Gerl Árpád, az ócsai polgári iskola harmadik igazgatójának (1922-1924) élettörténete

Gerl Árpád 1888. június 18-án született Budapesten a VI. kerületben Skolmayer Mária (1856 – 1938. augusztus 3., Abony) gyermekeként. Árpád és testvérei (hat fiú, három lány) az anyakönyvek szerint mindannyian ismeretlen apától származtak, azonban 1912-ben a tízgyermekes édesanyjuk Abonyban házasságot kötött Gerl József iparossal (1846. február 28., Podgorje – 1915. október 20., Abony), így az összes gyermek születési bejegyzésénél utólag bírták, hogy a nevük Gerl-re változott. Azt nem tudhatjuk, hogy volt-e vérségi kapcsolat a gyermekek és Gerl József között.

Gerl Árpád szülei lakhelyén, Abonyban érettségizett. A tanítóképzőt Kiskunfélegyházán, majd a tanárképző főiskolát Budapesten végezte el 1912-ben. A felvidéki Somorján kapott előbb tanári, majd 1919-ben igazgatói állást. Az új csehszlovák államhatalom nem nézte jó szemmel magyar hazafias magatartását, ezért letartóztatták majd kiutasították az országból. A világháború a család életében mély nyomot hagyott. Hat fivére is bevonult, akik közül Gerl Béla a szerbiai Szabácsnál hősi halált halt (neve olvasható az abonyi hősi emlékművön), míg Gerl Henrik Szibériába került hadifogságba.[1]

Gerl Henrik 1915 júliusában esett orosz hadifogságba, mint a 29. honvéd gyalogezred géppuskás századának katonája. 1917-ben a forradalom után Moszkvába került, ahol 1922-ig egy lengyel asztalosnál dolgozott. Utána Tobolszkba költözött, ahol a főtéren egy asztalosműhelyt nyitott. 1932-ben el kellett innen menekülnie, mert a külföldieket letartóztatták, így került a szibériai Repaló faluba, ahol mindössze 2 000-en éltek. Ott épületasztalosként dolgozott, s elvett egy háromgyermekes özvegyasszonyt, akitől egy fia született 1933-ban. Tobolszki évei alatt kétszer is megpróbált hazajutni, azonban anyagi okok miatt ez nem sikerült. 1930-ban testvére a külügyminisztériumon keresztül pénzt küldött neki útiköltségre, de a pénz nem jutott el hozzá, ötévi kalandozás után a boríték visszaérkezett a külügybe. Henrik végül 1939 március elején érkezett haza Budapestre. Négy napig a Fertőtlenítő Intézetben tartották egészségügyi megfigyelésre, majd utána testvére, Gerl Péter Kerekes utcai lakásába költözött. Felesége és közös gyermekük a Szovjetunióban maradt[2]. A több mint húsz évnyi „hadifogságról” több napilap is beszámolt, országos szenzációként tálalva a hírt.

Visszatérve Árpádra, a felvidéki kiutasítás után Ócsán kapott igazgató állást a polgári iskolában, miután elődjét, Rákosi Zoltánt Újpestre helyezték. Az iskola állapotok sajnos nem javultak a kezdetek óta. „Még mindig nagy, de nagyon sok akadállyal kell megküzdeni a tanári testületnek, melyben a községtől teljesen elhagyatva, csak a vallás- és közoktatásügyi Miniszter urnak iskolánkkal szemben már igen sokszor megnyilvánult végtelen jósága adja a minden akadállyal megküzdő, lankadatlan erőt.”[3] Gerl Árpádhoz hasonlóan ugyancsak a Somorjáról menekült tanárnőt, Heinrich Irmát is Ócsára helyezte a miniszter 1922-ben (aki majd innen is ment nyugdíjba 1931-ben). Az 1923/24-es tanévben kezdett itt tanítani Schaffhauser József is, aki az utolsó igazgatója lesz majd az intézménynek. Gerl vezetése alatt az ócsai polgári iskola épületgondjai sajnos nem oldódtak meg, a tanuló ifjúság azonban már négyévfolyamosra növelte az iskolát. Utódja lett a vezető székben az ócsai születésű Szagri József, aki a legtovább töltötte be ezt a posztot.

