem.”

Molnár Endréné Politzer Erzsébet vallomása (forrás: VPKL)

Politzer Julianna (1912-1978), alsónémedi lakos[6] 1947. január 23-án nyilatkozott a plébánosnak: „Kádár Istvánné született Braun Máriát Monoron ismertem meg a téglagyári gyüjtőtáborban. Itt 8 napig voltunk. Innen bevagoníroztak bennünket és Auschwitzbe vittek. Egy vagonban mentünk ki Braun Máriával. Auschwitzben, mikor a vagonból kiszálltunk, Braun Máriát és két gyermekét balra állították a megsemmisítendők közé. Akiket baloldalra állítottak, azokat többé nem látta senki.”

Politzer Julianna vallomása (forrás: VPKL)

Braun Máriát és gyermekeit az ócsai járásbíróság a 2.011/1949. számú határozatával nyilvánította elhunytaknak[7], sajnos a levéltári iratok már nincsenek meg.

Kádár István túlélte a holokausztot. 1946. december 12-én Budapesten feleségül vette a rákospalotai születésű, római katolikus vallású Majoros Ilona Máriát[8]. Az ara szintén özvegy volt, párja[9], Mihály Aladár 1943. február 9-én hunyt el a kelet-ukrajnai Bohodukhiv-nél vívott harcokban. A városban 1943 elején nagy harcok folytak a német és a szovjet csapatok között.

1947-ben újra Alsódabason, a Vasút utca 398. alatt lakott Kádár, mint fakereskedő[10]. Vállalkozását a kommunista államhatalom is elvette, immáron másodjára államosították. A háború után a helyi izraeliták próbálták újjáéleszteni a hitközséget: 1949-ben az alsódabasi izraelita hitközség ügyvezetője Kádár István volt; Ferenczi Jenő az elnök és dr. Krishaber Béla a rabbi[11]. A hitközség azonban nem volt hosszú életű, a létszáma a holokauszt miatt a korábbi töredékére csökkent.

Kádár István 1990. március 8-án hunyt el, sírja ma is megtalálható a Kozma utcai temetőben[12]. Kádár Istvánné Majoros Ilona Mária 2007. január 19-én hunyt el Budapest XIV. kerületében.

Kádár István síremléke a Kozma utcai zsidó temetőben (forrás: findagrave.com)

A budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen, valamint a dabasi Holokauszt Emlékponton lévő tábla is megemlékezik a Kádár-fiúkról és az édesanyjukról, akik együtt tették meg utolsó lépéseiket a biztos halálba...

 

Kádár Istvánné neve a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen (saját fénykép)

---

[1] Pártos Szilárd: A magyar gyáripar évkönyve és címtára (1941) 243. oldal

[2] Képviselőházi napló 1939. III. kötet 101-102. oldal (https://library.hungaricana.hu/en/view/OGYK_KN-1939_03/?query=%22k%C3%A1d%C3%A1r%20istv%C3%A1n%22%20AND%20fakeresked%C5%91&pg=112&layout=s) 2022. április 14-ei letöltés

[3] Klein Jenő (1895-1944), felesége, Grószhausz Elza (1902-1944) és 16 éves Éva (1928-1944) lányuk is Auschwitz-ban lelték halálukat

[4] Kádár István tanúvallomása BFL – XXV. 2. b 7481/1948

[5] VPKL Mortis declaratio 5. doboz 6862/1947 számú ügyirat

[6] Sírhelye: Kozma utcai zsidó temető 2B-2-7

[7] Magyar Közlöny 1949. augusztus 28-ai szám 4. oldal

[8] 1921. június 18-án született

[9] 1940. május 25-én házasodtak össze Rákospalotán

[10] BFL - VII.190 - 1947 - 1285

[11] https://library.hungaricana.hu/en/view/milev_1944_adattar_Zsido_Adattar/?pg=872&layout=s&query=%22k%C3%A1d%C3%A1r%20istv%C3%A1n%22 2022. április 14-ei letöltés

[12] sírhelye: 19-9-1

125 éve hunyt el Deutsch Jakab, Ócsa községi orvosa

Deutsch Jakab 1822 körül született Aszódon. Mivel az izraelita anyakönyveket csak 1850-től vezetik – és Aszódon nem maradtak fenn a korábbi összeírások – a pontos születési dátumát és szülei nevét nem ismerjük.