1924-ben korábbi iskolájába, az abonyi állami polgári iskolába[4] került igazgatónak, aminek új épületét az előző évben adták át. Közéleti aktivitásának hála Abonyban képviselőtestületi taggá választották. Az abonyi polgári iskola 25. évfordulóján, 1926. május 24-én avatták fel az intézmény hősi halottainak emléktábláját, ami Sződy Szilárd szobrászművész alkotása. Wirker Ferenc festőművész alkotását, mely körbeöleli az emléktáblát, 1930. május 29-én leplezték le.[5] Zászlóanyának azt a Dulovits Árpádnét kérték fel az emlékmű avatásakor, akinek férje – miniszteri tanácsosként – az egyik legfőbb kormányzati támogatója volt az ócsai polgári iskola megszületésének is.[6] Az 1933 augusztusi gödöllői világjamboree-n ott voltak a 916. számú Abonyi Lajos cserkészcsapat tagjai is, Gerl Árpád vezetésével.[7]

A hazafias érzelme megkérdőjelezhetetlenek voltak, az országzászló-mozgalom akítv tagjának számított. 1935. május 26-án avatták fel azt a nemzeti zászlót a kocséri Kutyakaparó csárdánál, amit Gerl Árpád adományozott a községnek. 1939 májusában a felszabadított Felvidék településein sok helyütt volt ünnepélyes Országzászló-avatás. A zászlókat Gerl avatta fel négy csallóközi faluban is (Csütörtök, Nagymagyar, Doborgaz, Szentmihályfa) – utóbbi felesége korábbi lakóhelye volt[8].

az abonyi tanári kar 1940-ben, az ülő sorban balról a második (bocskaiban) Gerl Árpád (forrás: OPKM - iskolai évkönyv 1940/41-es tanévből 7. oldal)

az abonyi polgári iskola egy korabeli képeslapon (forrás: saját gyűjtemény)

A polgári (pontosabban 1946-tól már az új intézménytípusnak, az általános) iskolának az 1948-as államosításig igazgatója volt. Bár az államosítás szó ez esetben furcsán hangzik, mert az iskolát 1901-ben, mint községi polgári iskolát alapították, ám a fenntartás költségeit nem bírta a település, ezért 1903-ban államosították, s így működött tovább az intézmény. 1948-ban a kommunista államhatalom a meglévő általános iskolákba olvasztották be az egyházi elemi iskolákat. Ekkortól már nem nézték jó szemmel (és akkor finoman fogalmaztam) az olyan nemzetszerető, hazafi tanárokat, akik még a Horthy-rendszerben többször is jelét adták a nemzetszeretetüknek, s kiálltak a Nagy-Magyarország eszménye mellett. Gerl Árpád 1948 utáni sorsáról sajnos nincsen több információm.

Gerl Árpád 1965. február 26-án hunyt el Budapesten, tüdőgyulladás következtében.

Gerl Árpád halotti bejegyzése 1965-ből (forrás: familysearch.org)

A Farkasréti temetőben[9] helyezték örök nyugalomra, sírja ma is található.

Gerl Árpád és feleségének síremléke (forrás: saját fotó)

 

Az ócsai állami polgári fiú- és lányiskola igazgatóit bemutató korábbi írásaim az alábbi linkeken olvasható:

Rákosi Zoltán (1920-1921)

Beszterczey György (1921-1922)

---

[1] F. Szabó Géza: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye általános ismertetője és címtára, Második körzet (1930) 75. oldal (forrás: hungaricana.hu)

[2] Az Est 1939. március 8-ai szám 11. oldal (forrás: Arcanum Adatbázis)

[3] OSZK Az ócsai magyar királyi állami polgári fiú- és lányiskola értesítője az 1922-1923. iskolai évről (1923) 2. oldal

[4] az épületben ma a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola működik

[5] MNL PML VI. 501. h C fond 3. doboz Az abonyi magyar királyi állami polgári fiú- és lányiskola XXX. értesítője 1930/31. iskola év, belső ív

[6] Nemzeti Ujsag 1926. június 2-ai szám 7. oldal (forrás: Arcanum Adatbázis)

[7] MNL PML VI. 501. h C fond 3. doboz Az abonyi magyar királyi állami polgári fiú- és lányiskola értesítője 1933/34. iskola év 11. oldal

[8] https://www.facebook.com/DHZMichalnaOstrove/posts/1684164048281887/ (2020.09.27-ei letöltés)

[9] sírhely száma: 14/0/1/160

Egy gyóni lány cselédkönyve, avagy egy érdekes dokumentum a munka ünnepén

A család- és helytörténeti kutatásban a személyi dokumentumoknak nagy jelentősége van. Információt adnak születésről, házasságról, munkahelyről.

Május 1-jén, a munka ünnepén bemutatom gyűjteményemből a gyóni születésű H. Opoczki Rozália 1930-ban, az alsódabasi járás szolgabírói hivatala által kiállított cselédkönyvét.

A fényképes "igazolványból" megtudhatjuk, hogy Rozália 1914-ben született Gyónon, evangélikus vallású családban. Édesapja H. Opoczki István, édesanyja Valentyik Teréz. Alacsony termetű, arca tojásdad, haja és szeme színe barna, orra rendes és az oltást is megkapta.

Cselédként első állomáshelye, Riedlmayer István műszaki tisztviselőnél volt a VIII. kerületben 1930. augusztus 4. és 1931. május 15. között. 1934-ig Budapesten szolgált, majd két pestszenterzsébeti munkahelye között az alsódabasi gyógyszerész nejénél dolgozott. 1937 nyarán mindössze egy hónapig cselédkedett Szentkirályi Béláné taksonyi állami tanítónőnél (kíváncsi vagyok, ma megengedhetné-e magának egy tanítónő, hogy cselédet/bejárónőt tartson).

A cselédkönyv az akkori havi fizetést is megemlíti (legtöbbször 20 pengő), aminek alacsony értékét jól mutatja, ha ismerjük a korabeli slágert: Havi 200 pengő fixszel, az ember könnyen viccel!

A dal itt meghallgatható:

https://www.youtube.com/watch?v=jBZnlq2Zg8g

Dr. Kővári László kiskunlacházi körorvos és Böhm Franciska esküvői táviratgyűjteménye

2021. április 29-én lehetett utoljára feladni táviratot Magyarországon, a Magyar Posta Zrt. 30-ával megszüntette ezt a szolgáltatását. Ezzel egy 174 éves történet ér véget. Ebből az alkalomból szeretném bemutatni egy kiskunlacházi körorvos táviratgyűjteményét, amit házasságkötése alkalmával kapott ő és felesége. Következzen a Kővári-Böhm házaspár rövid története.

Kővári László 1861. december 30-án született Steinwurtz Fülöp (1830-1910) könyvelő és Ascher Mária (1833-1897) gyermekeként Kecskeméten, izraelita családban. Diplomáját 1886. szeptember 27-én szerezte Budapesten. Kiskunlacházán 1888. április 28-ától dolgozott körorvosként, ellátási területéhez tartozott még Áporka, Majosháza és Pereg is.

Dr. Kővári László (forrás: saját gyűjtemény)

Egy személyes szál - gimnáziumba a kecskeméti kegyesrendiekhez járt, így mindketten ottani öregdiáknak vallhatjuk magunkat.