1846. március 20-án elég jó-ra vizsgázott sebészetből, május 22-én azonban szülészetből felfüggesztetett. Június 4-én elégséges-re javította érdemjegyét, így polgári sebésszé és szülésszé avatták a pesti egyetemen.[1]

Deutsch Jakab diplomeszerzési bejegyzése (forrás: SE Központi Levéltár)

A már említett anyakönyvezési hiányosságok miatt esküvőkötésének pontos idejét és helyét nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy az ócsai születésű Steiner Eleonórát (1826-1892) vezette oltár elé. A további életrajzi adatokra a már bővebb adattartalmú, alsódabasi anyakönyvekben bukkanhatunk.

1850. november 3-án született első gyermekük, Deutsch Lujza Alsódabason. Mivel 1864-ig hét gyermekük született a településen, így valószínű, hogy itt is dolgozott orvosként Deutsch doktor. 1868-ban már Monoron született legkisebb gyermekük, Bernát. Első gyermekük esküvőjére (1870) – mint ahogyan szinte valamennyiüknél – már Ócsán került sor. Hogy miért költözött a család Ócsára, nem tudjuk: talán, hogy közelebb legyenek a doktor özvegy anyósához, esetleg szakmai/karrier szempontok játszottak szerepet?! Így kijelenthető, hogy 1868 és 1870 között már biztos, hogy Ócsán praktizált polgári sebészként és községi orvosként. Így egyetlen egészségügyi szakemberként dolgozott a faluban az 1872/73-as kolerajárvány idején.

Az utolsó, középkorias formát öltő kolerajárvány az 1872/73-as volt (~450 ezer beteg, 190 ezer halott a Magyar Királyságban). A mai időkhöz hasonlóan akkor is egy pandémiás hullám söpört végig a világon. A járvány országos kitörésének időpontja 1872. szeptember 14-re datálható. Pest megyében 1872. október 29-én jelentettek egy alsódabasi férfi napszámos megbetegedését. Összességében elmondható, hogy 1872-ben a kolera csak ízelítőt adott, mind az országban, mind Pest megyében. 1872-ben a megyében 47 községben 617 fő betegedett meg, ebből 260-an haltak meg. A tél beálltával a járvány alábbhagyott, de 1873 nyarán a korábbinál jóval súlyosabb formában pusztított a megyében és az országban egyaránt. Ez volt a sorban a negyedik kolerajárvány, amely 1865 és 1875 között pusztított. A későbbi XIX. századi járványok halálozási aránya már elmaradt a korábbiaktól.

Kolerában elhunyt ócsaiak a helyi református halotti anyakönyvben 1873 augusztusában (forrás: familysearch.org)

Kolerában elhunyt ócsaiak az alsónémedi római katolikus halotti anyakönyvben 1873 augusztusában (forrás: familysearch.org)

A XIX. században az „epés hányásként” is ismert kolera áldozatainak száma elérte az egymilliót. A betegséggel szemben csak 1892-re sikerült eredményesen felvenni a küzdelmet. Ekkor már elrendelték a közterületek takarítását, ajánlották a tiszta víz fogyasztását, a betegeket pedig ideiglenes kórházakban helyezték el. A korabeli élclapokban megjelentek vicces jelenetek, versek is a koleráról:

Szatírikus vers a kolera "ellenszeréről" a Bolond Miksa 1872-es számában (forrás: Arcanum Adatbázis)

Szatírikus pillanatkép a koleráról a Bolond Miksa 1873-as számában (forrás: Arcanum Adatbázis)

A falu egészségügyi helyzete a Magyar korona gyógyszertár 1886-os felállításával javult érdemben, már nem a „közeli” Soroksárról kellett beszerezni a gyógyszereket.