Kővári László piarista iskolai bizonyítványa 1875-ből (forrás: saját gyűjtemény)

Kővári László piarista iskolai értesítője az 1875/76-os tanévből, rajta a szülői láttamozás (forrás: saját gyűjtemény)

Kővári László piarista iskolai bizonyítványa 1876-ból (forrás: saját gyűjtemény)

1893. május 4-én feleségül vette Szabadszálláson a szintén zsidó vallású Böhm Franciskát (1875. december 18., Szabadszállás – 1927. február 14., Budapest), Böhm Mátyás földbirtokos és Goldner Netti leányát. Az esküvői bejegyzésüket tartalmazó anyakönyvi ívet sajnos megsemmisítették a történelem viharai, de egy árverésen sikerült megvennem egy „1893 május 4” feliratú albumot. Az igényes kötésű, aranyozott lapszélű kis kötetben két kis kártya jelezte, ez egy fiatal pár emlékkönyve. Benne a házasságkötésükhöz gratuláló táviratokat találunk, szám szerint 111-et. Jöttek a gratulációk – többek között – Bécsből, Budapestről, Tassról, Kiskunlacházáról, Kecskemétről.

Az eljegyzésről a Kecskemét című lap is hírt adott - bal alsó rész (forrás: Arcanum Adatbázis)

1894. június 25-én Kiskunlacházán megszületett fiuk, László (1894-1932), aki apja hivatását követte, röntgenorvos lett. Mária (1904-1986) leányuk is itt született 1901. február 4-én. 1909-ben a kecskeméti Magyar Királyi Állami Gyermekmenhely teleporvosa volt Kővári doktor, mint ahogyan megtaláljuk a Kiskunlaczházi V-ik Önsegélyező Szövetkezet alapítói között is 1912-ben. Az 1884-ben alapított kiskunlacházi izraelita hitközség hatosztályú elemi iskolájának iskolaszéki elnöki tisztjét is betöltötte.

 

Dr. Kővári László "névjegykártyája" (forrás: saját gyűjtemény)

A névjegykártya másik oldalán Kővári doktor által írt rövid üzenet 1898-ból (forrás: saját gyűjtemény)

Ifjabb Kővári László elemi népiskolai bizonyítványa a kiskunlacházi izraelita iskolából, rajta édesapja, dr. Kővári László, mint iskolaszéki elnök aláírásával (forrás: saját gyűjtemény)

1915. július 24-én felakasztotta magát, nem tudjuk mi vezetett a tragédiához.

A Kecskeméti Ujság is megírta dr. Kővári László halálhírét - bal oldali rész (forrás: Arcanum Adatbázis)

A kiskunlacházi izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra, sírja ma is megtalálható.

Dr. Kővári László síremléke a kiskunlacházi zsidó temetőben (forrás: saját fotó)

Dr. Kővári László gyászjelentése (forrás: OSZK)

Ugyanebben a temetőben nyugszik fia és felesége is.

 

Balra a feleség, Böhm Franciska, jobbra fiuk, ifjabb dr. Kővári László síremléke a kiskunlacházi zsidó temetőben (forrás: saját fotó)

Dr. Kővári László közeli hozzátartozóinak családfája (saját kutatás alapján)

Mi a közös az ócsai római katolikus elemi iskola tanítójában, Leffelholcz Jánosban és Törőcsik Mari édesapjában?

Ennek a blogbejegyzésnek szomorú apropója, hogy ma, édesapja névnapján hunyt el a háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes művész, Törőcsik Mari színésznő.

Törőcsik Joachim fényképe (forrás: Arcanum Adatbázis)

Törőcsik Mari 1935. november 23-án született a heves megyei Pélyen. Édesapja, Törőcsik Joachim a helyi római katolikus elemi iskolában volt tanító, majd később igazgató vagy ahogy akkor hívták, kántortanító. A szomszédes Tarnaszentmiklóson született, jóeszű parasztgyereket kiváló tanulmányi eredményei miatt szülei taníttattak, s Egerben végezte el a tanítóképzőt. Utána rögtön Pélyre helyezték. 1930-ban ott vette feleségül a mindössze 17 éves Rusz Juliannát. A második világháborúig tanított a kis falusi iskolában, amikor is behívták katonának. A keleti fronton harcolt, majd hadifogságba esett. 1946-ban tért haza a szovjet pokolból.