Deutsch doktor felesége, Steiner Elenonóra 1892. december 12-én hunyt el Ócsán, ott is temették el. 

Deutsch Jakabné síremléke (forrás: saját fotó)

Deutsch Jakabné síremléke (forrás: saját fotó)

Deutsch Jakab négy és fél évvel élte túl feleségét, 1897. április 11-én hunyt el Ócsán szívhüdésben, azaz hirtelen szívmegállásban. A helyi izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra, felesége mellé. Mindkettőjük sírja ma is látható.

Dr. Deutsch Jakab síremléke (forrás: saját fotó)

Dr. Deutsch Jakab síremléke (forrás: saját fotó)

A kutatásomhoz segítséget nyújtott az Arcanum Adatbázis, a Semmelweis Egyetem Központi Levéltára, a családfa összeállítása pedig nem sikerült volna a MACSE adatbázisa és a familysearch.org nélkül.

---

[1]  HU-SEKL 1.f. Az Orvostudományi Karon végzett hallgatók jegyzéke 3. kötet 336. oldal 1194. bejegyzés

Brenner Tivadar, a verselő ócsai tanító

1877. április 10-én született Nyitrán, tanítói oklevelet az esztergomi királyi érseki tanítóképző intézetében szerzett 1895-ben. Az első világháborúban, 1914. november 16-án hadifogságba esett, ahonnan 1920. november 16-án térhetett haza. Az ócsai római katolikus elemi iskolában 1922-ben rövid ideig tanított.

Brenner Tivadar arcképe a Tolnai Világlapja-ban (forrás: Arcanum Adatbázis)

Szabadidejében verseket és dalokat is szerzett, Horthy Miklóstól kormányzói dicséretet kapott leventedalaiért. Versei a Katolikus jövő című havilapban is megjelentek, amit a Váci egyházmegye adott ki a két világháború között. Brenner Tivadar 1959. december 23-án hunyt el Kerepesen, sírja ma is megtalálható.

A Katolikus jövő című lap borítóképe

A fehér iskola

Élt egyszer egy király.

Az volt a szokása,

(Hogy a gyermekeket

Minél többször lássa.)

Gyakran látogatott

Egy szép iskolába,

Melyet berendezett

Nagy palotájába.

Szép volt az iskola,

Fehér volt ott minden;

És a kis gyermekek

Mind a legjobb színben.

Sok tanítóbácsi,

Sok tanítónéni

Tanította őket

Olvasni és írni.

Volt minden osztályban

Egy szép fehér zászló;

Az tartott fenn rendet,

Az volt a vigyázó.

Fehér őrangyalka

Volt a zászló képe,

Erre figyelt mindig

Az osztály kis népe.

Fehér tanszék felett

Fehér volt a virág,

Mellyel díszítették

Ezt a szép iskolát.

Fehér virágok közt

Ezüstös feszület…

Láttátok volna csak,

Hogy az miként illett!

S hallottátok volna,

Hogy tudtak felelni

A vidám gyermekek;

Hogy tudtak örülni!

És hogy imádkoztak

A derék királyért…

És hogy fohászkodtak

Az édes hazáért!

Megkérdezték egyszer

A jószívű királyt:

-          Felség! magyarázd meg,

Mért fehér iskolád?

Szólt a király halkan:

-        Mert a gyermeklélek

És az ártatlan szív

Szinte ily fehérek.

 

Halálom óráján

 

Életemnek minden bűnét szívből szánom-bánom…

Engedd, Jézus, boldog legyen végórám s halálom.

Mondd nekem is, mikor szívem utolsókat dobban…

Fiam, még ma velem leszel a paradicsomban!

Ádventi fohász

Uralkodó Isten,

Kit népek imádnak

S nemzetek rettegnek, -

Kegyelmezz hazánknak!...

Porig alázottan

Sírva kérünk Téged,

Ne hagyd elpusztúlni

Ezeréves Néped!...

Áldd meg magyarjaid

Ádventi várását,

Segítsd csonka Hazánk

Jobbra fordulását!