Törőcsik Joachim és Rusz Julianna házassági anyakönyvi bejegyzése Pélyen, 1930-ban (forrás: familysearch.org)

S hogy mi köti össze Törőcsik Joachimet a címben említett Leffelholcz Jánossal? Az, hogy Leffelholcz - aki 1889 és 1891 között az ócsai római katolikus elemi iskola segédtanítója volt - az ócsai állomáshelye előtt szintén a pélyi római katolikus elemi iskolában tanított. Leffelholcz János 1864. november 18-án született Ajakon, Leffelholcz László helybeli kántortanító és Kurucz Rozália fiaként. A következő ismert helyszín Kiskőrös volt az életében, ahol 1896-ban már kántortanítóként dolgozott, majd még abban az évben a Szeged közeli Tápéra került kántortanítónak. Vezetésével egy teljesen új, a kor szellemének megfelelő kulturális élet kezdett kibontakozni a községben. Például az ottani kántortanítóskodása alatt templomi énekkart szervezett, mellyel nem csupán templomi, hanem tápéi népdalokat is énekeltek a XIX. század végétől. A (helyi) politika is érdekelte, hiszen 1909-ben a tápéi Függetlenségi Kör egyik alapítója lett. Herák Máriát vette feleségül. 1915. május 8-án hunyt el Tápén, gutaütésben. Sírja már sajnos nem megtalálható a helyi temetőben, mely információért ezúton is köszönetemet fejezem ki Máté János tápéi plébános atyának!

Egy 1890-es ócsai iskolaszéki iraton látható Leffelholcz János aláírása (forrás: VPKL)*

* az aláírások külön érdekessége, hogy Leffelholcz iskolaszéki jegyző mellett a papírt aláírta Jónás Endre, az ócsai gyógyszertár alapítója is, mint iskolaszéki tag. Jónás 1895-ban eladta a patikát, s Szőregen nyitott gyógyszertárat. Egy évvel később került Leffelholcz Tápéra kántortanítónak. Ma mindkét település Szeged része! Az már csak egy plusz adalék a fenti dokumentumhoz, hogy az iratot ugyancsak aláírta Gere Károly községi jegyző is, aki az iskolaszék világi elnöke volt ekkor. Az ő feleségének a testvére (magyarán sógora), Székely József építtette a borzaspusztai templomot Bugyi és Sári között, de ez már tényleg egy másik történet...

A két tanító tehát ha időben nem is, de térben egy iskolában dolgozott. Sőt! Törőcsik Mari anyai nagyanyja, B. Vona Julianna 1896-ban született Pélyen, azaz lehetséges, hogy Leffelholcz tanította valamelyik idősebb testvérét vagy rokonát a kis falu elemi iskolájában, bár ezt nem kutattam.

Isten nyugosztalja a SZÍNÉSZNŐT!

Törőcsik Mari (forrás: port.hu)

Április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

Mint a volt alsódabasi járás lelkes kutatója, a mai emléknapra egy kis összeállítással készültem. A járás településein - tudtommal - hét zsidó temető is található. Ezek közül a legnagyobb és legegységesebb, legépebb állapotban a bugyi temető van. Volt idő, amikor a helyére családi házakat tervezett az önkormányzat, azonban hála Istennek, megmenekült ez a mementó-együttes. A temetőket már többször is végigfotóztam, most településenként egy-egy saját fotót mutatok be, s egy kis életrajzi adatot is megosztok az elhunytakról.

Akkor most virtuálisan induljunk el Budapestről, az utolsó megálló Lajosmizse lesz. Legyen áldott az emlékük!

Alsónémedi

Politzer Jenő 1871. december 26-án született Alsónémedin, Politzer Gábor és Tusák Róza gyermekeként. 1902. április 8-án vette feleségül Tusák Saroltát, Újhartyánban. Mészárosként dolgozott Alsónémedin. 1912. március 16-án hunyt el Budapesten, mellhártyagyulladásban.

Tusák Sarolta 1881. október 10-én született Újhartyánban, Tusák Kálmán és Schwartz Fanni leányaként. 1940. november 4-én hunyt el tüdőgyulladásban Alsónémedin.

 

Ócsa

Dr. Deutsch Jakab 1825-ben született Aszódon. Az orvosi kart elvégezve, 1850 és 1868 között Alsódabason, majd Monoron dolgozott. 1870 és 1897 között községi orvosként működött Ócsán. 1897. április 11-én hunyt el Ócsán, szívhüdés következtében. Felesége, Steiner Eleonóra 1828-ban született Ócsán, s 1892. december 12-én hunyt el szülőfalujában.

Bugyi

Tüchler József 1817-ben született a morvaországi Piszlingben. Bleuer Jozefa volt a felesége. Kereskedőként, vállalkozóként dolgozott fiával Bugyin, volt koporsóüzletük, s övék volt a mai Paprika csárda is. Gyermekei három településen vetették meg lábaikat (Kunszentmiklós, Bugyi, Kiskunlacháza), egyik unokája az első világháborúban halt hősi halált, míg egyik dédunokája az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt. 1892. augusztus 12-én hunyt el Bugyin, szívhüdésben.

 

Felsődabas

Goldner Antal 1811-ben született Pécelen. Földbirtokosként dolgozott Felsődabason. Igen magas életkort, 80 évet meg, 1891. október 23-án hunyt el. Halálának okát az anyakönyv aggkór-ként jegyzi. Felesége, Fuchs Sára 1815-ben látta meg a napvilágot Pécelen, apja, Fuchs József kereskedő volt a településen. Felsődabason hunyt el 1895. november 27-én, férjéhez hasonlóan 80 évet élt.

 

Gyón

Klinger Dávid 1831-ben született Bicskén, Klinger József és Rézi fiaként. Ablakosként kereste kenyerét, amikor 1860. május 22-én Ócsán feleségül vette a helyi születésű Tusák Johannát. Gyónon kereskedőként dolgozott. 1890. február 2-án hunyt el Gyónon, tüdőgyulladásban.

Tusák Johanna 1842-ben született Ócsán, Tusák Herman és Rézi leányaként. 1911. augusztus 13-án hunyt el szerves szívbajban Gyónon. Férje kereskedését haláláig vitte tovább Johanna.

Örkény

Steiner Gyula 1856. június 19-én született Bugyin, Steiner Ignác és Strasszer Regina fiaként. 1898. augusztus 29-én Örkényben vette feleségül a római katolikus vallású Nemecsek Zsófiát. Ott költöztek össze, a faluban mészárosként dolgozott. A budapesti Nyugati pályaudvar érkezési oldalán, a sínek mellett esett össze 1916. július 30-án; agyvérzést kapott. Felesége, Nemecsek Zsófia 1858. május 9-én született (Kiskun)Félegyházán, Nemecsek János vasúti tisztviselő és Harxenberger Judit leányaként. Vélhetően édesapja az örkényi vasútállomáson dolgozott, így találkozhatott itt későbbi férjével. Haláláról sajnos nem tudunk pontos információt, férje halálakor már elhunyt.

Lajosmizse

Weszfried Ernő 1892. július 18-án született Lajosmizsén a tápióbicskei származású Weszfried Vilmos kereskedő és a csongrádi születésű Blau Heléna fiaként. Lakatosként dolgozott, a császári és királyi 23. honvéd gyalogezred gyalogosaként 1916. március 15-én hunyt el a világháborúban. Tudomásom szerint ő az alsódabasi járás egyetlen zsidó vallású hősi halottja, akinek síremlék őrzi a nevét. Nevét azonban sajnos nem találjuk meg a lajosmizsei hősi emlékművön.

Akasztás Bugyi főterén

Egy márciusi árverésen sikerült megvennem egy rögtönítélő bírósági ítélet falragaszát, amiben hírül adták, hogy egy bugyi rablótámadás elkövetőit elítélték. Az elsőrendű vádlottat felakasztották, míg egyik társa 10 év börtönt kapott. Ennek a történetnek próbáltam utána járni, s bár a falragasz a mai GDPR-szabályokat is betartja, a korabeli újságok ennél bőbeszédűbbek voltak, ugyanis nem csak az elkövetők kilétére, de a rablás estéjére és a nyomozás részleteire is fény derült.

A rögtönítélő bíróság hirdetménye az ítéletről (forrás: saját gyűjtemény)

1866. július 3-án este fél 10-kor Rab József, Takács Sándor, Gál Tóth Mihály és fia, Gál Tóth József felfegyverkezve berontottak Braun Benjámin bugyi vegyeskereskedő még nyitott boltjába. Míg Gál Tóth Mihály őrt állt az ajtónál, a többiek a bolton keresztül a lakrészbe mentek, ahol Braun kereskedő és családja tartózkodtak. A rablók szénnel kenték be az arcukat és eltorzított hangon beszéltek, hogy ne ismerjék fel őket. Fegyvert fogtak a háziakra (Braun Benjáminra, nejére Bleyer Amáliára, sógorára Bleyer Józsefre, gyermekükre ifjabb Braun Sámuelre és egy rokonára, idősebb Braun Sámuelre) valamint az időközben a boltba vásárolni érkezett özvegy Szadai Andrásnéra. Az áldozatokat megkötözték, s a házból készpénzt, ékszereket vittek el a rablók, összesen 988 forint értékben, ami abban az időben tetemes összeg volt, körülbelül 40 sertés árának felelt meg. A házbelieket megkötözve hagyták a konyhában, őket csak másnap reggel szabadították ki a boltba elsőként érkezők. Az elkövetők a zsákmánnyal Pestre utaztak a lóversenypályához, ahol a fegyvereiket elásták, az anyagiakat elosztották. Pechjükre pont azon a területen szokott lőgyakorlatozni a katonaság, és többen is össze szokták szedni az ellőtt golyókat. Egy Galber nevű fiatalember is ezért járt a területen, és feltűntek neki a friss ásásnyomok; ő találta meg a puskákat, pisztolyokat és feljelentést tett. Mivel a(z akkor még ismeretlen) rablókat Braun is feljelentette, a nyomozást Kovics Károly budai alkapitány vezette. Mikor a fegyverek a csendőrség kezére kerültek, azokat megmutatták Braunnak, aki felismerte azokat. Így került a hatóság látókörébe Gál Tóth Mihály, akinek a lóversenypálya közelében volt a kunyhója.

A csendőrség egy másik bűnügyben is nyomozott közben, melyben az elkövető egy bizonyos Laczi József volt. A bankjegyhamisítással lebukott Laczi bevallotta, hogy társai, Rab József ás Takács Sándor elmesélték neki, hogyan raboltak ki a nyáron egy kereskedőt Bugyin. A rend őreinek nem volt nehéz dolguk, elkapták a rablás elkövetőit. A kihallgatáson Rab József részletes beismerő vallomást tett, a rablást megbánta. Takács Sándort, mint elsőrendű vádlottat „akasztófán elszenvedendő kötél általi halálra”, míg Rab Józsefet „10 évi, vason, közmunkán, hetenkint kétszeri böjttel szigorított súlyos börtönre” ítélték Bugyin. A banda többi tagja büntetés nélkül megúszta az ügyet.

Takács Sándort 1866. október 29-én délután kettő órakor akasztották fel Bugyin, vélhetően nagy érdeklődés mellett, ahogyan ez a korban szokásos volt. Az eset után a Braun család még sok-sok évig dolgozott a faluban, később átadták üzletüket a fiuknak, Braun Sámuelnek (1854-1900), ők maguk földet vettek, azon gazdálkodtak. A feleség 1899-ben, a férj 1901-ben hunyt el.

A károsult, Braun Benjámin (1825-1901) síremléke a bugyi izraelita temetőben (forrás: saját fotó)

A rabláskor 12 éves Braun Sámuel (1854-1900) síremléke a bugyi izraelita temetőben (forrás: saját fotó)

Források:

Fővárosi Lapok 1866. július 8-ai szám 623. oldal

Sürgöny 1866.október 19-ei szám 2. oldal

Sürgöny 1866. október 31-ei szám 5-6. oldalak